Életre kelt a magyar dzsungel: többen is tigrist láttak Baranyában. A sajtó másodpercek alatt lecsapott a hírre, talán ennek köszönhető, hogy azóta egyre többen vélik felfedezni a csíkos nagymacskát. De kezdjük az elején.
Két héttel ezelőtt, egy fényes csütörtöki napon a hatéves Eszter éppen házuk félig nyitott padlásán játszott a cicájával, amikor észrevette az alig néhány méterre lévő bozótosból kisétáló tigrist. A gyerek nem ijedt meg, pontosan megfigyelte, majd elmondta, mi történt. Nem félt, mert nem tudta, mit lát. Ugyanaznap este, a National Geographic egyik reklámja közben azonban villámként csapott a kislányba a felismerés, a képernyőn ugyanis éppen egy tigris sétált. A gyerek szerint éppen ilyen volt az az állat is, amelyet látott. A szülők előbb a pécsi állatkertet hívták telefonon, majd miután kiderült, hogy onnan nem tűnt el az egyetlen tigris, a Duna–Dráva Nemzeti Parkhoz irányították az aggódó felnőtteket. Egy órán belül Bükkösdön tolongtak a sajtó és a nemzeti park szakemberei, akik kétkedve fogadták a hírt. Ennek ellenére komoly nyomolvasásba kezdtek – nem túl nagy sikerrel.
Már mindenki elfelejtette volna a mecseki tigrist, amikor két nappal később jött a hír: „nagy testű, minimum 100-150 kilós, Magyarországon biztosan nem őshonos állat” nyomaira bukkantak a Bükkösdtől 15 kilométerre fekvő Baranyajenőn, nem messze a község futballpályájától. Ekkor már három szemtanú is akadt, akikről később azonban kiderült, hogy tulajdonképpen nem láttak semmit, illetve nem biztosak abban, mit is láttak.
– Éppen a focipályára jöttem, amikor láttam, hogy néhányan nagyon néznek valamit távcsövekkel. Megkérdeztem, mit néznek, azt mondták, ott van a tigris – mutat egy négy-ötszáz méterre lévő füves területre Orsós István. A 17 éves fiú kikapta egyik társa kezéből a kukkert, majd ő is alaposan megfigyelte az állatot. – Tigris volt, amit láttam, legalábbis valamilyen nagymacska – mondja a gyerek.
A helybéliek lélekjelenlétét mutatja, hogy egyiküknek, Sümeginének még volt ideje hazamenni, előkeresni a kamerát, visszasétálni a pályához, majd lefilmezni a fenevadat. Bár az égvilágon semmi nem kivehető a felvételen – a szakértők többórás elemzés után is csak annyit tudtak mondani, hogy akár tigris is lehet, de akár vakondtúrás is – az asszony állítja, a tigrist kapta lencsevégre.
– Én is láttam egy foltot az erdő szélén, és kíváncsiságból hoztam csak le a kamerát, hogy megnézzem, mi van ott. Mire visszaértem, még mindig ott feküdt, de lassan megmozdult. Akkor láttam rajta, hogy ez bizony egy nagymacska – emlékszik vissza, mint ahogy arra is, hogy előző nap hallotta a hírekben: a környéken tigrist üldöznek. Hajtóvadászatból nem is volt hiány az utóbbi napokban. Kommandósok, vadászok, a Duna–Dráva Nemzeti Park munkatársai, amatőrök és profik üldözték a mecseki tigrist. Hiába. Bár egy hete tartott az üldözés, a kétes értékű nyomok ellenére a legbiztosabb bizonyíték a tigris létezésére a hatéves kislány rajza volt. Egészen péntek délutánig, amikor újabb hír érkezett a tigrisről: most már az öt kilométerrel távolabb fekvő Magyarszékről. Egy fiatal lány úgy vélte, a reggeli kutyasétáltatáskor ráakadt a fenevad nyomaira. Mint kiderült, kicsit túlreagálta a letaposott füvet, azt ugyanis az oda csődített szakemberek szerint vélhetően a kutyája ugrálta össze. Hasonló megállapításra jutottak egy sásdi bejelentőnél is. A vadászok a nemzeti park, a park munkatársai a rendőrség, a rendőrség pedig a vadászok segítségét kérte és várta, végül sikerült egy bizottságot is felállítani a baranyajenői „észlelés” után. Nem segített rajtuk egy kibelezett malac hurcolása sem az erdőben – a tigris nem jött elő a vérszagra. És nem segített a titkos fegyver sem: Schumann József. A siklósi vállalkozó több mint egy évtizede nevelgeti két tigrisét és két oroszlánját otthoni hobbikertjében. Sokáig úgy tűnt, ő az egyetlen, aki megoldhatja a rejtélyt, tigrisnyomok olvasásában ugyanis eddig még senki nem tudott bizonyítani.
– Gyanús, hogy csak lábnyomokat lehet látni, de sehol nem találtunk egyetlen szőrszálat sem. Mégis azt mondom, jobb félni, mint megijedni. Így gondolhatja a rendőrség is, mert minden egyes bejelentésre azonnal kimennek. Olyan ez, mondják, mint a bombariadó, ha csak egyszer is robban, már baj van.
Gondos Gyula, a Baranya Megyei Vadászkamara titkára szerint ezrelékekben mérhető annak az esélye, hogy valóban tigris garázdálkodhat a környék erdeiben, azonban ezt az ezreléknyi veszélyforrást sem szabad figyelmen kívül hagyni.
– Azt tanácsolom mindenkinek, kerülje el a területet. Azoknak pedig, akik netán fotót akarnak készíteni az állatról, üzenem, a tigris lesből és főleg éjjel vadászik, így nincs túl sok értelme a próbálkozásnak, és veszélyes is – magyarázza. (Az egyik bulvárlap még azt is közzétette, 50 ezer forintot ad annak, aki értékelhető képet szállít a ragadozóról. Ezért boldog-boldogtalan bevette magát a környék erdeibe, a vadászok nem győzték őket haza küldeni.)
Részben a kalandkeresők hada az oka annak, hogy a hét végére le kellett állítani a tigrisvadászatot. Másrészt pedig az, hogy egyelőre megrekedtek a nyomozással. Az érintett falvakban egyébként a legtöbben meg vannak győződve arról, hogy a tigris nem létezik. Sokan biztosak benne, tévedtek azok, akik látták, és tévednek a szakemberek is, akiktől nem is lehet elvárni, hogy Tarzanként kövessék egy állat nyomait, ráadásul egy olyanét, ami Magyarországon csak az állatkertekben fordul elő. Eddig egy asszony jelentkezett, aki elkóborolt kutyájával magyarázta a tigrisrejtélyt, annyi azonban biztos, hogy nem az időközben előkerült, meglehetősen sovány magyar vizsla okozta a felfordulást. A szakemberek a 22-es csapdájába estek, mert bár bizonyítható nyom nincs, mégis egyezreléknyi esélye van annak, hogy egy illegálisan tartott és esetleg megunt vagy megszökött tigris bujkáljon a baranyai erdőkben. Ezért, bármilyen jelzést is kapnak, egytől egyig le kell ellenőrizniük azokat, meg kell győződniük azok valóságtartalmáról. Ez pedig nem kevés időt, nem kevés pénzt és nem kevés utánajárást igényel. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy ehhez kevés az itthoni tapasztalat.
És ha továbbra is sárga vizslák ténferegnek majd erdeinkben?
Az is lehet, hogy Ázsiából kell majd szakértőt hívni.
Agarat néztek fekete párducnak. Dolgavégezetlenül széledt szét 2002. február 7-én az a több mint húsztagú csoport, amely egy fekete párduc után kutatva átfésülte a hajdú-bihari Nagyrábé és Bihartorda környékét. A hajtóvadászatot részben a sűrű köd, részben az embereken eluralkodó bizonytalanság miatt kellett abbahagyni. A kutatók ugyanakkor befogtak egy fekete agarat, és lehet, hogy a helyiek ezt a kóbor kutyát nézték nagymacskának. Józsa Kálmán nagyrábéi polgármester az akkori hírekben úgy fogalmazott: a fekete párducnak vélt állatot először egy földesi család tagjai látták meg. Azóta keresik a vadat, de mindeddig nem sikerült megtalálni. Egy nagymacska nyomát ugyan már az első napon azonosította a debreceni állatkert helyszínre érkező ápolója, de az intézmény gyűjteményi vezetője, Somogyiné Veress Ildikó szerint a szakembernek nem tekinthető ápoló a helyiektől hallottak alapján csak feltételezte, hogy a nagyméretű tappancsnyom akár egy párductól is származhat. A bizonytalanság ellenére a térségben lévő Nagyrábé, Bihartorda és Bihardancsháza lakossága tartott a párduc esetleges támadásától, ezért a helyiek sötétedés után nem is merészkedtek ki otthonukból. Amint a veszélyesnek vélt állat újból felbukkan a környéken, a kutatást újra kezdik – fogadkoztak. A párduc azóta sem került elő. (V. A.)
