Dr. Takács Albert
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese (2001. június 19. óta).
Képzettség:
József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (Szeged), 1974–1979, jogász; Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara (Budapest), 1982–1985, szociológus.
Kutatási területek:
Alkotmányosság és alkotmánybíráskodás; jog- és alkotmányértelmezés; emberi jogok; alkotmányossági problémák az Európai Unióban.
– Az elmúlt fél évben visszatérő témája volt a médiának a betegek kiszolgáltatottsága és a magyar orvostársadalom presztízsének – úgy tűnik – folyamatos gyengülése, ami nyilvánvalóan összefügg az egészségügy súlyos alulfinanszírozottságával. Az általános jelenséggel keltették fel a figyelmét, vagy volt esetleg egy konkrét eset, ami miatt úgy döntött, hogy vizsgálatot kezd a magyarországi betegek jogairól?
– Ennek a vizsgálatnak a szükségessége másfél évvel ezelőtt merült fel bennem, amikor az Alkotmánybíróság az általam és Kmetty Ildikó által benyújtott beadvány nyomán az eutanázia teljes elutasítása mellett foglalt állást. Azóta is meggyőződésem, hogy az egészségügyi törvény rendelkezései jelenleg olyanok, hogy a gyógyító munka napi gyakorlatában nem nagyon lehet őket betartani, már csak a rengeteg ellentmondás miatt sem. Az Alkotmánybíróság a határozathozatal során a beadványomnak ezzel a részével nem is igen foglalkozott. Ezért is szerettem volna tényekkel alátámasztani, hogy a betegjogok fontos elemei, mint például az önrendelkezési jog, a kezelés visszautasításához való jog, az orvosválasztáshoz és a megfelelő ellátáshoz való jog, valamint a betegséggel kapcsolatos dokumentációba való beletekintés joga a napi gyakorlatban érvényesülnek-e. Amennyiben nem, úgy megítélésem szerint az eutanáziával kapcsolatban is új helyzet áll elő, mert akkor sem a beteg, sem az orvos nincs abban a helyzetben, hogy érdemben dönteni tudjon. Természetesen ettől a vizsgálattól nem lehet azt várni, hogy minden betegjogi visszásságot felderítsen. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy azok a betegjogok, amelyek a személyiségi jogokkal hozhatók összefüggésbe, hogyan érvényesülnek. Ezért vontunk be a vizsgálatba lehetőleg minél többféle, más-más szintű egészségügyi intézményt.
– Mitől ennyire bonyodalmasak az egészségügyi törvény előírásai?
– Ez egy nagyon vaskos törvény, salátatörvénynek is szokás nevezni. Szervezeti, finanszírozási és betegjogi kérdésekkel is foglalkozik, bár ez utóbbi témakör meglehetősen szűk helyet kapott benne. Ráadásul a laikus számára – mint már mondtam – gyakorlatilag áttekinthetetlen. Van azonban egy valami, amit az egész vizsgálat sarokpontjának tartok: ez pedig az, hogy nálunk – és ez a világon egyébként mindenhol így van – a gyógyítási lehetőségek, az orvostudomány sokkal előrébb tart, mint amit a betegellátó rendszer nyújtani tud. Az emberi jogok szempontjából az a kérdés, hogy ez a különbség mekkora, vagyis a legfrissebb tudományos felfedezések milyen gyorsan válnak mindenki számára elérhetővé. Nagyon sokszor tapasztaltam itthon a vizsgálat során, hogy sokkal jobban, sokkal hatékonyabban lehetne elvégezni olyan vizsgálatokat és beavatkozásokat is, amelyeknek az elmaradása a magyar betegek egy részénél súlyos egészségkárosodáshoz és végül halálhoz vezet.
– Vagyis vannak olyan magyar emberek, akik olyan betegségekben halnak meg, amit ma már meg lehetne gyógyítani?
– Pontosan. Annak, hogy ez így van, elsősorban nem szakmai okai vannak, hanem egyszerűen arról van szó, nincs elég pénze az egészségügynek arra, hogy bizonyos vizsgálatokat vagy beavatkozásokat a szükséges mennyiségben vagy olyan széles körben elvégezzen, amennyire szükséges lenne. Vagyis előfordulhat az is, hogy száz beavatkozás helyett mondjuk csak kettőre van pénz vagy eszköz. Így aztán az egészségügy elvileg gyógyítható betegekről kénytelen lemondani. Ezek az esetek nem orvosi műhibák, mert ilyenkor nem rossz szakmai döntésről van szó, hanem forráshiányról. A költségvetési döntések ugyanakkor Magyarországon nem emberi jogi és nem alkotmányossági kérdések, tehát nagyon nehéz ebből a szempontból vizsgálni azt, hogy kire mennyi pénz jut. Nemrég jártam az Egyesült Államokban, ahol az egészségügyi rendszert tanulmányoztam. Természetesen ott is vannak pontosan meghatározott betegjogok, de ott ezek betartásáért nem kell harcolni, mert az ellátórendszer olyan, hogy azokat a szolgáltatásokat, amiket mi betegjogként próbálunk kikényszeríteni az egészségügy rendszeréből, ott természetesnek veszi mindenki.
– Például?
– Tipikus betegjogi probléma Magyarországon, hogy a beteg nem tud rendesen kapcsolatot tartani a hozzátartozóival, mert az agyonzsúfolt kórtermekben nincs hely a rokonok számára. A sokágyas kórtermek egyébként a beteg magánszférához való jogát is sértik, sőt érintik a tájékoztatáshoz való jogát is, mert az orvos nem tudja nyugodtan megbeszélni vele, hogy mi is pontosan a baja. A súlyos betegnek, haldoklónak nem tudja a hozzátartozója megkönnyíteni a szenvedését azzal, hogy ott van mellette, fogja a kezét.
– A legtöbb gyerekosztályon fizetni kell az anyáknak azért, hogy beteg gyermekükkel maradhassanak éjszaka is, noha ehhez mindkettőjüknek joga van.
– Nos, az ilyesmi a világ szerencsésebb országaiban azért nem probléma, mert egy átlagos kórház úgy épül meg, hogy a kórterem mellett van a hozzátartozók számára váró és pihenő. A rokon, ha akar, beköltözhet a beteg mellé. Magyarországon fizikailag nincs arra hely, hogy az édesanyákat vagy súlyos betegek hozzátartozóit elhelyezzék, így hát sérül a jog. Vagy itt van például a hálós ágyak esete. Beszéltem olyan kórházigazgatóval, aki azt mondta, hogy hálós ágy márpedig lesz. Azért, mert nincs elegendő ápoló személyzete, aki a zavart vagy öntudatlan beteget megvédené attól, hogy leessen vagy magában kárt tegyen. Egy ápolónőre ugyanis egész folyosónyi beteg jut. Az Egyesült Államokban azért nincs hálós ágy, mert egy ápolónő két beteget gondoz, és oda tud rájuk figyelni. Tehát nem arról van szó, hogy az említett igazgató egy vadember lenne, aki sárba tiporja az emberi jogokat, mindössze arról, hogy neki nincs más választása, csak a hálós vagy rácsos ágy, hiszen kötelessége a beteg testi épségére is vigyázni! El kell tehát gondolkodnom azon, hogy megtilthatom-e kategorikusan az ajánlásomban a hálós ágyakat. Tehát megint csak ott tartunk, hogy ha nincs pénz, nincs jog sem. Ugyanez a helyzet a tájékoztatással: egyszerűen nincs ideje a hajszolt, millió ügyeletet vállaló orvosnak arra, hogy leálljon beszélgetni a beteggel, mert ezren várnak odakint.
– Rendszeresen tapasztalom, hogy az orvosok személyes sértésnek veszik, ha az ember meg meri kérdezni, hogy mégis mi a baja, és miért kell gyógyszert szednie.
– Ilyesmi is történik, nem tagadom. Azonban azt is vizsgáltuk, hogy a kórházakban tájékoztatják-e a betegeket a jogaikról, illetve a betegjogi képviselő elérhetőségéről. Ezen a téren mindent rendben találtunk. Végeztünk ugyanakkor a kórtermekben egy kérdőíves felmérést is, amelyben azt tudakoltuk, hogy mit tudnak a bent fekvők a saját jogaikról. Nos: semmit. Se a szabad orvosválasztásról, se arról, hogy beletekinthetnek a betegségükkel kapcsolatos dokumentációba. Sokan nem is hallottak a betegjogi képviselőről, arról meg végképp nincs fogalmuk, hogy végső esetben az én irodámhoz is fordulhatnak. Vagyis fogalma sincs az embereknek arról, hogy nem ágyban fekvő tárgyak, hanem igényeket fogalmazhatnak meg az orvossal szemben. Volt olyan orvos, aki azt mondta, hogy ha én le tudom írni, hogy milyen mélységig kell tájékoztatnia a beteget, akkor ő bizony isten, meg fogja tenni.
– Ha mégis felkeresik a betegjogi képviselőket, milyen ügyekben kérik a segítségüket?
– Az esetek kilencven százalékában olyan ügyekben, amelyekben nem a betegjogi képviselő az illetékes, hanem a szociális munkás. Például azt kérdezik meg, ha a kórházból kikerülnek, milyen jogvédelem illeti meg őket a betegség ideje alatt. Nagyon ritka, hogy olyasmit jelentenének be, hogy az orvos például nem tájékoztatta őket a gyógyszer mellékhatásairól, vagy valakit elkülönítettek az újszülöttjétől. Ilyen esetekben volna illetékes a betegjogi képviselő.
– Hálapénz kikényszerítése miatt érkezett már bejelentés a betegjogi képviselőkhöz?
– Nem tudok róla.
– Hiába van szabad orvosválasztás, ha nincs mi alapján választani. Az orvosokat minősítő honlapot – éppen az orvosok feljelentése nyomán – betiltották.
– Nézze, az egészségüggyel kapcsolatban már csak azért is rossz tapasztalataik vannak az embereknek, mert betegnek lenni rémes dolog. Biztosan az egészségügyi rendszerben is kialakul majd az a gyakorlat, ami az ügyvédek esetében természetes, hogy nagyon sokat fizetek, és ezért elvárom, hogy minden úgy történjen, ahogyan én akarom, de addig rá kell magunkat bízni adott esetben idegen doktorokra is. Ameddig el nem jutunk a jómódban odáig, hogy egyenrangú felek dolga legyen a gyógyítás, addig sajnos szembe kell nézni azzal, hogy a kórházakban agyonhajszolt személyzet és kiszolgáltatott beteg áll egymással szemben. Éppen a túlzsúfoltság miatt, egyelőre fent kell tartani a beutalási rendszert is, hiszen nem bírná el az egészségügyi rendszer, hogy mindenki ahhoz az orvoshoz menjen, aki neki tetszik.
– Jelenleg hivatalosan senki sem utasíthatja vissza Magyarországon azt, hogy kórházba vigyék szülni. Ez nem jogsérelem?
– Ez megint csak anyagi kérdés: egy kórház sem tudja biztosítani azt, hogy bárki szüléséhez megfelelő személyzetet küldjön ki a lakásra. Vizsgáltuk a kényszergyógykezelések kérdését is a pszichiátriai intézményekben, és azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb helyen gondosan betartják a cselekvőképtelenné minősítés összes jogi előírását, itt tehát sokkal ritkábban csorbulnak az emberi jogok, mint ahogyan azt a közvélemény egy-egy kiragadott eset alapján gondolná.
– Mi a helyzet az eutanáziával?
– A Magyar Orvosi Kamara szerint Magyarországon eutanázia nincs. Én viszont találkoztam olyan törvényi résekkel, amik kiskapukat nyitnak… Egyes felméréseinkből az derül ki, hogy a magyar orvosok húsz-harminc százaléka elfogadja a kegyes halál lehetőségét. Persze nagyon bizonytalan kategória az, hogy „nem kezeli kellő hatékonysággal…”. Képzeljen el egy idős nénit, akit ha megoperálnak, belehalhat, ha nem operálnak meg, abba is. Az az orvos, aki azt mondja, hogy nem operálom, hanem adok neki fájdalomcsillapítót, eutanáziát csinált, vagy nem? A jelentésemben, ami várhatóan április végén készül el, és amit eljuttatok a miniszterelnöktől lefelé az összes illetékeshez, az mindenesetre benne lesz, hogy a vizsgálatunkban részt vevő civil szervezetek is megerősítették: a súlyos betegségben szenvedők közel fele nem jut megfelelő fájdalomcsillapításhoz, és ezzel súlyosan sérülnek a betegjogai.
