A paraszt vármegye legénységét armans-oknak hívták. Ezektől örökölték az ármás nevet azon ma is fokost viselő községi cselédjeink, kik a bakterekkel a kisbíró vezetése alatt a községi elöljárók által az engedetlenek ellen és végrehajtásokra használtatnak. A baktereknek fő foglalkozásuk éjjeli őrség volt, s nevük II-ik József korából maradt vissza. Ezek egész éjszakákon az utcákon járkáltak, és minden óraütés után ezen verset kiabálták:
Hallja minden háznak ura,
Tízet ütött most az óra,
Tűzre, vízre vigyázzatok,
Hogy károkat ne valljatok.
A pandúr névvel elsőben csak 1741-ben akkor találkozunk, midőn a Mária Terézia királyné korában folyt harcokban portyázó (guerilla) szolgálatra egy pandúr ezred állíttatott fel. (…) Ezekből maradt a pandúr elnevezés, mit a vármegyék perzekutorra változtattak. (…)
Vármegyéink hajdan belügyeiket csaknem minden felsőbb beavatkozás nélkül intézték. Belügynek tekintették a rendőrügyet is, melynek következtében ahány vármegyénk volt, körülbelül annyiféle volt csendőrutasításuk is, és ez is egyik oka volt pandúr intézményünk halálának.
1859–60-ban számba nem vehető utasítással s legtöbb helyen a megingott a közbiztonság állapotához képest szigorral működött a szükségből előállított pandúrság. 1861-ben Bihar vármegye is csendőrutasítást állíttatott össze. Ennek VII. §-nak végső pontja a kegyetlenkedés és kínzással való vallatástól eltiltja a csendbiztost, de e pont is így végződik: „azonban a gyanúst vagy bűnöst bűntársai vagy a bűncselekményének kipuhatolása végett rövid, de hatályos kihallgatás alá veheti”. (…)
Voltak visszaélők is, így példának okáért hallottam e korból olyan csendbiztost, aki minden vallatását a következő előkészület és parancs mellett végezte.
1-ső parancs: Ennek az embernek a ruhája nem bűnös, le kell tehát róla a ruhát húzni, mert rajta szétszakadhat, s midőn az övig meztelen rabnak a pandúr a háta megé állott, és intésre karikásával a hátára suhintott, a csendbiztos állj szavára a pandúr meghallgatta a
2-ik parancsot, mely így hangzott: Nem akarom, hogy ennek a gonosznak kifecskendező vérétől a fehér kemence bemocskolódjon. Le kell tehát vele a kemencét pokrócoztatni, mely midőn megtörtént, és a rab újabb 2-3 ütésre sem vallott – jött ezen
3-ik parancs: Ez a rossz ember majd el is ájulhat, mely okból, hogy legyen mivel felocsúdtatni, elegendő vizet kell vele behozatni. És ha e rémítgetés nem használt, a karikás után jött a gúzsba kötés stb. (…)
Hajdan a megyén és az úriszéken évnegyedenként a pórszármazású elítélteknek 25 pálcát is ki kellett állani, pedig a botbüntetés megszüntetéséig a pálcázást a tisztviselők és községi elöljárók is minden ellenőrzés nélkül gyakorolták. Nem kímélték itt a botot, s azt némelykor magam is hasznosnak tapasztaltam. (…) Nem régen, amikor otthon az utcán mentem, egy jóképű öreg polgár nagy hálálkodás mellett köszönte meg nékem azon 12 botot, amelyet 18 éves korában rámérettem, mert mint mondá, a büntetés után tett azon ígéretem, hogy ha még hibázni fog, két annyit fog kapni, oly hatást gyakorolt reá, hogy az őt egészen tisztességes útra terelte.
Büntető törvényünk ma a kor kívánalmainak lehetőleg megfelel, de gyenge oldala mégis van, ilyen gyengesége az, hogy a százezreket sikkasztó és néha sokakat ínségre juttató csaknem egyenlően büntettetik azon szegény ördöggel, ki szorultságában vagy ittas állapotában 10–20 forintot érő süldőt lopott. Nincs tekintet arra sem, ha az ily embernek munkaképtelen nagy családja van, holott hosszú idejű letartása által csak az állam és apróságai szenvednek. (…)
Osváth Pál: Pandúr korom emlékei (1905)
origo.hu
Kiderült, kik a felelősek a csányi mászókabalesetben elhunyt kislány haláláért
