Huszonöt évvel ezelőtt az akkori kilenc EU-tagállamban négy nap alatt összesen 410 európai parlamenti képviselőt választottak. A négy nap idén júniusban is stimmel, hiszen csütörtöktől vasárnapig tart majd a maratoni szavazás, igaz, most már huszonöt tagállamban 732 képviselő sorsáról döntenek a választásra jogosultak. A legtöbb képviselőt egyébként Németország (99 fő), a legkevesebbet pedig Málta (5 fő) delegálhatja a testületbe.
Magyarország 24 képviselői hellyel rendelkezik majd az Európai Parlamentben (EP), amely sok tekintetben hasonlít a saját nemzeti törvényhozásunkra, más szempontból azonban teljesen eltér attól. Az EP például nem rendelkezik önálló jogalkotási hatáskörrel, ugyanakkor megkerülhetetlen, hiszen az uniós jogszabályok nyolcvan százaléka gyakorlatilag ma már meg sem születhet a testület valamilyen formában kifejtett egyetértése nélkül. Az EP jogkörei közül kiemelkedik a költségvetés megszavazása, valamint a jóváhagyási hatáskör (ez utóbbi gyakorlatilag vétójogot jelent, és például az új tagállamok felvételénél lehet szerepe). Az EP ezenkívül felügyeleti jogkört is gyakorolhat a bizottság tevékenységének jelentős része felett, sőt, kétharmados többséggel bizalmatlansági szavazással is élhet az Európai Bizottsággal szemben. Az Európai Parlament mindezeken túl jelentős konzultációs és együttdöntési hatáskörrel is bír.
Az európai parlamenti képviselők – a nemzeti törvényhozásokhoz hasonlóan – egy-egy plenáris ülés között szakbizottságokban tevékenykednek, melyek száma a júniusi választást követő ciklusban húsz lesz. Érdekesség, hogy míg a képviselőket öt évre választják, addig az EP vezető tisztségviselőit (például a parlament elnökét vagy a szakbizottságok vezetőit) csak két és félre. Így fordulhatott elő, hogy míg az előző parlamenti ciklus első felében a francia néppárti Nicole Fontaine elnökölt, addig 2002-től egészen mostanáig az ír liberális Pat Cox volt az Európai Parlament elnöke. Sajátos vonás még, hogy a képviselők nem országonként, hanem pártállásuknak megfelelően tömörülnek. Lousewies van der Laan egykori holland EP-képviselő mondta egyszer azt, hogy „már azért megérte az Európai Uniót létrehozni, mert ennek parlamentjében a történelemben először nem »franciák lőnek németekre«, hanem francia és német szocialisták érvelnek francia és német konzervatívok ellenében közösen és viszont”.
A májusban feloszlott EP-ben nyolc frakció tevékenykedett: a legnagyobb – a csatlakozással immáron hivatalosan is eurohonatyákká és -honanyákká vált megfigyelőket is számolva – az Európai Néppárté volt 298 fővel (ide tartoztak a Fidesz és az MDF képviselői), őket követte az Európai Szocialista Párt (melynél az MSZP megfigyelői is tevékenykedtek) 232 képviselővel. A két frakció között egyébként sokszor a liberálisok jelentették a mérleg nyelvét. Ők az elmúlt ciklusban a konzervatívokkal léptek együttműködésre, így történhetett, hogy Pat Cox személyében hosszú évek óta először egy liberális politikus került az EP élére. Az Európai Liberális Demokrata és Reform Párt (itt voltak megfigyelők az SZDSZ-es politikusok) volt az elmúlt ciklusban a harmadik legnagyobb politikai csoport, 66 képviselővel rendelkezett.
Megfigyelők egyébként rámutatnak arra is, hogy az európai parlamenti szavazásnál a politikai hovatartozáson kívül számos egyéb tényező is befolyásolhatja a voksolás kimenetelét. Míg például a szociális ügyeknél egyértelműen megfigyelhető a baloldali–jobboldali ellentét, addig akadnak olyan integrációs kérdések, melyek megosztják a frakciókat. Ezek közé tartozik például Törökország uniós felvétele is, melyet a jobboldali pártok általában fenntartásokkal kezelnek (kivételt képeznek ez alól a brit konzervatívok), a baloldaliak pedig támogatnak (egynémely zöldpolitikus kivételével). De ide sorolhatnánk a környezetvédelem ügyét is, melynek kapcsán az Európai Néppárt svéd tagjai gyakran egy platformon vannak a zöldekkel (melyek egy másik frakciót alkotnak).
Gary Titley, az európai szocialisták elnökhelyettese, veterán EP-képviselő mondotta egyszer, hogy minden eurohonatya és -honanya valójában legalább három vagy négy „kalapot” visel mandátuma idején. Az elsőt saját választókörzete teszi a fejére (mely persze bizonyos elvárásokat támaszt a képviselő irányába), a másodikat pedig országa (illetve annak nemzeti érdekei). A képviselő működéséhez a tényleges keretet a politikai frakció adja, melynek az Európai Parlamentben tagja (ez a harmadik „kalap”), és végül a képviselő egy idő után óhatatlanul elkezd viselni egy negyedik, „európai” kalapot is. Hogy a képviselő mikor melyik kalapot hordja, nos, erre nincs szabály, hiszen az adott politikai-gazdasági helyzeten túl a nemzeti vagy éppenséggel a pártpolitikai érdekek éppen úgy befolyásolhatnak egy-egy döntést.
Az Európai Parlament sajátossága még, hogy munkája gyakorlatilag három helyszínen zajlik. Míg a plenáris üléseket Strasbourgban tartják, addig – két ülés között – a frakciók és a szakbizottságok Brüsszelben üléseznek, a főtitkárság pedig Luxembourgban dolgozik. Az elmúlt években többször felmerült, hogy a belga fővárost teszik meg az Európai Parlament kizárólagos helyszínévé, erről azonban a franciák hallani sem akarnak. Így hát a következő ciklusban is marad az ingázás az európai (köztük immáron a huszonnégy magyar) képviselő számára a Brüsszel–Strasbourg–Luxembourg háromszögben.
origo.hu
Órák óta várt a klinikán, de nem is sejtette, hogy ilyesmi megtörténhet vele
