Összeférhetetlenek

Több vészharangkongató cikk jelent meg az utóbbi hetekben a tankönyvpiac várható változásairól. A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete (TVOT) májusban közgyűlést tartott, majd sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét az új tankönyvpiaci szabályozással kapcsolatban. A szakma ugyanis kettős szorításba került: a szerzői jogi törvény májusban hatályba lépett módosítása miatt a tankönyvekben található idézetek után is jogdíjat kell fizetni, ami árfelhajtó hatású lehet; ugyanakkor a tankönyvpiaci szabályozás árkorlátja akadályozza a drágulást. A kialakult helyzetről Koller Lászlónét, a TVOT vezetőjét kérdeztük.
– Elképzelhető-e, hogy a tankönyvkiadók a szerzői jogi bonyodalmakat elkerülendő már május elseje előtt kinyomtatták a jövő évi kiadványokat?
– Bizonyára lesz ilyen is, de ezt csak az tudja megtenni, akinek jelentős tőkéje vagy kedvező hitelfelvételi lehetősége volt, és tudott előre gyártatni. Azok számára is inkább csak a kisebb példányszámú műveknél áll fenn ez a lehetőség, hiszen az évente nagy példányszámban forgalomba kerülő tankönyvekből nem lehet nagy raktárkészletet felhalmozni. A kisebb kiadók nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen pontosan az idén először, amikor jelentősebb hitelre lett volna szükségük, a Pénzügyminisztérium megszüntette a garanciális hitelt. Ennek az intézkedésnek a szenvedő alanyai leginkább az önfejlesztő iskolák pedagógiai műhelyeihez kapcsolódó kis kiadók. Fontosnak tartom továbbá azt is megjegyezni, hogy az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalása, amely szerint ha a könyv 2004. május 1. előtt a kiadó raktárába került, akkor ezzel elkezdődött a forgalmazási ciklus, és ezért az idén forgalmazott tankönyvekre még nem kell jogdíjat fizetni, nem kötelező érvényű, csak ajánlás. Adott esetben, peres ügyekben a polgári bíróság ezzel ellentétes döntést is hozhat. (Ezt az IM is szükségesnek tartotta jelezni állásfoglalásában.)
– Nem ütközik-e a szerzői jogi törvénybe az, hogy a tankönyvszerzők – a kiadók nyomására – inkább kihagyják azokat a műveket, amelyek után magas szerzői jogdíjat kell fizetni?
– Ez a veszély fennáll, bár ezt sem lehet mindig megtenni, hiszen vannak művek, amelyeket feltétlenül tanítani kell ahhoz, hogy a tantervi követelményt teljesíteni lehessen. Sajnos ez a probléma azért súlyos, mert előállhat olyan eset, hogy régebbi, klasszikus művekkel is probléma lesz, ha újabb fordításban kerülnek a tankönyvbe, ugyanis a műfordítás is jogdíjas. De a néhány éve készült tankönyvek újranyomása után is jogdíjas lesz a könyv. Ezekből viszont kihagyni azokat a műveket, amelyek szerzőivel vagy jogutódaival nem sikerült megállapodni, adott esetben lehet olyan költséges, mintha jogdíjat fizetnének a mű után.
– Milyen átlagos drágulással számolhatunk egy XX. századi irodalmi szöveggyűjtemény esetében?
– Ez ma még felmérhetetlen. Mivel a kötelező közös jogkezelés megszűnt, ehhez egyenként meg kell állapodni a szerzőkkel. Jelenleg a szerzők, de még inkább a jogutódok egy része nincs is tisztában a jogaival. Becslésünk szerint körülbelül két-három év alatt áll be a piac ezen a téren. A dolgot nehezíti, hogy a szerzők még azt is megtehetik, hogy ugyanazért a műért különböző kiadóktól különböző jogdíjat kérnek, vagy egyáltalán nem bocsátják rendelkezésre a művet.
– Milyen megoldást javasol a TVOT?
– Kértük, hogy a törvény e paragrafusának hatálybalépésére hozzon a törvényalkotó két-három éves moratóriumot. Ezt az IM illetékesei elutasították. Kérésünket azonban megismételjük, hiszen a törvényalkotó az új törvény megalkotása előtt nem végzett hatásvizsgálatot, pedig ezt meg kellett volna tennie. A kialakult helyzet bizonyítja ennek szükségességét. Ennek hiányában még kompenzációs lehetőségekről sem lehet tárgyalni. Másik javaslatunk, hogy el kell törölni az árkorlátot. Ez ugyanis értelmetlenné vált.
– Sok panaszt hallani a tartós tankönyvekkel kapcsolatban. A szülők nehezményezik, hogy a kemény kötés aránytalanul megnehezíti a gyerekek táskáját. Panaszkodnak arra is, hogy a kötetek új kiadásai kis eltéréssel, más lapszámozással jelennek meg, ezért lényegében használhatatlanok, takarékosság helyett költségnövekedést eredményeznek. Mi erről a véleménye?
– Egy tankönyv nem attól tartós, hogy kemény táblás. Tartalmilag tartós tankönyvről csak akkor lehet beszélni, ha a tantervek nem változnak két-három évenként, mint ahogy ez az utóbbi időben történt. Valóban a kisebb átdolgozás is lehetetlenné teszi, hogy a tankönyvet más tanuló – például a fiatalabb testvér – használni tudja. Ez bizony pazarlás. Ha a változtatás indokolatlan – például nem a hibák kijavítását szolgálja –, akkor mindenképpen etikátlan.
– Milyen módon korlátozza a tankönyvpiaci törvény az iskolák önállóságát, és miért most reagált erre a TVOT, hiszen a törvényt már 2001. június 21-én kihirdették.
– Az eredeti törvény módosítását, amelynek bizonyos paragrafusai ellen tiltakozunk, az idén, 2004. március 22-én fogadta el az Országgyűlés. Az új törvény (XVII./2004. tv) 6. paragrafusában Összeférhetetlenség címmel kizárja a terjesztésből azokat az iskolai terjesztőket, akik az iskola alkalmazásában állnak, és vállalkozóként vagy kiadók, terjesztők megbízása alapján végzik az iskolai tankönyvterjesztést. Sok iskola kifejezetten rábeszélte az ott dolgozó tankönyvfelelőst, hogy legyen egyéni vállalkozó. Ugyanis így könnyebb a számlaadási kötelezettség teljesítése abban az esetben, ha az iskola átveszi terjesztésre a tankönyveket a kiadótól vagy a kereskedőtől. Ez az intézkedés értelmetlen és bántó is a tankönyvekkel foglalkozó pedagógusok számára, mert megvesztegethetőséget feltételez. A tankönyvek kiválasztása egyébként sem a tankönyvfelelős, hanem a munkaközösségek dolga.
– Megítélése szerint a jelenlegi szabályozás megoldást jelent a tankönyvekkel kapcsolatos gondokra?
– A tankönyvügyet, beleértve az ingyenességet is, másként kellene megoldani. És nem TVOT-elnökként mondom azt, amit mondok, hanem négygyermekes, több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező pedagógusként. Az iskolák fejlesztésére fordítottam volna az oktatásra szánt pénzek nagy részét. Könyvtárakat, tanulószobákat építtettem volna, ahol a tanulók az iskolában sajátíthatnák el a tananyagot erre felkészített pedagógusok segítségével, és csak egy-egy könyvet, olvasmányt vinnének haza. Ez esetben nem kellene a tankönyveket megvenniük, a nehéz táskát cipelniük, és szakszerű segítséget is kaphatnának. Így meg lehetne oldani azt is, hogy a délutáni foglalkozás közben időnként kimenjenek a szabadba, mozogjanak, sportoljanak. Ez kezdetben bizonyára sokkal nagyobb beruházást igényelt volna. Nem kívánom kifejteni egy ilyen iskolarendszerben rejlő nevelési lehetőségek fontosságát. Mindannyian tudjuk, mit jelentene ez, amikor a szülők többsége dolgozik, későn jár haza, nem tud már foglalkozni a gyerekkel. A gyerek az utcán vagy a plazákban lődörög, esetleg otthon nézi a tévét, jobb esetben a számítógép mellett ül, és ha a szülő hazajön, legfeljebb az ellenőrzésre és megfeddésre jut ideje.