Sokan úgy tartják, hogy az elmúlt hetek-hónapok iraki eseményei töréshez vezethetnek az euroatlanti viszonyban. Ön osztja ezt az álláspontot?
– Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a problémák korántsem mai keletűek. A véleménykülönbségek nemcsak Irakot illetően állnak fenn; ne feledjük, hogy például Koszovó kérdésében sem egységesek az álláspontok. Ugyanakkor az iraki eseményeket illetően nem csak az amerikaiak Európához fűződő viszonyát kell szem előtt tartanunk, a konfliktusban magától értetődően mások is érintettek. Gondoljunk csak az ENSZ-re, a különböző szervezetekre, és egyáltalán a nemzetközi közösségre! Az amerikaiak nézőpontjából az EU és a NATO szerepe is merőben másképp fest, mint a kontinens felől. A világ nagy része számára azonban érthetetlen, hogy miközben a nyugati civilizáció összeköt bennünket, számos kérdésben vitatkozunk – az ő szemükben nagyon is egyforma értékrendet vallunk. Ami magát az iraki válságot illeti, én úgy látom, hogy az események előrehaladtával egyes országok felértékelődtek, mások veszítettek jelentőségükből. Szóval, való igaz, hogy eltérően vélekedünk egyazon dologról, de ez voltaképpen természetes.
– A francia vezetés következetesen ellenezte az iraki háborút, és ma is nemzetközi felügyeletet sürget. Miért fontos mindez Párizs számára?
– Mi éppen a terrorizmus elleni harc jegyében mondtunk nemet az amerikai vezetésű háborúra, hiszen attól tartottunk, hogy annak következményeként megizmosodik az iraki terrorizmus. Mint látjuk, ez sajnos bekövetkezett. Bebizonyosodott, hogy a háborúval nem sikerült elszigetelni az al-Kaidát, Oszama bin Laden törvényen kívül helyezése fantazmagóriának bizonyult. Ha azonban már így alakult a helyzet, mindenképpen el kell kerülnünk Irak összeomlását, hiszen egy ilyen esemény az egész Közel-Keletet alapjaiban rázná meg, és – amint azt az elmúlt napokban-hetekben tapasztalhattuk – Európa sem vonhatja ki magát a következmények alól. Mindenesetre az a legfontosabb, hogy az irakiak végre magukat kormányozhassák. Lényeges az is, hogy világossá tegyük számukra: új kormányukat nem a megszálló katonai hatalom, hanem a nemzetközi közösség akaratából nevezték ki. Semmi sem lehet roszszabb, mint ha az ott élők egy bábkormány tagjainak tartják az ország vezetőit. Éppen ezért nem lehet eleget hangsúlyozni az ENSZ szerepének fontosságát. Vannak persze olyan feladatok, amelyeket nem a világszervezetnek kell ellátnia, nem lehet például számon kérni rajta a biztonsági garanciákat. Ettől függetlenül azt gondoljuk, hogy az iraki változásokat az ENSZ Biztonsági Tanácsának kell szentesítenie.
– Mi a véleménye a magyar kormány iraki szerepéről?
– Bár nemigen vagyok jártas a témában, némileg fájlalom, hogy az amerikaiak sikeresen lobbiztak a magyar kormánynál. Ugyanakkor látni kell, hogy Magyarország néhány nap múlva belép az unióba, és részese lesz az európai folyamatoknak. Az együttműködésbe az esetenkénti viták, nézetkülönbségek is beleférnek.
– A jelenlegi biztonságpolitikai körülmények elvezethetnek-e egy fokozottabb amerikai–európai versenyhez?
– Én úgy látom, hogy mindig is létezett verseny az Atlanti-óceán két partján. Közös érdekünk azonban, hogy a politikai kapcsolatok minőségét megőrizzük, és a párbeszédet fenntartsuk. Azt azonban még az erőseknek is meg kell érteniük, hogy a saját érdekeiket szolgálja, ha másokra is figyelnek. Ami a nyugati értékek hanyatlását illeti, nem hiszem, hogy általános válság fenyegetne, sokkal inkább a biztonságérzetünk forog kockán. Már csak ezért is kívánatos lenne egy fokozottabb amerikai–európai együttműködés.
Guillaume Parmentier a Francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézetén belül működő Egyesült Államok Kutatás Központ alapítója és vezetője. Tanulmányait Cambridge-ben és a Sorbonne-on végezte. 1995 és 1997 között a francia védelmi minisztérium kabinetjének szakértőjeként dolgozott. Szűkebb szakterülete a NATO-ban betöltött francia szerep vizsgálata, amerikai bel- és külpolitikai kérdések, a német–francia együttműködés. Parmentier mintegy három évtizede a párizsi egyetemen is tanít. Publikációi többek között a Le Monde, Le Figaro, International Herald Tribune, Frankfurter Allgemeine Zeitung és a l’Express folyóiratokban jelentek meg. (MN)
