A Barcelona számára azért is lélekölő a kiesés, mert 0-2-ről 3-2-re fordított az Inter otthonában, és a 92. percben még úgy nézett ki, hogy ott van a BL-döntőben. Ám a 93. percben Acerbi kiegyenlített, a kétszer tizenöt perces hosszabbításban pedig Frattesi megszerezte az Inter győztes, a milánóiak döntőbe jutását érő gólját.

– A játékvezető minden kérdéses esetben az Inter javára döntött, és ez elszomorít – jegyezte meg Hansi Flick, a Barcelona trénere első nyilatkozatában.
S Pedri is a felháborodásának adott hangot: – Nem ez az első alkalom, hogy ez történik velünk ezzel a játékvezetővel. Az UEFA-nak ezt meg kellene vizsgálnia – mondta Pedri.
A katalán Mundo Deportivo is a bírálja Szymon Marciniakot, amint arról pedig már korábban írtunk, a katalán Sport már a meccs előtt is támadta a lengyel játékvezetőt, a Real Madrid „barátjaként” beállítva. Ezt a húrt most a Mundo Deportivo is megpengette, a VAR-szobában ülőknek is a fejét követelve.
Szymon Marciniak és a vitás esetek
Nos, Marciniak valóban nem adott meg egy olyan 11-est a Barcelonának, amit a katalánok Acerbi kezezése miatt reklamáltak. Ugyanakkor Cubarsí szabálytalansága miatt videózás után büntetőt ítélt az Internek, azt a 11-est pedig szabadrúgásra változtatta, amit Lamine Yamal felrúgása miatt elsőre megítélt a Barcelonának.