Megbukik Schröder reformja?

Stefan Lázár
2004. 06. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre inkább elidegenednek, eltávolodnak egymástól a német szociáldemokraták és a szakszervezetek, s ezáltal történelmi múltú szövetség megszakadása veti előre árnyékát. Az SPD és a munkavállalók érdekképviselete között néhány nap alatt kialakult, ez idáig elképzelhetetlen formákat öltő, sértő hangnem mindennél jobban jellemzi a válságos helyzetet.
Mintha a legutóbbi választások során érzékeny veszteségeket szenvedett kormánypárt és a taglétszámának aggasztó csökkenését regisztráló szakszervezetek „elvtársai” egymás nyakába akarnák varrni az országban uralkodó helyzet felelősségét. Másként aligha magyarázható az a verbális kirohanás, amellyel Frank Bsirske, a Verdi szolgáltató szakszervezet elnöke lépett a nyilvánosság elé. A tisztségviselő arra a véleményre jutott, hogy ha Gerhard Schrödernek a munkanélküliség csökkentésére és a hazai gazdasági élet fellendítésére vonatkozó igényét vesszük alapul, akkor a kancellár máris zátonyra futott, éppen úgy, mint az a reménye, hogy politikájával sikerül meggyőznie a szavazópolgárokat. Az Agenda 2010 reformtervei sokkal inkább drámai veszteségekhez vezettek, a köztársaságban az SPD még leghűségesebb támogatóit is elveszti. „Ezért a felelősség a szövetségi kormányt terheli, amely a maga politikájával lerombolja a szociáldemokraták identitását” – hangoztatta Bsirske, aki az utóbbi hetek során több alkalommal is éles vitát vívott a kancellárral. Schröder mellett az SPD elnökhelyettese, Kurt Beck állt ki, és a valós helyzet kínos, szegénységi bizonyítványnak beillő félreismerésével vádolta a szakszervezeteket. „Aki búcsút akar venni a szükséges reformoktól, és azt hiszi, hogy ezek nélkül is sikert lehet elérni, az nem tudja, mi a bölcs politika” – hangoztatta a Rajnavidék-Pfalz miniszterelnöke, holott saját tartományában is kemény ellenállással találja szemben magát. Három szakszervezet – a vegyipari, az élelmiszeripari, a vasúti – hatvan üzemi bizottsági tagja új kezdeményezést szorgalmaz „szociális igazságot” követelve, ami nem más, mint a Schröder-féle reformtervek átalakítása. Ilyen lépésre viszont a kancellár nem hajlandó. A kétoldalú vádaskodások további elburjánzásának megakadályozását szolgálja az a négyszemközti megbeszélés, amelyre ma kerül sor Franz Müntefering SPD-elnök és a német szakszervezetek csúcsszervezetét (DGB) irányító Michael Sommer között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.