Miniszterelnökre várva

Nem tudni, vajon Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök ma mit mondana annak a dunaújvárosi kislánynak, akivel állítólag több mint egy esztendeje találkozott, és aki azt kérdezte tőle: „Mondd, jó lesz, ha nagy leszek?” Erről a kis megható epizódról maga az egyik érintett, Medgyessy számolt be egy évvel ezelőtti országértékelő beszédében, s alkalmat szolgáltatott arra, hogy az MSZP-s politikus verbálisan legalábbis letegye a garast a legifjabb generációk mellett. Érdekes, hogy az akkori nagy ívű beszéd közepette senkinek nem tűnt föl, hogy a kormányfő nem tért ki arra, vajon válaszolt-e egyáltalán a kislánynak. Ha esetleg elmulasztotta volna, éppen egy évvel a beszéd után, mai országértékelésében pótolhatja a mulasztást. Az azóta eltelt egy esztendő szomorú történéseinek fényében talán így hangzik majd a válasz: Csak akkor lesz jó, ha nagy leszel. Ha ismét összefutna nevezett kiskorú állampolgárral, stílszerűen azzal is biztathatná: merjünk kicsik lenni.
Hiszen ez egy gyermek esetében életkori sajátosság, a kormányfő és pártja esetében pedig a legkövetkezetesebben végig vitt programpont. Egy évvel ezelőtt Medgyessy Péter – nem túlzás – hihetetlenül rózsaszínű képet festett Magyarország állapotáról mind gazdasági, mind társadalmi tekintetben. Az optimistára pingált jelen már akkor is irreális volt, az azóta eltelt egy év negatív fejleményei azonban a legnotóriusabb szocialista hívőket is megrendítették elkötelezettségükben. A teljesség igényével nem is lehet minden botrányos ügyről számot adni, ám a választópolgárokban túlontúl maradandó nyomot hagytak mindazon közfelháborodást kiváltó események, amelyeket werberi kommunikációs technikákkal reménytelen semlegesíteni és az egész társadalomra rákenni. A vezető baloldali politikusok, kormánytagok különböző ingatlanszerzési és villaügyei a társadalom széles rétegeit irritálták, nem csak az ellenzéket, ám a Kereskedelmi és Hitelbank bróker-leányvállalata körül kirobbant tízmilliárdos nagyságrendű csalássorozat (és közpénzeltüntetés) még olyanokat is elbizonytalanított, akik feltétlen hívei voltak az MSZP–SZDSZ-koalíciónak. Igaz, a kormányerők mindent elkövettek, hogy megpróbáljanak jobboldali politikusokat is hírbe hozni a banktörténelem alighanem legalacsonyabb iskolai végzettségű vezérével, Kulcsár Attilával, de kitartó fáradozásuk eleve kudarcra ítéltetett – még legelvakultabb szimpatizánsaikat sem győzhették meg. Végeredményben az MSZP–SZDSZ- kormány a maga nemében egyedülálló rekordot vitt végbe: népszerűsége egy olyan időszak után kezdett mélyrepülésbe, amikor a jóléti fordulat jegyében megalapozatlan osztogatásba kezdett a kormányzat. A választások után a köztisztviselői és közalkalmazotti szférának jelentősebb béremelést juttatott a kormány, ám szükségszerűen ennek is meglett a böjtje, hiszen a bérek fedezetének előteremtése mindenütt folyamatos nehézségeket okoz, az önkormányzatokat csőd közeli helyzetbe viszi, és mindenütt újabb és újabb létszámleépítéseket generál.
Feltehetően a fenti kudarcsorozatra és anomáliákra is ki kell térnie mai parlamenti országértékelő beszédében a szocialista miniszterelnöknek. Arra, miért érzékelik úgy az emberek, hogy a társadalmi-politikai feszültségek régóta nem tapasztalt méretűre dagadtak, s miért van az, hogy miközben szinte mániákus módon szajkózzák a kormányerők az állítólagos gazdasági sikereket, az általuk jónak ítélt pénzügyi adatokat és a lakosság reálbér-növekedését, az emberek a jólétinek elkeresztelt fordulatot mégis jobblétinek érzékelik. Az MSZP számára tragikus közvélemény-kutatási adatokban feltehetőleg az a dühödt, fedezet nélküli szuperoptimista, irracionális helyzetértékelés is közrejátszik, amely a valós társadalmi folyamatokról egyszerűen nem hajlandó tudomást venni. Nemcsak az egy éve nagy garral és szép szólamokkal felpántlikázva beígért Európa-terv fulladt gyakorlatilag kudarcba, hanem az az elszánt törekvés is, hogy miközben a társadalmi megbékélésről, árokbetemetésről szónokoltak lépten-nyomon, különböző figyelemelterelő hadműveletekkel – főleg az ellenzék elleni adminisztratív intézkedésekkel – próbáltak példát statuálni az egész társadalom számára. Úgy tűnik azonban, hogy az egészséges politikai immunrendszerű társadalom nem volt vevő a politikai boszorkányüldözés Keller László-féle változatára, s az emberek túlnyomó többsége előtt nem sikerült kriminalizálni az előző kormány tevékenységét.
A társadalom számukra nem kívánatos részével szembeni hadjárat sem találkozott a társadalom tetszésével, így a Medgyessy Péter villája előtti tüntetés törvénytelen betiltása éppúgy nemtetszést váltott ki az országban, mint a polgári körök démonizálásának kísérlete. Végeredményben a többségnek egyre inkább világossá válik, hogy nem csupán Ron Werber kommunikációs stratégiájának a rovására írandó a kormányzati agresszivitás. Az izraeli kampánytanácsadó elment, a baloldali kabinet mégis nagyobb sebességre kapcsolt a werberi úton, amelyet lassanként ismét leniniként aposztrofálhatunk, tekintve, hogy a vörös csillagos, önkényuralmi jelképpel ékesített szovjet emlékművet ünnepélyes külsőségek között koszorúzták meg kormánypárti politikusok.
Medgyessy Péter és az MSZP–SZDSZ kitartó ön- és országsorsrontó politikáját demonstrálja, hogy az európai uniós és hazai figyelmeztető jelzések ellenére sem volt hajlandó lemondani régóta dédelgetett terveiről, a PSZÁF elnökének eltávolításáról és általában a független jogállami intézmények elleni támadásokról. Igaz, csak a KSH elnökét tudták leváltani, a PSZÁF elnökét, a jegybank elnökét és a legfőbb ügyészt még nem, a kitartó próbálkozások mégis elegendők voltak arra, hogy megrengessék a bizalmat a választópolgárokban és a külföldi befektetőkben egyaránt. Medgyessy Péterre tehát szinte megoldhatatlan feladat hárul, amikor egyetlen parlamenti beszéddel meg kell próbálnia a bizalom visszaállítását. Az a kép kristályosodott ki mára a közvéleményben, hogy csupán a kormányzás nélküli hatalomgyakorlás szocialista bűvésztrükkjét sikerült feltalálniuk. A kudarcok fényében sem érzékelik, hogy a kommunikáció lényeges ugyan, de nem pótolja a cselekvést. „Molto fumo e niente arrosto”, azaz: sok füst, és nem sül semmi sem – tartja az olasz mondás, ami elemzők szerint ráillik a Medgyessy-kabinetre. Medgyessynek nehéz lesz megmagyaráznia, mi történt egy év alatt, hogy az a gazdaság, amelyet igen jónak és stabilnak ítélt múlt februári beszédében, ilyen mélyre jutott. És választ kell természetesen adnia arra is, hogy hová lett a tavalyi terv, az Európa, amelynek még a honlapját is elfelejtették létrehozni egy év alatt. Amelyből szinte csak a forint drámai legyengítése valósult meg, hiszen Medgyessy akkor beszédében előre megmondta: az erős forint mítosza ma is érezteti hatását. Lehet, hogy csak a leánykori név volt Európa-terv, valójában a Draskovics-féle megszorító csomag névre hallgat?