Családonként minimum ötszáz forinttal csökkennek jövő év elejétől a távközlésre vonatkozó kiadások. Az új elektronikus hírközlési törvény elfogadása lehetővé teszi, hogy 250 ezer háztartásban, ahol szociális alapon veszik igénybe a szolgáltatásokat, ezer forinttal legyenek alacsonyabbak a költségek – jelentette ki tegnap Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az elektronikus hírközlési törvényt, illetve a parlament elé beterjesztett és elfogadott módosító javaslatokat értékelve. Mint ismert, az Országgyűlés hétfőn fogadta el a törvényt, amely az EU-normákat figyelembe véve új szabályozási környezetet teremt a 2001. december 31. óta liberalizált hazai távközlési piacon. Kovács Kálmán szerint az új jogszabályok és a végrehajtási rendeletek átrendezik a hazai piacot, megkezdve a monopóliumok lebontását: több tízmilliárd forint átcsoportosítása valósul meg, ennek a kétharmada árcsökkenés formájában a fogyasztóknál jelenik meg, további egyharmadot az alternatív cégek használnak fel piaci jelenlétük megerősítésére. Az informatikai és hírközlési tárca a vezetékes és mobiltelefóniában számol jelentősebb árcsökkenéssel, a várakozások szerint ez a tendencia lesz jellemző az internetpiacon is. Ugyanakkor az év végétől megszűnik egyes fogyasztói csoportok és a cégek állami dotációja az internetpiacon, az újabb és hirtelen árváltozást azonban a piac – mint ahogy erre a tárcánál számítanak – nem tudja egyik napról a másikra kiegyenlíteni. Nem rendezi a törvény a kábeltelevíziós szektor helyzetét; a miniszter szerint 2004 májusában terjesztik a parlament elé az új liberalizációs csomagot.
A törvény hatálybalépését követően a Hírközlési Felügyelet helyett a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) működik, a Hírközlési Döntőbizottság szerepét pedig a Nemzeti Hírközlési Tanács veszi át. Utóbbi elnökét az informatikai miniszter javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki. Az NHH főigazgatójának személyére viszont a tanács tagjai és megválasztott elnöke tesz javaslatot, a kinevezésről a miniszter dönt.
A kedvezményeket illetően is alaposan átrendeződik a piac: a jelentős erővel rendelkező szolgáltatók továbbra is adhatnak kiemelt ügyfeleiknek kedvezményeket, azonban ezeket nem köthetik feltételekhez.
A 2001-ben liberalizált piacon hasonló jelenségek voltak tapasztalhatók, mint az EU államaiban a piacnyitást követően – mondta lapunknak Bölcskei Imre, a Matáv Rt. szabályozási igazgatója. A további átrendeződés hosszabb folyamat lesz, a jövő év második felétől várhatók változások. A törvény hatálybalépését követően lényegesen kisebb lesz a mozgásterük a jelentős cégeknek az alternatívokhoz képest, utóbbiaknak azonban igencsak meg kell dolgozniuk az új ügyfelekért – tette hozzá. Kedvező lesz az alternatívok számára, hogy a nagy- és kiskereskedelmi árrést a maguk hasznára tudják fordítani, ugyanakkor ezt például a Matáv csak korlátozottan teheti meg. A piac torzításához vezethet, ha egyes cégek önköltség alatt kínálják szolgáltatásaikat.

Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?