Évek óta komoly problémát okoz a MÁV Rt.-nél a járműpark műszaki állapota, lényeges és jelentős változás azonban nem várható az európai uniós (EU) csatlakozás előtt álló társaságnál. A MÁV Rt. jelenleg kétezer személykocsit üzemeltet, ennek jelentős része azonban elavult műszaki színvonalú, a cserére vagy legalább a felújításra pedig nem áll rendelkezésre anyagi forrás. A MÁV Rt. igazgatósága decemberben tárgyalja a személyszállítási koncepciót. A kormány a legutóbbi döntésével annyiban járult hozzá a a járműpark cseréjéhez, hogy a MÁV Rt. harminc villamos motorvonatot vásárolhat, a hitelek felvételéhez pedig garanciát vállalnak. Információink szerint a motorvonatok beszerzésére jövő év első hónapjaiban írják ki a tendert.
A MÁV Rt. az EU-csatlakozástól a versenypiacon vesz részt, az európai uniós tagországok vasúttársaságai viszont lényegesen korszerűbb eszközparkkal rendelkeznek. Míg a magyar államvasútnál napi problémát okoz a 25-30 éves átlagéletkorú gördülőállomány karbantartása, addig a német vasutaknál nagy sebességű motorvonatokat állítanak forgalomba, az elővárosi szerelvényeket lecserélik vagy felújítják, csakúgy mint az osztrák vasúttársaságnál.
A MÁV Rt. vezetői szerint itthon is elsősorban az elővárosi és az intercityjáratok fejlesztésére nyílik lehetőség. A hiteleket üzleti alapon veszik fel, a számítások szerint ugyanis ezeken a járatokon lesz olyan forgalom, hogy megtérülnek a beruházások. Egy-egy ötrészes elővárosi motorvonat másfél milliárd forintba kerül, amit a műszaki leírások szerint harminc évig lehet használni. Tény, hogy ezek fenntartási költségei is lényegesen alacsonyabbak a jelenlegi járművekénél, másrészt viszont a MÁV Rt. hitelállománya folyamatosan növekszik. Az EU-csatlakozáskor elvileg megváltozna a személyszállítás finanszírozási rendszere, azaz az állam a megrendelt szolgáltatások kiadásait teljeskörűen megtérítené, a juttatások pedig részben tartalmazzák a járműpark felújításának költségeit is. A fejlett országokban e szisztéma szerint támogatja az állam a vasúti közlekedést, ehhez azonban nálunk a 2004-es költségvetés nem nyújt fedezetet.
A személykocsipark pótlására a MÁV Rt. nyugat-európai vasutaktól bérelne járműveket. A német vasúttal már korábban megkezdődtek a tárgyalások, kézzelfogható eredményt azonban még nem sikerült elérni. A németeknél az átalakítási program miatt ugyanis 8-10 éves, magas műszaki színvonalú és komfortfokozatú járművek váltak feleslegessé, amit a MÁV hálózatán megfelelően lehetne hasznosítani. Egyelőre azonban nem kapott a MÁV Rt. vezetése a tulajdonos Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól engedélyt a vagonok bérlésére, netán megvételére.
EU-forrásokat a nemzetközi vonalak felújításához vehet igénybe a MÁV Rt., az unió ugyanis célul tűzte ki, hogy a vasúti közlekedés fejlesztése érdekében a törzshálózatokon 140-160 kilométeres óránkénti sebességű vonatközlekedést kell biztosítaniuk a nemzeti társaságoknak. A MÁV Rt. 190 millió euró összegre pályázhat 2006-ig, ezt az összeget az ISPA-alapokból fizeti ki az EU. Jelenleg három fővonal – Boba–Zalalövő, Budapest–Hegyeshalom, Budapest–Cegléd–Szolnok – felújítására kapott ilyenformán lehetőséget a MÁV Rt.; amennyiben Brüsszelben elfogadják a közelmúltban benyújtott pályázatot, a Szajol–Lökösháza vasútvonal felújítására is lehetőség lesz. Az EU-csatlakozást követően a Kohéziós Alapból lehet fejlesztési pénzeket elnyerni az infrastruktúrák fejlesztésére.
Kohéziós és ISPA-alapok
A kohéziós alap létrehozásáról a maastrichti szerződés rendelkezett. A program célja, hogy a közösség gazdaságilag fejletlenebb tagállamai támogatási forráshoz jussanak a monetáris unióra való felkészülés időszakában. Az alapból környezetvédelmi és infrastrukturális beruházásokhoz lehet anyagi támogatást igénybe venni. A források azon EU-tagállamok számára elérhetőek, amelyek egy főre eső vásárlóerő-paritáson számított GDP-je nem éri el a közösségi átlag 90 százalékát. E feltétel a csatlakozó országok mindegyikére, így Magyarországra is teljesül. A csatlakozó országok számára a belépésig az ISPA-program segíti elő, hogy megkezdjék a transzeurópai hálózatok fejlesztését. Az ISPA-alapokból legalább ötmillió euró értékű beruházások támogathatók. (P. G. I.)

Megkezdődtek angol nyelv írásbeli vizsgák