A tájékoztatás szerint az amerikai létesítményeket ért kár mindeddig minimális volt, és nem volt hatással a katonai műveletekre. A Centcom erői sikeresen védekeztek az iráni rakéta- és dróntámadásokkal szemben – tették hozzá.

Korábban arról számoltunk be,
Donald Trump egy videóüzenetben megerősítette, hogy az Egyesült Államok részt vett az Irán elleni támadásban, és nagyobb harci műveletek megindításáról beszélt.
Kijelentette: megsemmisítik Irán rakétáit és rakétagyártó kapacitásait, és hangsúlyozta, hogy Teherán nem juthat atomfegyverhez.
Bár korábban még nem hoztak végleges döntést a csapásról, Trump elégedetlenségét fejezte ki az iráni tárgyalási pozícióval kapcsolatban, és jelezte: az Egyesült Államok kész gyorsan és erőteljesen fellépni, ugyanakkor elismerte, hogy egy háború mindig komoly kockázatokkal jár.
Arról is írtunk,
az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy az Iránt ért légicsapásokra válaszul támadást indított a térségben található amerikai támaszpontok ellen, valamint izraeli célpontokat is célba vett.
A bahreini állami hírügynökség szerint rakétatámadás érte az Egyesült Államok ötödik flottájának bahreini központját, amelyet iráni területről lőttek ki.
Robbanásokról számoltak be több öböl menti országból, köztük az Egyesült Arab Emírségekből, Katarból és Szaúd-Arábiából. Katar közölte, hogy több támadást visszavert, egy iráni rakétát pedig Patriot légvédelmi rendszerrel semmisítettek meg. Az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait és Szíria részleges vagy átmeneti légtérzárat rendelt el. Abu-Dzabiban a lehulló törmelékek következtében legalább egy ember meghalt, és anyagi károk is keletkeztek.
Borítókép: Iránból indított rakéta (Fotó: AFP)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Itt vannak a részletek.

Hamenei rezidenciáját megsemmisítették, és a holttestét is megtalálták.

A magyar energiabiztonságot nem szabad kockára tenni.

A térségben légtérzár van érvényben, a nagykövetség és a budapesti call center folyamatosan fogadja a megkereséseket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!