Minden ezer befektetett forintból csak tíz forintja marad a Malév Rt. csaknem négyszáz kisrészvényesének, mert a társaság főtulajdonosa, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. leszállítja a részvényértéket a december 5-re összehívott rendkívüli közgyűlésen – tudta meg a Magyar Nemzet. A nemzeti légitársaság igazgatósága november 12-én döntött a rendkívüli közgyűlés összehívásáról, amely a légitársaság tőkehelyzetét hivatott rendezni.
A Malév Rt. igazgatósága a kisrészvényesek részére már ki is postázta a közgyűlési meghívókat, amelynek része mindazon napirendi pont is, amelyet az igazgatóság készül a tulajdonosok elé terjeszteni. A szavazás végkimenetele nem kétséges, mert a nemzeti légitársaságban irányítói többséggel bír a magyar állam az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-n keresztül. A vagyonkezelő ugyanakkor szavazatelsőbbségi részvényt is birtokol. A Magyar Nemzet birtokába került közgyűlési dokumentumok szerint a nemzeti légicég az idei év első háromnegyedében 82,89 milliárd forintos nettó árbevételt tudhat maga mögött, mégis 8,751 milliárd forintos veszteséget könyvelt el a januártól szeptember 30-ig terjedő időszakban. Ezáltal a társaság gyakorlatilag elveszítette saját tőkéjét, amelynek értéke a 2002-es pénzügyi év zárásának pillanatában, azaz december 31-én százmillió forinttal meghaladt a kilencmilliárdot. A gazdasági társaságokról szóló törvény értelmében a Malév Rt.-nek sürgősen rendeznie kell tőkehelyzetét, mert a törvény kimondja, hogy egy részvénytársaság saját- és alaptőkéje közötti arány nem csökkenhet kétharmad alá.
Emiatt a Malév Rt.-nek le kell szállítania az alaptőkéjét, amelyet – mint említettük – az ezer forint névértékű részvények leértékelésével kíván elérni. A magyar légitársaság igazgatóságának, tehát az állam által delegált vezetőtestület javaslatára a december 5-re összehívott rendkívüli közgyűlés 117,9 millió forintra kívánja csökkenteni a Malév Rt. alaptőkéjét.
A tőkehelyzet rendezése viszont nem marad ennyiben, mert a közgyűlési dokumentumok egyik igazgatósági indítványa szerint újabb zártkörű alaptőke-emelésre kerülhet sor, névre szóló részvények kibocsátásával. Ennek fedezetét voltaképpen az államnak kell előteremtenie, még ebben az évben. Az igazgatósági előterjesztés szerint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. ezzel a zártkörű, névre szóló részvénykibocsátással hétmilliárd forintnyi tőkeinjekcióhoz juttatná a Malév Rt.-t, amelynek révén a társaság tőkehelyzete egymilliárd forint híján megközelítheti a 2002-es pénzügyi év zárásakor jegyzett értéket, azaz a kilencmilliárdos szintet.
A Malév Rt. kisrészvényesei körében általános felháborodást váltott ki a kormányzat szándéka. A Magyar Nemzetnek nyilatkozva szinte kivétel nélkül arra gyanakodtak, hogy az állam semmi másra nem „játszik”, minthogy ellehetetlenítse a nemzeti légitársaságot csak azért, hogy a jövő tavasszal esedékes, uniós csatlakozás után olcsó felvásárlási célponttá tegye. Májustól ugyanis az uniós szabályok tiltják majd a nemzeti légitársaság állami feltőkésítését, ám a sorozatos központi tőkeinjekciók hiányában a Malév elvérzik a piaci versenyben. A légipiacon jártas szakemberek szerint az a legvalószínűbb, hogy az ellehetetlenült Malév Rt.-t felvásárolja valamelyik erősebb konkurense csak azért, hogy piaci pozíciót szerezzen az egyre inkább beszűkülő lehetőségek közepette.

Több embert dolgoztatott és tartott fogva egy testvérpár nógrádban