Egész órás összefoglaló a „kedves vezető” kínai útjáról, japán reakciós elemek felforgató tevékenységének elítélése, a kongói rádió adásának méltatása – ezek voltak a legfőbb témák a pénteki észak-koreai sajtóban. A vonatok felrobbanásáról egy szót sem ejtettek sem az újságok, sem az elektronikus média képviselői.
A BBC világszolgálatának vizsgálata alapján a phenjani rádió reggel hat órai híradója nem számolt be a katasztrófáról. Helyette fél órán át sugározta a „kedves vezető”, Dzsong Il kínai útjának részleteit. Beszámolót közölt a háromnapos útról, teljes terjedelmében megismételte Hu Csin-tao kínai államfő beszédét a közös banketten, valamint a „kedves vezető” válaszát. Ezután szintén teljes terjedelmében megismételték Kim Dzsong Il üzenetét meghívójának, amit a közös határ átlépésekor, visszaútja közben tett. A félórás műsort egy dicsőítő dal zárta, amelyben az ország vezetőjének érdemeiről emlékeztek meg. A hírfolyam további része olyan ügyekkel foglalkozott, mint a kongói rádió megemlékezése a „nagy vezető”, Kim Ir Szen tízpontos és a „kedves vezető” ötpontos programjáról a nemzeti egység kérdésében. Ugyancsak beszámoltak a hatodik Kimilsonglia virágfesztivál lezárásáról, három forradalmi tábornok tervezett szobráról és a Koreai Népi Hadsereg felállásának 72. évfordulójáról. A rádió tudósítása közben többször beolvastak ilyen mondatokat: „Örökké dicsőítsük a dicsőséges forradalmi történelmet és a »nagy vezető«, Kim Ir Szen elvtárs halhatatlan örökségét, aki az egész életét a haza és a nemzet szolgálatának szentelte”.
A napilapok hasonlóképp tevékenykedtek, derül ki a KNCA, a hivatalos észak-koreai hírügynökség összegzéséből. Mindenhol vezető hír Kim Dzsong Il kínai látogatása, és sehol nem jelenik meg a katasztrófa. A lapok beszámolnak japán „jakuza gengszterek” támadásáról, amelyeket koreai diákok kénytelenek elszenvedni Japánban. A Minju Joson című lap bírál egyes „japán reakciós elemeket, amelyek komoly lépéseket tesznek a tengerentúli terjeszkedés érdekében”. A Rodong Sinmun pedig az amerikai közel-keleti politikával foglalkozott, amely „kudarcra van ítélve”.

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó