Jégkorongmérkőzéseken sokszor előfordul, hogy olykor a játékosok egymásnak esnek, és a jégen bunyóznak egy sort. Mindez persze a felnőttek és nem a gyermekek között megszokott. Most a legfiatalabbak, az U10-es korcsoport játékosai estek egymásnak, ráadásul magyar és szlovák gyerekek. A MAC Budapest és a pozsonyi HOBA Bratislava mérkőzésén történt mindez az EuroMiniHokejLiga ligában.

Jégkorong: balhé a magyar és szlovák csapat utánpótlásmeccsén
Gorzsás Gábor, a Magyar Rádió munkatársa által a Facebookra feltöltött videó alapján (lentebb mutatjuk) a MAC gólja után tört ki a balhé. A szlovákok kapusa nehezményezhette, hogy a budapesti klub játékosa az ütőjét a kapus elé tette, talán el is találta. Minderről a videó szerzője a kommentek között is írt:
– A szlovák kapus indította el az egészet, majd tőlük az összes gyerek a pályára ugrott. Részünkről, csak 3 gyerek birkózott velük...
Ezt követően a kapus ellökte az ellenfelet, ezután pedig több sem kellett.
A videón jól látszik, hogy a kék mezes magyarok közül mindössze hárman voltak a jégen, a szlovákok igencsak túlerőben voltak. Két magyar fiatal is nagy ütést kapott, de a fehér mezesek sem úszták meg.
A játékvezetők jól láthatóan nem tudták megállítani a pozsonyi jégkorongozókat. Az pedig kissé érthetetlen, hogy a MAC edzője miért csak a legvégén érkezett meg a jégre.
A poszt alatt azonban a videó szerzője mindenkit megnyugtatott: a tehetséges jégkorongozók rendben vannak. A két klub még nem reagált a történtekre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!