időjárás 6°C Ferenc , Olívia 2022. december 3.
logo

Romló imázs

2004.04.09. 23:00

A Nyugat láthatóan megrettent a kilencvenes évek kaotikus viszonyaiból kiemelkedő Oroszország megerősödésétől. Ám amit Európában a birodalmi stílus újjáéledéseként értelmeznek, az Moszkvából nézve egészen másként fest. Mi változott valójában az orosz külpolitikában? Erről beszélgettünk Konsztantyin Koszacsevvel és Andrej Kokosinnal, a duma külügyi, illetve a Független Államok Közösségével foglalkozó bizottságának elnökével.

Oroszország az elmúlt hónapokban a nyugati stratégiák alanyából hirtelen az amerikai és európai politika tárgyává degradálódott. A terrorizmus elleni harc jegyében a nemzetközi politika élvonalába visszatért, az utóbbi években Amerika egyik legközelebbi szövetségesévé emelkedett Moszkva imázsa váratlanul megromlott. Az első csapást az Amerika iraki háborúját elutasító álláspont jelentette, ennek negatív hatása azonban csak a tengerentúli sajtóban volt érezhető. E hangokat felerősítette Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz volt elnökének és tulajdonosának Washington érdekeit nyíltan keresztező letartóztatása, majd a grúziai változások finoman szólva is eltérő értékelése. A folyamat a parlamenti választások tisztaságát, pontosabban etikusságát érintő fenntartásokkal tetőzött, majd hasonló vádak érték az elnökválasztási kampányt is. A két választás lezajlásával ez a hisztéria csendesedni látszik, időközben azonban az európai média nagy részének hozzáállása is kritikusabb lett. A sajtó, utána pedig több nyugati politikus már-már elfeledett sztereotípiákat idézve a demokratikus átalakulás megtorpanásáról, autoriter fordulatról beszél. Furcsa módon egy csapásra megszépültek a kaotikus kilencvenes évek, amikor éppen Oroszország gyengesége rettentette meg a világot.
– Ebben jelentős szerepet játszik a Kreml iraki háborúval kapcsolatban elfoglalt álláspontja – magyarázza a nemzetbiztonsági tanács egykori titkára, Andrej Kokosin, emlékeztetve arra, hogy emiatt hasonló támadások érték a sajtóban Franciaországot és Németországot is.
Az orosz demokráciát és a választási kampányt ért kritikákhoz az ismert politikus mosolyogva csak annyit fűz hozzá, hogy a mindenkori amerikai elnök is több szereplési lehetőséget kap a televíziókban, mint ellenfelei, emiatt azonban még soha nem hallottunk a demokrácia sérüléséről.
– Az utóbbi két évben valóban észrevehető Oroszország nemzetközi megítélésének folyamatos romlása, amelynek egyetlen magyarázata a gazdaság látványos erősödése s ennek következtében az ország magára találása. Így Moszkva egyre kevésbé függ a nemzetközi hitelintézetektől, s nem akar mindenáron kompromisszumra törekedni az őt korábban sok esetben zsaroló hatalmakkal. Külpolitikai irányváltással semmiképpen sem indokolhatók az erősödő fenntartások. Oroszország ugyan valóban változott, de csak annyiban, hogy erősödött, magára talált. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy külpolitikáját a továbbiakban ne a nyitottság, a konstruktivitás, a nemzetközi integráció felgyorsítása, az ország modernizációjának alárendelt pragmatizmus jellemezné – értékeli a helyzetet Konsztantyin Koszacsev.
A jelenlegi önbizalomhoz vezető utat jól mutatja a költségvetés helyzete. Négy évvel ezelőtt az orosz államkasszából összehasonlíthatatlanul több pénzt kellett adósságszolgálatra fordítani, mint most, mára a külső és a belső államadósság is jelentősen csökkent. A kilencvenes évek végén három kormányt is külpolitikai tanácsadóként szolgáló Koszacsev emlékeztet rá, hogy mennyire korlátozta akkor az ország mozgásterét az állandósult pénzhiány. Az apparátus szinte nem is foglalkozott mással, mint hogy miként lehetne kölcsönöket felvenni a nyugdíjak, bérek kifizetésére.
– Ez a helyzet alapvetően befolyásolta Oroszország külpolitikáját is, s az a tény, hogy a kiszolgáltatott Moszkva mindenáron törekedett a kompromisszumra, nagyon is megfelelt partnereinknek – mondja a szakértő. Úgy látja, a partnerek egyáltalán nem vették figyelembe Oroszország érdekeit, s csak egy-egy nemzetközi konfliktus esetén figyeltek jobban Moszkvára. Ezzel szemben a gazdaság stabilizációját, a magas olajáraknak köszönhetően megindult növekedést követően Moszkva a korábbinál jóval hatékonyabban képviselheti nemzeti érdekeit a nemzetközi színtéren is.
– Oroszország tehát némi fáziskéséssel ugyanazt az utat járta be az elmúlt évtizedben, mint Magyarország vagy a többi közép-európai állam. A különbség csupán az, hogy míg mondjuk Budapest külpolitikai célkitűzései nagyrészt egybeestek Európa vagy az Egyesült Államok érdekeivel, addig Moszkva esetében ez koránt sincs így minden tekintetben – szögezi le a külügyi bizottság elnöke. – Brüsszeltől Párizson át Washingtonig valójában senkinek sem tetszik ez a helyzet, s az „európaizálás”, a „demokratizálás” nyugati retorikája lényegében azt takarja, hogy a világ vezető hatalmai szeretnék visszalökni Oroszországot a kilencvenes években számára kijelölt helyre – teszi hozzá az elnököt teljes mellszélességgel támogató Egységes Oroszország politikusa.
Koszacsev alapvetően ezzel a törekvéssel magyarázza a demokrácia, a politikai rendszer, a sajtószabadság vagy az állam és az üzleti szféra kapcsolatának helyzetére vonatkozó eltúlzott kritikákat. Mások viszont a képet árnyalva csak részben, az említett nyugati bírálók pedig többnyire nem adnak helyt ennek az érvelésnek. A politikus ugyanerre vezeti vissza, hogy a posztszovjet térségben természetes módon meglevő orosz érdekek manapság érezhetően hatékonyabb képviseletét is a birodalmi mentalitás újjáéledéseként interpretálják Nyugaton. Tétele igazolására más példákat is említ. Mint felveti, mindenki számára magától értetődő, hogy Amerikának vannak érdekei Európában, ám Oroszország esetében ugyanezt fenyegető tényezőként értékelik. Szóba hozza Moldovát is, ahol véleménye szerint az orosz rendezési tervet csupán presztízsokokból vetette el az Európai Unió, pedig természetesnek mondhatók az orosz törekvések a gazdasági kapcsolatok és az ott élő kisebbség miatt, Európa hasonló ambíciói viszont erőltetettnek tűnnek.
– Ismét csak a már megszokott kettős mércéről van szó – állítja Koszacsev. – Úgy tűnik, hogy a „felvilágosult” Nyugat szeretné a sikertelen, szerencsétlen, belső problémákkal küzdő országok sorában tartani Oroszországot, s Moszkva alapvetően csak az energiatartalékok és ásványkincsek miatt fontos számára.
A Nyugat az Egyesült Államokkal az élen különösen ferde szemmel nézi Oroszországnak a posztszovjet térségben megnövekedett aktivitását, azt a tényt, hogy Moszkva hosszú idő után megpróbál megálljt parancsolni az amerikai befolyás növekedésének, s ez immár a Grúziában tapasztalt nyílt érdekütközésekhez vezet.
– Ebben a térségben határozottan intenzívebbé és hatékonyabbá vált az orosz külpolitika. Szemben a kilencvenes évekkel, amelyeket a folyamatos visszavonulás, a pozícióvesztés jellemzett – mondja Andrej Kokosin, a Független Államok Közösségével foglalkozó parlamenti bizottság elnöke. – Eközben új játékosok jelentek meg a színen: az Egyesült Államokon és a nyugat-európai országokon kívül regionális hatalmak, valamint Közép-Ázsiában mind láthatóbban Kína és India. A fő cél a piacszerzés, amelynek eszköze lehet az egységes gazdasági térség létrehozása a FÁK-on belül. A nyugati üzletemberek felvetik ugyanis, hogy míg a Szovjetunió még hatalmas és vonzó piac volt, addig most a határokkal, vámokkal megnehezedett a helyzet, így sokuknak érdemesebb Kínában befektetni.
Koszacsev arra hívja fel a figyelmet, hogy Oroszország ma már nem gondolkodhat általában a posztszovjet térségben, lassan a FÁK is elavul mint kategória, és a regionális, valamint az egyes nemzetek érdekeit a korábbinál jobban figyelembe vevő kétoldalú kapcsolatokra kell áthelyezni a súlypontot. Moszkvának e számára prioritást jelentő térségben kiszámítható partnerként kell fellépnie, ellenkező esetben ugyanis elutasításban lesz része, illetve Európa és Amerika a helyzetet kihasználva azonnal Oroszország „szerencsétlen sorsú szomszédainak” megsegítésére siet.
Látszólag az agresszív birodalom képét erősítik az Európai Unió, főképp a NATO újabb bővítését övező moszkvai reagálások is. Tény, hogy Oroszországnak pszichésen nem könnyű feldolgoznia, hogy a NATO nemrég első ízben szovjet utódállamokat fogadott magába, s a jövőben továbbiakat is magához vonzhat. Az újabb bővítés felélesztette Oroszország bekerítéstől való félelmeit. A NATO kollektív védelmi területe ugyanis a balti államok csatlakozásával elérte az orosz határokat. Nem véletlen tehát, hogy a duma megfenyegette a NATO-t: ha nem veszi figyelembe a bővítésével kapcsolatos orosz biztonsági aggodalmakat, azt fogja ajánlani Putyin elnöknek, hogy gondolja át a hagyományos fegyverzetkorlátozási megállapodásokat és a nukleáris potenciál erősítését. Moszkvai elemzők is megjegyzik azonban, hogy ez a retorika inkább csak belpolitikai használatra való, a fenyegetéseket nem kell komolyan venni.
– A NATO nem is a bővítéssel, sokkal inkább katonai jellegű lépéseivel, például a Lengyelországban létesítendő bázisok tervével vagy a hagyományos fegyverekről szóló megállapodás ratifikálásának érthetetlen halasztásával provokálja Oroszországot, amely ajándék a moszkvai „héjáknak” – véli Konsztantyin Koszacsev, hozzátéve, hogy amenynyiben a NATO nem változtat politikáján, az a kapcsolatok átértékelésére s akár válaszlépésekre is kényszerítheti Oroszországot. Moszkva azonban alapvetően rugalmasan viszonyul a NATO bővítéséhez, s mint Szergej Ivanov védelmi miniszter is kijelentette, ha ez a folyamat nem jelent fenyegetést Oroszország számára, akkor nyugodtan szemléli, ha viszont katonai szempontból riasztó mozzanatokat érez, akkor azt nyíltan szóvá teszi.
– A bővítés nem jelent katonai fenyegetést a NATO részéről, bár kétségtelenül beszűkíti Oroszország mozgásterét, amelyet Moszkva leginkább Kína és India irányában növelhet – néz előre Andrej Kokosin.
Mindenesetre Moszkvában mindenki, még a nyugatos liberálisok is elhibázottnak tartják magát a bővítést, mert az nem a XXI. század új kihívásaira ad választ. Megjegyzik, hogy miközben Brüsszel egy évtizeden át a keleti bővítéssel foglalkozott, addig két új nukleáris hatalom jelent meg a világon, egyre égetőbbé válik a tömegpusztító fegyverek megsemmisítése, nem beszélve az egyre inkább erőre kapó terrorizmus elleni harcról. Az oroszok úgy vélik, a gondok sokasodásában jelentős szerepet játszott, hogy a politikai figyelem az igazi problémák helyett a bővítésre irányult.

„… a »demokratizálás« nyugati retorikája lényegében azt takarja, hogy a világ vezető hatalmai szeretnék visszalökni Oroszországot a kilencvenes években számára kijelölt helyre.”

Konsztantyin Koszacsev

„A bővítés nem jelent katonai fenyegetést a NATO részéről, bár kétségtelenül beszűkíti Oroszország mozgásterét, amelyet Moszkva leginkább Kína és India irányában növelhet.”

Andrej Kokosin

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.