Káderpolitika

S z a b a d E u r ó p a

A létező szocialisták humánpolitikája rendszerfüggetlenül legendásnak mondható. Képesek bármikor és bármilyen területen megbízható kádereket előrukkoltatni a második vonalból, miközben a nagyérdemű publikumban jobbára föl sem merül, hogy vajon létezik-e egyáltalán első vonal. A személyzeti kérdések különösen érdekesek az olyan, eleddig példátlan politikai szituációban, amikor a szocialisták súlyos választási vereséget szenvedtek, mégis a főhatalomban maradhatnak. A magam részéről Medgyessy Pétert a létező szocialista prototípusának tekintem, akinek a pártbéli befolyása meghatározó, egyesek szerint királycsináló – ám elegendően jó üzletember ahhoz, hogy még a párttagkönyvbe ragasztandó bélyeget is megspórolja. E kiváltság révén akkor is kinevezheti Újhelyi testvért a kormányzati médiakapcsolatok biztosának, ha az általa háttértulajdonolt Népszava ámokfutása minden bizonnyal erősen hozzájárult a kilencmandátumos európai parlamenti részesedéshez. De ugyan új keletű-e ez a sajátos káderpolitika Medgyessynél? Ennek eldöntéséhez ezúttal ama írásból idéznék, amelyet Védett férfiak címmel közöltem a Magyar Nemzetben 2002 májusának végén, amikor a mai kormányfő még le sem tette a hivatali esküt.
„Ha a kijelölt miniszterelnököt netán Medgyessy Péternek hívják, hajlamos csillapíthatatlan kulturális éhségét rapid módon enyhíteni. Legyen a helyszín a pesti Belváros, a Kristóf tér, azon belül is a franciás konyhájú Cyrano étterem, ahol szinte a bukaresti otthonosságot érzékelheti az egyszerű kijelölt miniszterelnök. Foglaljuk le a különtermet, ahová romantikus csigalépcsőn vezet az út, s ne törődjünk a közönséges vendégek vizsla tekintetével – elvégre demokrácia van, vagy mi. (…) De kiből is álljon egy szerda esti médiaképes társaság? Legyen ott Mandur László nagy-budapesti házigazdaként; Veér András mint Uri Geller képernyős kanálhajlítását megszégyenítő távdiagnosztikai fenomén; Vitray Tamás örökös tag; Szinetár Miklós (ez is opera, az is operett); Friderikusz Sándor elnökaspiráns EU-szakértő (meglepő és mulatságos); Farkasházy Tivadar, a felesége élclapjánál külsőző humornyik és kerttulajdonos; valamint a Boros–Bochkor duó (csak úgy, a polgári baloldali nívó kedvéért). Ezzel azonban még semmi baj nem lenne, ha az V. kerületi rendőrség nem igazoltatja végig »teljesen véletlenül« a különtermen kívül békésen vacsorázó polgárokat, egyúttal kikérdezve őket étkezési szokásaikról. (…) A spontán hatósági zaklatást, mi tagadás, nehezen viselték az új éra védtelen vendégei; elvégre a rádiós és tévés káderpolitika ilyetén kimunkálása alapjaiban sértette civil választópolgári köreiket, nem is szólva az étvágyukról. Miközben meggyőződhettek a védett férfiak elvének haladéktalan gyakorlatba plántálásáról, azon is eltűnődhettek: mi lesz akkor az országból, ha már nem csupán ki lesznek jelölve.”
Nos, ez utóbbi kérdésre azóta vastagon megkaptuk a választ. Akárcsak a káderpolitikai dilemmákra. Boros–Bochkorékból nem lett államtitkár; exfőnökükből, György Gáborból szocialista EP-jelölt igen. Veér azóta nélkülözhetetlen kormányzati humánpolitikus, jóllehet távdiagnoszta-tehetségét sem az orvosi kamara, sem a független bíróság nem méltányolta. Szinetár emlékezetes hercehurcák után ma az Operaház direktora. Friderikusz nem tévéelnök, de a szólásszabadság letéteményese a királyi tévében. Farkasházynak ugyanott (annyi más fórum után) szintén munka adódott, de ennek semmi köze ahhoz, hogy ráadta D–209-re a kistehenes trikót. Vitray pedig teljesen elfogulatlanul a nemzeti sporttanács elnöke. Jó étvágyat a vacsorához!