Minden szempontból Edgar Bronfman ajánlata volt jobb, mint az EMI-é, mivel a Seagram Co. volt elnöke a teljes Time Warner zenei üzletágat kívánta megvenni. Az EMI csupán a gyártási bázist akarta megvásárolni, és azt is csupán egymilliárd dollárért, ezen felül csaknem 25 százalékos saját tulajdont ajánlott még fel. Az Edgar Bronfman-féle konzorcium viszont a teljes zenei üzletágért 2,61 milliárd dollárt kínált.
A Time Warner tegnap azt követve döntött, hogy a hét végén Bronfmannal tárgyaltak, és belátták, hogy a 2,61 milliárd dolláros azonnali vételár kedvezőbb, mint az EMI ajánlata, sőt, így nem marad a nyakukon a zenei kiadó és a forgalmazó bázis. Az utóbbiakat külön kellene eladni, és akkor a Time Warner összesen 2,8 milliárd dollárhoz juthatna az EMI vezette ügyletből – elemzők szerint.
A világ nagy zenekiadói igyekeznek egyesíteni erőiket, miután az évi harminc-negyven milliárd dolláros piacukat gyorsan rontotta a világgazdasági lassulás és a továbbra is gyorsan terjedő számítógépes kalózmásolás.

Több embert dolgoztatott és tartott fogva egy testvérpár nógrádban