A nemzeti integráció esélye

Ritkán adódnak történelmi pillanatok a magyarság számára, illik tehát megbecsülni őket. Egy ilyen – mint utólag kiderült, elszalasztott – lehetőséget rejtettek a rendszerváltó évek: 1989 végén az első szabadon választott parlamentben végérvényesen meg lehetett volna szabadulni a kommunizmustól és embereitől, ha akkor lett volna politikai bátorság kizárni őket a közéletből. Akkor most nem volna titkos ügynök miniszterelnökünk, Horn Gyula immár tizenöt éve élné a kisnyugdíjasok életét és Kovács László is maximum igazgatótanácsi tag lenne egy, a régi kapcsolatokból élő mezőgazdasági vállalkozásban. Hagyjuk azonban az ábrándozást, foglalkozzunk a mával!
Ma ugyanis újra egy soha vissza nem térő alkalom – divatos szóval nemzetközi konjunktúra – adódik arra, amiről évtizedek óta álmodik a Kárpát-medence magyarsága. Az őshonos magyar közösségek autonómiaügyében most jött el a történelmi pillanat, hiszen Magyarország, Szlovákia és Szlovénia uniós csatlakozása után immár belső ügy lett az, amit eddig csak a külső szemlélő blazírtságával figyeltek Brüsszelből. A magyar kérdés immár európai kérdés is, és az általunk szorgalmazott területi és személyi elvű autonómia nem több és nem kevesebb annál, mint ami az unió több országában már jól működik egy ideje. Mindezen túl kedvező a politikai széljárás is Európában: a vasárnapi voksolás eredményeképpen az Európai Parlament legnagyobb, néppárti frakciójában tizenöt magyar képviselő ül, hiszen a tizenhárom anyaországi mellett ott van a Magyar Koalíció Pártjának két képviselője is, így kivételes esély van az elszakított területek magyar közösségei autonómiajogainak kivívására. Románia folyamatban lévő csatlakozása helyzeti előnybe hozta az anyaország kormányát, már amennyiben a budapesti hatalom tudja és akarja érvényesíteni a nemzeti érdekeket Bukaresttel szemben.
Ezeket a tényeket ismerték fel tegnap Nagyváradon, ahol az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetőinek meghívására összejöttek a régióbeli magyar szervezetek és pártok, hogy megalakítsák a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanácsot. Az új szervezet egységesen, demokratikus eszközökkel kíván harcolni a magyar közösségek jogos autonómiaigényének elismertetéséért, és munkájához nemzetközi politikai segítségre, az európai intézmények közreműködésére számít.
Előbb azonban készítsünk leltárt, mi történt ebben az ügyben a rendszerváltás után. A jelentős magyar kisebbséggel rendelkező országokban a kommunista rendszer bukása után hamar eljött a kijózanodás ideje: Romániában például Marosvásárhely fekete márciusa hozta a romániai magyarok tudomására, hogy közösségi jogaik érvényesítése a remélt diadalmenet helyett csak egy hosszú és rögös út végén lehetséges. Majd minden szomszédunknál kiderült, hogy a többségi nemzet és az őt kiszolgáló államapparátus elutasítja a magyarok által felvetett autonómiamodelleket. Az első években nyoma sem volt semmiféle határokon átívelő összefogásnak, szervezettségnek – egészen 1996-ig, az első magyar–magyar csúcstalálkozóig kellett várni ahhoz, hogy az anyaországi parlamenti pártok és a határon túli politikai szervezetek egyöntetűen, közös nyilatkozat formájában tegyenek hitet az önrendelkezés ügye mellett. A Horn-kormány alatt azonban ez a téma – bár a nyilatkozat megszületett – elsikkadt a kormányzati érdektelenség következtében, így újabb három évet kellett várni a következő lendületig. A státustörvény megint csaknem százszázalékos egységbe tömörítette az anyaországi politikumot a nemzeti ügyben (mint ismeretes, az Országgyűlés kilencvenhárom százalékos támogatással fogadta el a jogszabályt), hogy aztán az újabb kormányváltással megint megtorpanjon a magyar nemzet határok feletti újraegyesítésének folyamata. A szocialista-liberális kormány azóta ha csak teheti, jegeli a Magyar Állandó Értekezlet ügyét is: legutóbb a státustörvény kiherélése kapcsán csikart ki egy részükből egy kényszeredett bólintást, aztán hiába kérték a határon túli magyar vezetők, hogy még a nemzet egy részének az uniós csatlakozása előtt legyen ülés, erre a mai napig nem került sor.
Időközben a legnagyobb határon túli magyar közösség, a romániai magyarság megpróbálta saját kezébe venni a dolog irányítását. Saját politikai szervezetük, az RMDSZ – bár alapító okiratában és számtalan választási ígéretében hitet tett az ügy mellett – nem tartja aktuálisnak a kérdést, ezért a másként gondolkodók előbányászták a tulipános szervezet különféle munkacsoportjaiban és szakértői műhelyeiben tíz éve porosodó aktákat, s megalakították az EMNT-t és az SZNT-t az autonómiaügyének képviseletére. Azóta már az ügygyel szimpatizáló képviselők beterjesztették a román képviselőházban a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatukat, ám ezt érdemi vita nélkül utasították el Bukarestben. Ezzel az is nyilvánvalóvá vált, hogy Romániában még mindig nem érvényesülnek a demokratikus jogállamokra jellemző alapvető jogok és szabadságok, ezért a két szervezet azóta stratégiát váltott: a belső nyomás mellett összmagyar és nemzetközi szintre vitte a küzdelmet. Április elején szerveztek egy nemzetközi konferenciát ez ügyben Szovátán (ez szellemi hátteret, politikai műhelymunkát és jelentős nemzetközi nyilvánosságot biztosított ügyüknek), majd úgy döntöttek, megpróbálják egységbe fogni a Kárpát-medencei autonómiatörekvéseket. Májusban Szegeden tartottak tanácskozást, miután az esztergomi nyilatkozattal az anyaországi konzervatív erők is csatlakoztak az új magyar nemzeti szövetséghez. Tegnap pedig Nagyváradon megalakult a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Tanács is.
A Kárpát-medencei közösségi közképviselet létrehozására azért volt szükség, hogy egységesen tudják megszólítani a nemzetközi kormányzati és civil szervezeteket, az európai politikusokat. Az unió döntéshozóiban ugyanis tudatosítani kell, hogy a magyarok kérése nem területi revízió és nem egyedi óhaj, hanem egy már jól bevált intézmény iránti jogos igény. A szülőföldön megmaradni óhajtó magyarok egyetlen esélye a területi és személyi autonómia, ezért a nemzeti tanács azt javasolja tagjainak, hogy megyei vagy települési szinten kezdeményezzenek népszavazást az autonómiaigényről. Nyilatkozatukban felkérték az összes magyar EP-képviselőt a magyar autonómiatörekvések nemzetközi szinten való képviseletére, eközben létrehoznak egy brüsszeli irodát, amelyet egy diplomáciai munkacsoport lát el munícióval. Az EMNT tagjai kedden újra a román parlament elé terjesztettek egy törvényjavaslatot, a négy képviselő és egy szenátor szignójával ellátott joganyag egy kerettörvény a nemzeti közösségek személyi elvű autonómiájáról – bízzunk benne, hogy ez a javaslat eljut legalább az érdemi vitáig.
Tegnap újabb lépésekkel kerültünk közelebb a méltósággal élhető magyar élethez a Kárpát-medencében. Persze lehetne azon vitatkozni, hogy a meghívottak közül ki és miért nem jött el a rendezvényre (a nagy hiányzók az RMDSZ, a megjelenés helyett nyílt levelet író Kasza József elnök Vajdasági Magyar Szövetség, és a részvételt biztosra ígérő, ám lapzártáig meg nem érkező Magyar Koalíció Pártja). Aki komolyan gondolja az egységes nemzeti fellépést, az ott volt: az anyaországból a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség képviselői és az MDF, Délvidékről Ágoston András (VMDK), Kárpátaljáról a KMKSZ, Erdélyből a Magyar Polgári Szövetség –, de eljöttek a horvátországi és muravidéki magyarok képviselői is. Hogy sikerül-e élni a kedvező körülményekkel, az a jövőben derül ki.