Mexikó hivatalos panaszt nyújtott be a Google ellen, amiért a vállalat térképszolgáltatásában az Amerikai-öböl (Golf of America) megnevezés szerepel a Mexikói-öböl helyett. Claudia Sheinbaum elnök szerint ez a lépés nemcsak a nemzeti önérzetet, hanem az ország nemzetközi elismertségét is sérti.

Mexikó nem fogadja el az átnevezést
A mexikói álláspont szerint az Egyesült Államok saját part menti vizein belül megteheti, hogy átnevezzen földrajzi helyeket, de a nem amerikai területek elnevezése nem az ő hatáskörük. Sheinbaum elnök úgy fogalmazott:
Az Egyesült Államok megváltoztathatja egy állam, egy hegy vagy egy tó nevét, és azt bárhogy elnevezheti, ha az az ország területén belül található, de a mexikói és kubai oldalon lévő területeket nem lehet átnevezni.
A vitatott átnevezés hátterében egy Donald Trump által kiadott elnöki rendelet áll. A dokumentum szerint az öböl neve Amerikai-öböl legyen – de csak az Egyesült Államok saját vizein.
Mi csak azt akarjuk, hogy az Egyesült Államok kormánya által kiadott rendeletet betartsák
– tette hozzá Sheinbaum. A mexikói elnök már februárban jelezte, hogy jogi lépéseket tesz, ha a Google nem hajlandó módosítani a térképet. A Mexikói-öböl elnevezést a 16. század óta használják, és a vízterület Mexikó, Kuba, valamint több amerikai állam – Texas, Louisiana, Mississippi, Alabama és Florida – partjaival is határos.
A Google Maps amerikai verziója jelenleg a „Golf of America” nevet használja, míg a világ többi részén a két elnevezés egyaránt látható. Mexikó a per előtt felszólította a vállalatot, hogy legalább a nem amerikai térségek esetében tartsa tiszteletben a történelmi nevet.
Egyelőre nem tudni, hogy a pert pontosan hol és mikor nyújtották be, és a Google sem kommentálta az ügyet.
Borítókép: Claudia Sheinbaum mexikói elnök (Fotó: AFP)