Az Endlösungot (végleges megoldás) gyakran illetik a sátáni jelzővel, s tekintik olyasminek, ami kívül áll a történelmen – mondta köszöntőbeszédében Ormos Mária akadémikus. Tudomásul kell pedig vennünk, hogy emberek találták ki, és végrehajtásához emberek asszisztáltak. Része tehát az európai történelemnek.
Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA elnöke arra hívta föl a figyelmet, hogy egy befogadó országban, ahol a zsidó származású emberek megtalálták a helyüket, ahol a vallási türelem kinyilvánításával évszázadokkal előztünk meg más államokat, ahol 1848-ban a kormányzat törvénybe foglalta a vallásszabadságot, megtörténhetett a holokauszt. Megtörténhetett – mondotta, mert nem volt elég erő, ami ellenálljon. A tudomány és a technika eredményeit készen kapjuk, de az etikát és az emberi tartást mindig újra kell tanulni. E téren az akadémikus kiemelte az írástudók felelősségét.
A világ tétlensége
Hiller István kulturális miniszter a forrásalapú kutatás jelentőségét hangsúlyozta abból a szempontból, hogy a holokausztról az információk mindenkihez eljuthassanak, s formálják különösen a felnövekvő generációk gondolkodásmódját. Mint mondta, egy 2003-as közvélemény-kutatás szerint a 18 év feletti magyar lakosság 19 százaléka még nem hallotta a holokauszt szót, 29 százalékuk pedig nem tudja, mikor történt. Simone Veil, a francia Soah emlékalapítvány elnöke, az Európai Parlament volt elnöke arra emlékeztetett, hogy a kommunizmus évei alatt senki nem akarta meghallgatni a holokauszt túlélőit, a kommunizmus bűnei pedig mintegy „eltörölték” a náci bűnöket. Paul A. Shapiro, a Holokausztkutatási Központ igazgatója arról szólt, hogy sokan az elhurcoltak közül még az országhatárokon belül vesztették életüket. A világ tétlensége is az elkövetőket segítette.
David Bankier, a Nemzetközi Holokausztkutatási Intézet igazgatója szerint most jött el az ideje annak, hogy félelem, felülről jövő diktátumok nélkül közelítsünk a tényekhez, s valóban megtudjuk, mi történt.
Védelem és deportálás
Az erdélyi születésű Randolph L. Braham, a Rosenthal Holokausztkutató Intézet igazgatója – maga is holokauszttúlélő – előadásában az 1944. március 19. utáni magyarországi események ellentmondásosságát elemezte. Mint mondta, egyetlen európai országban sem érezte magát akkora biztonságban a zsidóság, mint Magyarországon. Bízott az arisztokráciával és a kormányzattal kialakított kapcsolataiban, a zsidótörvényeket átmeneti intézkedéseknek tekintette, amelyek voltaképp védelmét szolgálták. Mégsem zajlottak le sehol olyan gyorsan és hatékonyan a deportálások, mint éppen Magyarországon. Abban, hogy az ország vezetői mindebbe beleegyeztek, az játszotta a legnagyobb szerepet – véleménye szerint –, hogy legalább a zsidók elleni „háborút” meg akarták nyerni. Braham professzor előadásában sérelmezte, hogy egyes magyar történészek összehasonlítják a németek haláltáborait a gulágokkal, a nácikat a bolsevikokkal, s hogy Magyarországon Teleki Pálnak szobrot emelnek.
Kovács M. Mária, a Közép-európai Egyetem professzora szerint az 1920-ban kiadott Numerus clausust kellene az első zsidótörvénynek tekintenünk. A törvény célja az volt, hogy minden magyarországi nemzetiség lakossági számarányának megfelelő létszámban kerüljön be az egyetemi oktatásba. Ez azt jelentette, hogy az addiginál egyharmaddal kevesebb zsidó származású kerülhetett felsőbb iskolába. Ez a törvény és a későbbi zsidótörvények fogadtatták el a társadalommal, hogy a zsidók nem ugyanolyan állampolgárai az országnak, mint bárki más. Korlátozni lehet őket tanulmányaikban, munkavállalásukban, el lehet venni vagyonukat, szabadságukat, el lehet őket távolítani az országból, el lehet venni az életüket.
Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem professzora kutatásai során 1938 és 1942 között nem kevesebb mint 21 hatályba lépett zsidótörvényt talált. Ezek a törvények, rendeletek részben a zsidók közvetlen kifosztását, elszegényítését szolgálták, részben bizonyos foglalkozási ágakból kiszorították őket. Utóbbi rendelkezések hátterében az áll, hogy az első világháború után jelentős volt a túlkínálat több magasan kvalifikált pályán. A korlátozással a születetten keresztény magyar lakosságot igyekeztek „helyzetbe hozni”.
Reuveni Sári, a Yad Vasem Intézet munkatársa azokról a semleges országokat képviselő diplomatákról és más magas rangú tisztségviselőkről emlékezett meg, akik Budapesten 1944. március 19. után zsidókat mentettek. Ezek az emberek az ostromlott Budapesten sem hagyták magukra az üldözötteket, nemcsak karrierjüket, hanem az életüket is számos esetben kockára tették, iratokat hamisítottak, hazudtak, csaltak, hogy ismeretlen embereket mentsenek. Eddig összesen 27 diplomatát nyilvánítottak „igaz embernek”, közülük 14-en Budapesten tevékenykedtek.
Művészek segítőkészsége
Szita Szabolcs, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány munkatársa arról közölt adatokat, információkat, hogy a lakosság Ausztriában és Magyarországon milyen módon segítette a deportáltak menekülését, életben maradását. Mint mondta, 1944. március 19-ig Magyarország befogadó országnak számított. Osztrák, német, lengyel, szlovák zsidók találtak itt menedéket, mintegy tizenötezren. Amikor Magyarországon is megkezdődött a gettósítás, majd a deportálás, a magyar lakosság java része közönyösnek bizonyult. Akadtak azért olyanok is, akik papírjaikat átadták gettóba hurcolt ismerőseiknek, barátaiknak, rokonaiknak. Orvosok rejtegettek sokakat, vagy állapítottak meg olyan diagnózist, amellyel kikerülhettek a gettóból. 1944 telétől az ismert művészek részéről egyre nagyobb lett a segítőkészség. Többen, Karády Katalin, Jávor Pál, Tolnay Klári, Pátzay Pál és mások nyíltan is kiálltak az üldözöttek mellett. 1945 februárjában az éhező, Ausztriába deportált magyar zsidóknak titokban, megtorlástól félve adtak életet jelentő kenyeret a helyiek saját szűkös készleteikből. Jean Ancel, a Yad Vasem Intézet munkatársa arról beszélt, hogy Antonescu első kísérletét Ó-Románia zsidóinak deportálására a náci Németország állíttatta le, mivel kegyetlen és átgondolatlan volt, megnyomorította volna a román gazdaságot, így csökkentve az ország képességeit, hogy a birodalom felé pénzügyi kötelességeit teljesítse. 1942-ben Románia ismét elfogadta, hogy zsidó lakosságának túlnyomó részét a belzeci megsemmisítőtáborba deportálják. Október 13-án azonban felfüggesztette a terv végrehajtását, mivel rádöbbentek a román vezetők, hogy Észak-Erdélyt a németektől sohasem kapják meg.
Hiller István kulturális miniszter bejelentette, hogy a konferencia teljes anyagát könyv alakban megjelenteti a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, s eljuttatja a könyvtárakba, középiskolákba, egyetemekre.
origo.hu
Videón a rekordméretű harcsa – százhat kiló volt a hal
