Pozsony: bojkottált liberális televízió

Neszméri Sándor
2003. 11. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két hónapja döntöttek úgy a szlovák kormánykoalícióban szerepet vállaló Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői, hogy sem kormánytagjaik, sem parlamenti képviselőik nem nyilatkoznak a Markíza kereskedelmi televíziónak, s nem vesznek részt politikai vitaműsoraikban sem. A döntést megelőzően több felmérés is bizonyította, hogy a televízió riporterei elfogultan tájékoztatnak a kereszténydemokraták aktivitásáról, és általában a liberális Új Polgári Szövetség javára próbálták „eldönteni” a két párt közti szembenállást. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen a Markíza egyik tulajdonosa az a Pavol Rusko volt, aki 2001-ben döntötte el, hogy megalapítja saját pártját, az Új Polgári Szövetséget, amely – sokak szerint éppen a Markíza jóvoltából – sikeresen szerepelt a 2002-es parlamenti választásokon, és immár kormányzó erő Szlovákiában, illetve tagja a Liberális Internacionálénak.
A Markíza és a Kereszténydemokrata Mozgalom viszonya akkor éleződött ki, amikor Vladimir Palko belügyminisztert meghívták beszélgetni a tévé egyik műsorába, s folyamatosan a szlovákiai lehallgatási botrányokról faggatták, mintha a belügyminiszter tehetne arról, hogy többek között Pavol Ruskót is lehallgatták. Palko elmondta, szerinte a Markíza televízió műsorai azért elfogultak a kereszténydemokratákkal szemben, mert belügyminiszterként erőteljesen fellép a szervezett bűnözés, a klientúraépítés és a protekcionizmus ellen, amit viszont támogat a televízió. A hírműsorok főszerkesztősége feljelentést tett Palko ellen, mert a „tévé rossz hírét kelti”, a bíróság azonban még nem tárgyalt az esetről, de a belügyminiszter azt állítja, bizonyítani tudja, milyen műsorokban állt a bűnözők mellé a televízió stábja. A bírósági döntésig a kereszténydemokraták nem hajlandók még csak a televízió híradójának sem nyilatkozni. A Kereszténydemokrata Mozgalomnak egyébként egyáltalán nem ártott meg, hogy kerüli a Markíza televíziót, hogy nem szerepel műsoraiban. Legalábbis erre utalnak a közvélemény-kutatási eredmények, amelyek azt mutatják, hogy a mozgalom népszerűsége az utóbbi két hónapban nőtt, míg a liberális Új Polgári Szövetségé csökkent.

Bugár bronzérmes
Továbbra is Robert Ficót tartja a lakosság a legmegbízhatóbb szlovák politikusnak, a Smer elnökében a megkérdezettek 25,3 százaléka bízik, derült ki egy, a pozsonyi Új Szó című napilapban közölt novemberi felmérésből. A második helyen Vladimír Meciar végzett 13,3 százalékkal, a harmadik legnépszerűbb szlovákiai politikus pedig Bugár Béla a maga 11,3 százalékával. A negyedik legnépszerűbb politikus, Eduard Kukan csak 6,6 százalékot kapott. Őt Pavol Rusko követi 6,1, Mikulá¹ Dzurinda 5,4 és Pavol Hru¹ovsky 4,8 százalékkal. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.