A „Mulot et Petitjean”-ba belépve az ember úgy érzi, hogy megállt az idő. Vagy legalábbis visszafordult egy picit. A Dijon központi terén álló cukrászda ugyanis maga a csoda: 1796 óta készítik itt a város egyik nevezetességét (persze szigorúan csak a mustár után!), a gyömbérkenyeret. A mi mézeskalácsunkhoz hasonló nyalánkságért élnek-halnak az itteniek, nem csoda, hogy amíg Catherine Petitjean-Dugourd végigvezet minket, egymásnak adják a kilincset a vásárlók. A kétszáz éves múltra visszatekintő bolt energikus főnök asszonya egyébként láthatóan örül a közép- és kelet-európai újságíróknak, és lelkendezve beszél a bővítésről is, mondván, ő maga igenis esélyt lát abban, hogy májusban huszonötre nőtt az uniós tagok száma. „Az alkalmazottaim sem félnek attól, hogy versenyezniük kellene az új tagországok munkavállalóival, és nem tartanak a nagymértékű bevándorlástól sem” – hangsúlyozza Catherine asszony. – Persze – teszi hozzá sietve –, az ő ismerősei között is szép számmal akadnak olyanok, akik a francia identitást féltik.
A félelmeket persze nem lehet figyelmen kívül hagyni – tudják ezt a francia politikai élet szereplői is. Megfigyelők szerint ezzel magyarázható az is, hogy Franciaország átmeneti korlátozásokat vezetett be az új tagországok munkavállalóival szemben. „A kormány célja, hogy két év alatt megteremtse a feltételeket a szabad munkavállaláshoz” – jelentette ki egy párizsi háttérbeszélgetésen Michel Guerre, a munkaügyi minisztérium képviselője. Az átmeneti korlátozások mellett tört lándzsát Jean-Pierre Raffarin kormányfő is, aki a frissiben csatlakozott tagállamok újságírói előtt diplomatikusan úgy fogalmazott, ez az időszak szükséges ahhoz, hogy együttesen megtanuljuk kezelni a külső és belső migrációt.
Bár a kampányban kiemelt szerepet kapnak a szociális témák is, megfigyelők fájlalják, hogy az európai kérdések még mindig háttérbe szorulnak. Franciaországban – akárcsak másutt – az EU jövőjéről folytatott disputa leszűkül egy maroknyi szakértői csoportra, s nem kap nagyobb nyilvánosságot. „Európa számtalan kihívás előtt áll. Ilyen a gazdasági válságból való kilábalás vagy az, hogy sikeres legyen a bővítés… Ezzel szemben miről beszélünk Franciaországban? Törökországról! Persze ez is fontos, de nem prioritás!” – fakadt ki Catherine Lalumiere. Az Európai Parlament és a külügyi bizottság alelnöke aggasztónak nevezte, hogy a csatlakozás közeledtével csökkent az EU támogatóinak száma a tíz új tagállamban, a régiekben pedig nőtt a félelem.
Megfigyelők épp ezért tartanák fontosnak, ha minél előbb pecsét kerülne az uniós alkotmányra. Jean-Pierre Raffarin lapunk kérdésére válaszolva elmondta, eddig nem született döntés arról, hogy tartsanak-e népszavazást az alkotmányról, ennek eldöntése az államfő hatáskörébe tartozik. „Ugyanakkor úgy vélem, hogy abszurd lenne addig a referendumról beszélni, amíg nincs meg maga az alkotmány” – tette hozzá a kormányfő. S bár Chirac elnök egyelőre habozni látszik a referendum kiírása ügyében, a kormányzó néppárt (UMP) képviselői egyre-másra a népszavazás mellett emelik fel szavukat. A jobbközép unió egyébként abban reménykedik, hogy június 13-án jobban szerepel majd, mint az előző választásokon. Megfigyelők ugyanakkor nem tartják kizártnak, hogy a tavaszi regionális választásokhoz hasonlóan a franciák ismét szavazataikkal kívánják figyelmeztetni a kormányt. Ez pedig egyúttal meghatározhatja Raffarin politikai jövőjét is.
Uniós külpolitika. Európának két fenyegetéssel kell szembenéznie: az egyik a terrorizmus, a másik pedig az Amerika-ellenesség – jelentette ki párizsi előadásában Dominique Moisi. A neves francia politológus szerint a közös európai külpolitikához még hiányoznak az intézmények (bár ez az EU-külügyminiszter kinevezésével megváltozhat), ezenkívül pedig az EU-nak nincs nemzetközi identitása. A problémák közé sorolta azt is, hogy a tagállamok egyelőre nem hajlandók áldozatot hozni a közös kül- és biztonságpolitika érdekében. (R. O.)
