Kiss Gy. Csabát egyenes, precíz, mérsékelt embernek ismerhettük meg – pont olyannak, amilyennek írásait olvasva elképzelhette az ember.
Önazonos volt. Külön figyelmet fordított a fiatal kollégákra – így is szólított minket –, néhány pontos, lényegbevágó mondattal igazítva el valamely keresett könyv vagy éppen a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet levéltárában általa elhelyezett anyag fontos mivoltáról.
A mögötte lévő már sok évtizedes tudományos múlt nem valami felsőbbségtudatot, pláne nem lekezelést hozott ki belőle – inkább mintát adott. Mindig volt ideje leülni a kutatóasztalhoz, elővenni a papírt és tollat, hogy akár csak néhány szót jegyzeteljen egy készülő tanulmányhoz, rövid cikkhez.
Fiatalon elkötelezte magát a környező sorstárs népek történetének kutatása, a közép-európai nemzetek együttműködésének elősegítése mellett. Az örök szerelemnek megmaradt lengyelek mellett a horvátok, szlovákok és csehek felé is megtalálta a kapcsolatot. Fontos szerepe volt – Kovács Istvánnal közösen – a Tiszatáj legendás „lengyel számának” szerkesztésében, amely a hadiállapot időszakában nyílt kiállás volt a Szolidaritás és az antikommunista lengyel ellenállás mellett. E kapcsolatokat a későbbiekben, a politikában való nyílt, de rövid „megmerítkezés” időszakában is felhasználhatta.
Már a hetvenes évektől részese volt annak a magyar nemzet sorskérdéseire saját válaszokat kereső csoportnak, amely 1987-ben, az első lakiteleki találkozón bejelentette a Magyar Demokrata Fórum megalakulását. A „fórum” szó felvetése tőle származott. Nem csoport, nem mozgalom, nem szervezet, nem párt, hanem – először – fórum.
Az egyenvéleménytől való eltérést nem tűrő diktatúra idején a nyílt és őszinte viták jogosultságát hirdette a név – a közös eszmecsere lehetőségét nemzet és demokrácia összeegyeztetésének érdekében. Jól tudta, hogy a lengyel és a magyar ellenzék hatékonysága, jellege és társadalomban való gyökerezése nem mérhető egymással, de azt is tudta, hogy a változásokért a közös sorsra ítélt nemzeteknek közösen kell küzdeni. „Szabadfalvy Árpád” álnéven közölt cikket a lengyel Tygodnik Powszechny című lapban, az első lakiteleki találkozó jelentőségéről tudósítva.
Nemzeti liberalizmus, református függetlenségi gondolat, kelet-közép-európai szemlélet, fegyelmezettség, precizitás, középosztályi-polgári karakter – e fogalmakkal jellemezte Bíró Zoltán az MDF alapítóiról szólva Kiss Gy. Csabát (Elbeszélt történelem I.). Teljesebb és pontosabb elemzést most sem adhatunk.
Pontossága fogalomhasználatában is tükröződött. Nem szerette a „rendszerváltás” kifejezést – de a „rendszerváltozást” és a „rendszerváltoztatást” sem. Sokkal jobban szerette a (lengyelek által használt) „kommunizmus bukása” kifejezést. Úgy gondolta, a magyar terminus technikus nem hangsúlyozza kellőképpen a diktatúra és a demokrácia eltérő természetrajzát, a szakítás radikalizmusát, és nem valamiféle nemzeti egységet, hanem pártpolitikai szempont átvételét jelenti. Az elnevezés meggyökereztetésében – mondta sokszor – az SZDSZ „Kék könyvének”, amely A rendszerváltás programja címet viselte, komoly szerepe volt. Pontosan ugyanígy idegenkedett a „népi–urbánus” ellentét rendszerváltás időszakára való alkalmazásától – ebben egykori állambiztonsági narratívák átvételét vélte felfedezni.
Visszafogott hangvételével, a harminc évvel korábbi és velünk egykorú tudás/érzésvilág összeegyeztetésének hiteles kísérletével komoly hiányt pótolt háromkötetes, Harminc év után: Személyes történelem című visszaemlékezése a rendszerváltás éveire, az első lakiteleki találkozó előkészítésétől az MDF vezetéséből való távozásáig tartó korszakról.
Éppígy az 1986-os írószövetségi közgyűlés jegyzőkönyvének kritikai kiadása (Szilcz Eszterrel közösen), amely világosan mutatta meg a kulturális ellenzék rendszerváltás előkészítésében betöltött szerepének fontosságát. Kiadta lengyelországi naplójegyzeteit a Szolidaritás megalakulása utáni felemelő időszakról, összegyűjtötte és elemezte a kelet-közép-európai népek himnuszait. Legutóbb szerkesztőként – fiatal kollégáknak is lehetőséget adva – a magyarságkép szomszédos országok tankönyveiben való megjelenését vizsgálta. 2025-ös kiadású Szentimrevárosi Athenas című könyve, melyben – hű lokálpatriótaként – a XI. kerületben élő/élt írókkal kapcsolatos rövid jegyzeteit osztotta meg az olvasókkal.
