M. Kiss Sándor tanszéke
Sokan vagyunk hálásak, hogy az általa megjárt út bizonyos részében társául szegődhettünk.
Sokan vagyunk hálásak, hogy az általa megjárt út bizonyos részében társául szegődhettünk.
Történelmi tények Sorsfordító című podcastműsorunkban.
A baloldali megmondóember szerint a Fidesz-szavazók mind fogyatékosok, náluk még a nácik is jobbak.
Az évszázad felfedezéseként lettek beharangozva.
Szakály professzor szakmai credója szerint a történetkutatásban és -írásban a tények a fontosak és meghatározók.
Neki is köszönhető, hogy az antalli örökség ma is élő és ható szellemiség, amely a polgári politikai közösség egyik tartóoszlopa.
A történész és demográfus szerint a globális világrend összeomlásának vagyunk szemtanúi.
A világhírű történész szerint meglepő, hogy Európa folytatni akarja a háborút, amikor a világnak békére van szüksége.
A francia író a társadalmi struktúrák politikai rendszerekre gyakorolt hatásainak elismert kutatója.
Beszélgetéssorozat indult a hivatást gyakorlók munkájának megismerésére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Varga Zsolt szövetségi kapitány a háttérbe adott betekintést, Vigvári Vince kellemetlen élményéről is beszámolt.
Várja a tiszás ellenfelet a Fidesz budakeszi jelöltje.
Ékszer is volt náluk.
Újabb, drámai videó került elő a kárpátaljai magyar férfiról, akit Zelenszkij pribékjei öltek meg. A felvétel leleplezi a brutális emberrablókat.
Rengeteg hely maradt üresen a helyszínen.
Mágori Krisztina munkája az a Tiszában, hogy szidja a kormányt.
A török elnök üdvözölte a kurd felkelők fegyverletételének megkezdését.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
Rengeteg hely maradt üresen a helyszínen.
Mágori Krisztina munkája az a Tiszában, hogy szidja a kormányt.
A török elnök üdvözölte a kurd felkelők fegyverletételének megkezdését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.