Az OPEC-től várják az olajárak letörését

Munkatársunktól
2004. 06. 03. 9:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb olajválságtól tart a világ a szaúd-arábiai terrorakciók nyomán. Az iraki válság elhúzódása eleve elbizonytalanította a piacot, s hosszú idő után 40 dollár fölé tornázta a „fekete arany” árát, az ezt követő rövid konszolidációt azonban gyorsan felváltotta a még nagyobb idegesség. A szakértők ugyanis úgy vélik, hogy az al-Kaida új stratégiája most a gyenge pontján, az energiaellátásban támadja a fejlett világot, s az olajlétesítmények elleni merényletek folytatódása akár 60 dollárig is felhajthatja az árat. A már most is 21 év óta a legmagasabb szintre, New Yorkban hordónként 42,45 dollárra emelkedett olajárak letörését elsősorban a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetétől várják. Ehhez az OPEC Bejrútban ma kezdődő értekezletén az szükséges, hogy a legnagyobb exportálók a kitermelés több mint kétmillió hordós növelését jelentsék be. Ezzel kapcsolatban azonban szakértők megjegyzik azt is, hogy a többletolaj nem eredményezi rögtön az árak csökkenését.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete – beleértve a kvótaszabályozás alá nem eső Irakot is – napi 28 millió hordó olajat termel – mondta tegnap Purnomo Yugiantoro, a kartell indonéz elnöke, hozzátéve, hogy ez a mennyiség az OPEC teljes termelési kapacitásának 88 százaléka. A bejrúti értekezleten megvizsgálják, hogy mely országok rendelkeznek még tartalék kapacitással, és mely országok termelése érte el a felső határt – fejtette ki az elnök. Az Egyesült Arab Emírségek – amely Szaúd-Arábia mellett az OPEC egyetlen jelentős tartalék kapacitással rendelkező tagországa – júniusban napi 400 ezer hordóval tervezi növelni kitermelését, meglévő kvótájához képest. Szaúd-Arábia olajipari minisztere eközben ismételten a kitermelési kvóta napi 2,5 millió hordós, vagyis 11 százalékos emelését szorgalmazta. Venezuela és más tagországok viszont ellenzik a kitermelés növelését. Ezzel szemben a rekordokat döntő olajár meghozta a szervezeten kívüli olajcégek kitermelési kedvét. Májusban minden eddiginél több, napi 9,09 millió hordónyi folyékony energiahordozót hoztak például felszínre Oroszországban. Így aztán ha a jelenlegi olajpiaci tendencia nem változik, legalább az orosz GDP-növekedéssel nem lesz gond.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.