Visszafoglalás B. Szabó Jánossal – A magyar őstörténet vitái + videó

Nincs egységes álláspont a magyar őstörténettel kapcsolatban, sok a vita, különféle vélemények feszülnek egymásnak a történészek között. Történelmünk minden apró részletét másként próbálják értelmezni és megérteni a szakemberek. A Visszafoglalás című podcast műsorunkban ezekre keresi a választ két eszmetörténészünk, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly B. Szabó János történész segítségével.

Molnár Attila Károly felvetette, hogy külföldi történészek nem értik, mi, magyarok miért vitatkozunk még az elmúlt ezer évről, az őstörténetről, holott a világ többi országában már dűlőre jutottak hasonló történelmi kérdésekben.

B. Szabó János történész szerint is történetmesélések feszülnek egymásnak, ami a szó szoros értelmében nem annyira tudományos vita. Mint fogalmazott, erről a korszakról keveset lehet tudni azon a szinten, ahogy a történészek vagy a tudomány tárgyalja a valóságot, széles tere volt mindig, hogy az ismereteket miként értelmezik és milyen keretekbe helyezik bele. Kiemelte: nagyon fontos ez a jelenkori identitások szempontjából. Visszautalt arra, hogy a XIII. századtól kezdve tudhatjuk, amikor középkori magyar szerzők által készített történelmi munkák megörökítik azt, hogy az akkori elit mit gondolt a saját múltjáról, honnan jöttek, mit csináltak itt. Anonymus is erről szól, a krónikákban is olvashatunk róla, majd a XIII. század második felétől a hunok is előkerülnek, akik a közhiedelemmel ellentétben nem a magyarok ősei, hanem távoli unokatestvérei a magyaroknak, ugyanabból a törzsből válnak ki, mint a magyarok, de nem azonosak – tette hozzá. Beköltöznek ők is a Kárpát-medencébe, de a magyar történelmi irodalom szerint a hunok kihalnak, belviszályok miatt kiirtották egymást, és tulajdonképpen a székelyeken kívül, akiket Attila népének tartanak, nem nagyon volt olyan népesség a középkorban, akiket direktben összehoznának a hunokkal. Mint mondta, ez egy nagyon világos dolog, hogy van egy kettős történet, de a rokonság, a közös származás egy konkrét állítás volt. Visszautalt arra is, hogy történt egy másik fontos dolog akkor, amikor a hunok beléptek a történetbe, mégpedig az, hogy ezzel próbálták a fennálló társadalmi viszonyokat megmagyarázni. 

A nemesi ideológia szerint azok vezetik az országot, akik a hódítók leszármazottai, ez részben egy nyelvi közösség, de arra magyarázatot kellett adni, miért vannak az alávetettek között magyarul beszélő emberek. Akkor ezt azzal magyarázták, hogy ők nem vettek részt a harcokban, ezért egyfajta megrovást kaptak vagy éppen ők az úgynevezett meghódítottak.

Majd érkezett a váltás a XIX. században, ugyanis addig a nemesi rendszer ezzel az ideológiával működött, majd jöttek új ismeretek, amelyeket a történészek integráltak a régi tudásba. A régészet sem volt még nagy tényező, viszont az 1840-es években megszámlálták a magyar lakosságot, amikor kiderült, hogy az uralkodó magyar etnikum kisebbségben van a Kárpát-medencében, akkor kitört a pánik, miközben elindult a polgárosodás eszméje és a nemzetépítés. Ekkor az emberek azon törték a fejüket, hogyan lehetne a magyar kisebbséget többséggé változtatni, amire a megoldás az asszimiláció volt, viszont így a származás, a vérségi kapcsolat nem volt úgynevezett kötőanyag a társadalomban. B. Szabó János szerint a történészek az Uralnál messzebb nem néznek, ebben van egyetértés, mert azt érzik, hogy Európából nyomnak minket Keletre, van egy belső ellenállás, amely megpróbálja Európában tartani a magyarság őseit. Hogy mennyire kapott politikai jelentőséget az, hogy kik is vagyunk, és ennek a Szovjetunió mennyire nem tett jót, a Visszafoglalásból részletesen megtudhatják.