A megdöbbentő feleséggyilkosság egy csendes, rendezett és nyugodt kis budai utcában történt a II. kerületben hétfőn – erről a Magyar Nemzet is beszámolt. A Bors úgy tudja, hogy egy társasház első emeletén egy férfi először a feleségével végzett, majd vélhetően saját maga ellen fordította a gyilkos fegyvert. A rendőrök kiérkezésekor ugyanis a férfi is tiszta vér volt, több szúrt sérülést is találtak rajta, így őt a helyszínről rendőrökkel kísért rohamkocsi vitte kórházba.
Szép család voltak, sokkolta a környékbelieket, ami történt
A feleséggyilkosság mélységesen megdöbbentette a helyieket – írja a Bors.
A helyszínről egy 65 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba, míg egy 70 év körüli nő az újraélesztési kísérlet ellenére sajnos a helyszínen életét vesztette
– közölték az Országos Mentőszolgálatnál. A sokkos helyiek az ablakaikból vagy az utcán nézték az eseményeket, többen csupán akkor érkeztek haza:
Láttam, hogy három rendőr is áll az utcában. Ekkor már sejtettem, hogy nagy lehet a baj, mert ennyi rendőr nem szokott egy egyszerűbb ügy miatt kijönni – vélekedett a másik társasház egyik lakója. A házaspár tömbjében élők is döbbenten hallgatták, mi is történt a családi otthon falai között. Mint mondták, soha nem hallottak veszekedést a porta felől, ahol azóta már piros rendőrségi matrica jelzi: itt szörnyűség történt.