Nyílt szolgálat

Már megint nehéz helyzetbe navigálta magát Kövér László, a fideszesek könyörtelenül keményen fogalmazó politikusa. A választások előtt ahelyett, hogy azt tanácsolta volna a kishitű, tehetetlen, cselekvésre képtelen embereknek, hogy forduljanak lélekgyógyászhoz, kötelet, kalapácsot szöget ajánlott nekik, komplett használati utasítással együtt. A szocialisták Kovács Lászlóval az élen nyakukba is vették a kötelet is meg az utcát is, elültetvén a félelmet szavazótáboruk rétegeiben. Voltak, akik egészen másként értékelték az utódpártiak önként felvett nyakravalóit. Kárpótlásszámba menő érzésről számoltak be azok, akiknek az édesapjuk vagy a testvérbátyjuk felakasztásáról az elődpárt központi bizottságában hozták meg a döntést az ’56-os forradalom utáni megtorlások idején.
Kövér egyébként mondhat bármit, igazat is meg valódit, szabatosan, avagy pongyolán. Teljesen mindegy, úgyis belekötnek. Akinek ilyen hévvel forgatja ki a politikai ellenfele a szavait, arra érdemes odafigyelni. Mert mit is mondott Kövér? Azt találta mondani, hogy országjáró körútjain gyakran kérdezik tőle: vajon csupán a kormány hozzá nem értése indokolja-e a dilettantizmust, amivel ezt az országot vezetik, vagy ennél többről van szó? Kövér úgy véli, az emberek azt nézik a térképen, hogy vajon melyik ország titkosszolgálata mozgatja a szálakat a magyar kormányon keresztül, csak egy ilyen van-e, vagy netán több is. Akár tetszik ez a felvetés Kövérnek, a Fidesznek vagy éppen Medgyessynek és az őt miniszterelnökként a nyakunkba rakó szocialista pártnak, akár nem, ezek a kérdések jogosak. És csak örülni lehet annak, hogy a volt titkosszolgálati miniszter és az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke nem hárította el a kérdést, mint a kormányfő, amikor a D–209-es múltjáról először próbálta faggatni az ellenzék a Tisztelt Házban annak idején. Medgyessy Péter ma is adós nekünk a válasszal, kiknek az utasítására és milyen feladatokat végzett szigorúan titkos állományú tisztként. Volt-e kapcsolata, és ha igen, milyen természetű a KGB-vel, ha már a saját bevallása szerint is képes volt őket az alvállalkozójukként működő magyar Cég kebelén belül is elhárítani?
Kiktől kapott engedélyt arra, hogy parlamenti hozzájárulás nélkül aláírja ama – főleg posztkommunista államok kormányfői által jegyzett – dokumentumot, amellyel olyan távoli földrészen zajló, nemzetközi jogot sértő háborúba vitte országunkat, amelyhez semmi közünk? Ami ugyanolyan nemzetbiztonsági kockázatot jelent hazánknak, mint a saját miniszterelnökünk. Talán ezek között az okok között található meg a magyarázat az európai néppárti állásfoglalásra is, amely kimondta: nem látják szívesen az egyesült Európában azokat a politikusokat, akik magas pozícióban szolgálták ki a pártállami diktatúrát Moszkvával együtt.
Vajon mennyire tekinthető szuverénnek és külföldi országok titkosszolgálatai által sem befolyásoltnak egy olyan ország, amelynek Washingtonban határozzák meg a kül- és katonapolitikáját, Tel-Avivban és Washingtonban a biztonságpolitikáját (emlékeztetőül: a Népszava információi szerint a Moszad kínálta fel a palesztin származású, iszlám vallású, terrorizmussal gyanúsított magyar orvos fejét a magyar kormánynak), Brüsszel mellett még mindig a washingtoni Világbanknál a gazdaságpolitikáját? A kisebbségi politika alakítása idején meg vigyázó szemeiket Bukarestre vetik az ország vezetői. Hogy a lemásolt mindenféle adatainkról most ne is ejtsünk szót.
A válasz egyértelmű: semennyire.