Nincsenek egységes szabályai a szerzetesi kolostorok háztörténetjegyzésének. Az obszerváns ferenceseknél a XVII. századtól kezdve írták le több-kevesebb rendszerességgel az egyes kolostorokat érintő fontosabb eseményeket, amikor a rendi vezetés Abraham Bzovius (1567–1637) támadásaival szemben elrendelte az összefoglaló rendtörténet megírását is. E történeti érdeklődés egyik eredménye az ír Lucas Wadding huszonöt kötetes nagy összefoglaló munkája lett, a másik pedig, hogy a XVII–XVIII. századtól kezdve számtalan kolostorban maradt fenn a folyamatosan, naplószerűen jegyzett háztörténet, a historia domus. Ezek az elsőrangú történeti források bizonyos mértékig reflektálnak a nagypolitika eseményeire is, de főként a zárdák életének fontosabb történéseit emelik ki.
A pécsi historia domus rendszeres vezetése sokszor elmaradt a rendház több száz éves története alatt, ilyenkor néhány évvel, évtizeddel később feljegyzések és korabeli dokumentumok alapján próbálták meg rekonstruálni a történteket. Az 1918–1921 közötti eseményeket is utólag írta le P. Ángyán Aurél (1861–1938), aki a pécsi és a máriagyűdi zárda egész történetének magyar nyelvű összefoglalását is elkészítette. Az alábbi válogatás a konvent történetének rendkívül érdekes szakaszáról készült. Az eredeti szöveget a könnyebb érthetőség kedvéért rövidítve, kisebb kihagyásokkal és stilizálva közöljük, de ügyelve arra, hogy a közölt részletekben a szűkebb és a tágabb környezet eseményei egyaránt képviselve legyenek. (F. Z.)
1918. Annuntiatio 1. éjjelén tartottunk a mi templomunkban először éjjeli szentségimádást a világháború megszűnéséért és a békéért.
1918. november 14. [A zárda lakói] aggódnak a pécsi noviciátus elhelyezése miatt. A kommün kitörésekor Szécsénybe szándékozták áthelyezni, de nem lehetett a cseh és tót zavargások miatt. Az elöljárók arra is gondoltak, hogy Nasicára [Szlavónia] kerül. Végre a dunaföldvári rendházat jelölték ki novícius zárdának. A provinciális megengedte, hogy Pécsett civilben is járhassanak a rendtagok a kommunista inzultusok elkerülése miatt. A generális sürgette a klauzúratörvény szigorú megtartását. Persián Ádám exferences, aki a pécsi zárdában volt novícius, s azután tanulmányai végzésére Axoniába küldötte a rendtartomány, a rendet elhagyva mint újságíró szerepelt Budapesten, most azonban a felforgató tábor agilis tagjává lett, s rá akarta bírni a provinciálist, hogy lépjen be a „Nemzeti Tanácsba”, és körlevélben szólítsa fel az egész provinciát a csatlakozásra. E levelet P. Hermann Hermenegild rendi titkár írta a haza és az egyház sorsa fölött érzett hazafias fájdalmában.
Pécs szerb megszállás alatt
Pécs 1918. november 14-én – a világháború befejezése után – került szerb megszállás alá. A szerb katonaság által megszállt terület élére csakhamar [délszláv] kormánybiztost neveztek ki, s így ez az országrész a szerb impérium alá került. A magyar helyi hatóságok és a munkásság erélyes ellenállása közben Magyarországon bekövetkezett proletárdiktatúra (április 1-jétől száz napig) a szerbeknek ürügyül szolgált az elnyomásra és a politikai megszállás fenntartására. A proletárdiktatúra bukása után pedig tárt karokkal fogadták az ide menekült magyar kommunistákat. A szerbek a kommunisták befolyása és vezetése alá jutott szociáldemokratáknak átengedték Pécs város egész közigazgatását, kik a város háztartását tönkretették, a polgárságot kegyetlenül megsarcolták, és az ellenséges megszállást öt évre meg akarták hosszabbítani, sőt kikiáltották a baranyai szerb–magyar köztársaságot.
A megszállás alatti nehéz helyzetet és szenvedéseket bőven megírták a napilapok, a Dunántúl külön könyvben is megjelentette. A pécsi zárda helyzetéről és magatartásáról azonban csak annyit jegyezhetünk fel, hogy lakói igen korrektül viselték magukat. Nem avatkoztak politikai ügyekbe, csendben és feltűnés nélkül végezték szerzetesi és lelkipásztorkodási kötelességeiket, s így nem adtak okot arra, hogy zaklassák, házkutatást rendezzenek, és üldözzék a zárdát. Az ellenséges megszállással kapcsolatos kellemetlenségeket, nélkülözéseket, aggodalmakat a zárda is érezte és viselte türelemmel, együtt a többi hívővel és polgárral.
Az 1919-es események
1919. május 6. Zichy Gyula gróf, megyés püspök saját kezű levele a pécsi zárdához: „Jelen súlyosan válságos időkben felette nagy szükségünk van Isten különös kegyelmére és oltalmára. Ezt pedig főképpen az imával szerezhetjük meg, mert hisz ő maga mondá: Kérjetek és megadatik nektek. Következnek a keresztjáró, kérő napok, üljük meg azokat nagyobb részvéttel, nagyobb buzgósággal, nagyobb áhítattal. Arra kérem tehát jelen soraimban Főtisztelendőségedet, legyen szíves gondoskodni, hogy a parókia hívei az idén különösen figyelmeztessenek a napok jelentőségére és fontosságára, főképpen a mai válságos időkben. Ha csak lehetséges, és valami közbe nem jön, magam is részt óhajtok venni ezekben az ájtatosságokban. Tudom, hogy a Páterek templomában mindig nagy hívősereg szokott az ájtatosságokon részt venni, de azért nem árt a figyelmeztetés, hogy nagyobb áhítattal és buzgósággal végezzék. Imáiba ajánlottan üdvözli szeretettel in Christo, Gyula püspök.”
1919. május 19-én tudatja a provinciális Fr. Nucsecz Márton halálát. Budapesten lakott, dolgai végzése miatt a budai Várban járt. Egy autó elütötte, és másnap belehalt sebeibe belső vérzés következtében. Ügyes és munkás testvér ment el közülünk, meleg, derűs nap áldozott le. Született Nagykanizsán 1844. augusztus 12-én. Ugyanott lépett a szerzetbe 1869. augusztus 5-én. A Ladislaita provincia tagja lett. Az ünnepélyes fogadalmat 1873. augusztus 5-én tette le. Édestestvére királyi tanfelügyelő volt Nagykanizsán, ő pedig az asztalosiparra adta magát. Huzamosabb ideig lakott a pécsi zárdában, nagyon vágyakozott pappá lenni… A pécsi teológiai tanárokkal jó viszonyban volt, kísérletet tett átlépni a klerikátusba is, de nem sikerült… Ezután már vágyait mérsékelte. Ügyes és hű adománygyűjtő volt, 1880-ban a zágrábi katasztrofális földrengés által ledöntött templomtornyunk újbóli felépítéséhez Fr. Simon Frigyessel bejárta Magyarország nevezetesebb városait, s így a jelenlegi gótikus torony felépítéséhez jelentékeny alamizsnát gyűjtött (1885). Úgyszintén 1890-ben, amikor szigetvári templomunk restaurálásához is serényen gyűjtötte az alamizsnát országos collectióval. A pécsi zárdában az ablaktokok, rámák, zsaluk mind az ő munkájának és szorgalmának emlékei. A „Felicitate quadam” bulla alapján a közös életet a pécsi zárdában fogadta el 1900-ban.
1919. június 23-án Unghváry Antal pécsi házfőnököt a tartományfőnök teljhatalmú „commissariusnak” nevezi ki a délvidéki zárdák fölött. Pesten ugyanis a kommün uralkodik, Pécs vidéke és a Bácska pedig szerb megszállás alatt áll, s így nem vizitálhatók a délvidéki zárdák.
Változtatások az istentisztelet rendjében
Klimó püspök úgy rendezte el az ünnepélyes plébániai misék és prédikációk rendjét, hogy ezek a Pécs belvárosa területén sorban egymás után következzenek. A szigeti külvárosban, tehát a mi templomunkban vasár- és ünnepnapokon a nagymise és prédikáció 8 órakor, a székesegyházban 9 órakor, a belvárosban pedig 10 órakor volt. P. Unghváry Antal alatt a litániát áttették délután 5 órára, majd később a prédikációt is áttették az esteli órákra, vagyis délután 5 órára.
1919-ben adta át P. Unghváry Antal házfőnök a Xavéri Szent Ferenc-kápolna adminisztrálását a pécsi jezsuita atyáknak. Ezt a kápolnát már 1699-ben is jezsuiták gondozták, tehát a história megújult.
Változások a rendház körül: 1919-ben adta el P. Unghváry Antal az utolsó kertparcellát, a mai konyhakert legvégső részét. Úgy mondják, nagy szükségben volt a zárda, és nem tudott más módon tüzelőanyagot beszerezni. A P. Antal által eladott kerti szakaszt egy régi fal határolta a kert végén. A jobb oldali sarokban még ott volt egy körülbelül 3-4 méter magas, 3-4 méter átmérőjű kőhalmaz, a régi várfal egyik sarokbástyájának maradványa.
A nagy istálló és vele az udvar egy része bérbe adatott P. Antal által a leszerelés után, 1918 végén vagy 1919 elején.
1920. A szerb megszállás második éve
Miután az ellenséges megszállás miatt a pécsi zárda is el volt szakítva a rendtartomány központjától, olyannyira, hogy még levél útján sem lehetett érintkezni a tartományfőnökkel, P. Unghváry Antal mint commissarius provincialis őrködött a pécsi zárda és a délvidéki zárdák fölött. Természetes, hogy a rendtartományi tanácsadó testületet sem lehetett összehívni, s így új helyezéseket sem lehetett eszközölni az átjutás nehézségei miatt. A pécsi zárdában sem történhetett nagyobb személyi változás. Az atyák maradtak, egy klerikus, Bajik Bonifác kilépett a rendből, P. Feisz Angelus novíciusmester pedig a klerikusokkal együtt elmenekült Gyöngyösre a teológiai tanfolyamok folytatása végett. Helyette az isteni kegyelem hozott egy másik atyát: Schmiedt Béla pécsi címzetes kanonok belépett a rendünkbe. 1856. augusztus 2-án született, 1881-ben szentelték pappá. Ez a férfiú, akit paptársai még a püspökkel szemben is „erős akaratúnak” ismertek, az isteni kegyelem hatása alatt, szívében érzett hivatását követve, fejét Szent Ferenc szelíd igájába hajtva, mint engedelmes novícius vette magára a rend szegény kámzsáját.
1921. A szerb megszállás harmadik éve. Pécs felszabadulása a szerb megszállás alól
1921. augusztus 22-én 6 órakor az Árpád-tetőn felállított diadalkapun keresztül bevonult a magyar nemzeti hadsereg első százada a három évig idegen járom alatt sínylődő Baranya földjére.
Az elővédcsapatokat a budai külvárosi vámnál diadalkapu fogadta. A diadalkaputól kezdve az utak mentén Pécs város egész lakossága ott szorongott. Pécs városa nevében Pintér Ferenc árvaszéki elnök üdvözölte Maxon tábornokot és a bevonuló csapatokat. Ruzsinszki Béla a polgárság nevében mondott üdvözlőbeszédet. Ezután a csapatok a Zsolnay Vilmos utcán, az Irányi Dániel téren, a Kossuth és a Király utcán át a Széchenyi térre vonultak. Az emberek sírtak örömükben, a házakon, az ablakokban zászlók, drapériák, virágok jelezték az örömet.
A Széchenyi téren Maxon tábornok tett jelentést Soós altábornagynak, majd a belvárosi templomból a klérussal teljes egyházi díszben Zichy Gyula gróf, megyés püspök vitte baldachin alatt az oltáriszentséget a Szentháromság-szobor előtt lévő oltárhoz. A szentségi ének hangjai után a megyés püspök lélekbe markoló, nagy hatású beszédet intézett a katonákhoz. A Genitori után a megyés püspök áldást osztott az oltáriszentséggel, majd a körmenet visszaindult a belvárosi plébániatemplomba. Eközben a toronyban tárogatón felzendült a Himnusz: „Isten, áldd meg a magyart…”
Még el sem hallgattak az utolsó akkordok, amikor a pécsi polgári daloskör dallal kezdte köszönteni a nemzeti hadsereget. Ezalatt Nyári Pál református lelkész mondott imát, és megáldotta a pécsi helyőrség nemzeti zászlóját! Utána Baldauf Gusztáv lutheránus lelkész áldotta meg a zászlót, majd Oberhammer Antal polgármester-helyettes üdvözölte az altábornagyot. Következett a „Máriás zászló” felszalagozása: Zichy Lujza grófnő kötötte az első szalagot a zászlóra a Mária-kongregáció és a pécsi hölgyek nevében.
Végre megtörtént a város átvétele a szerbektől! Déli 12 órakor Maxon Lajos tábornok vette át a várost. Az átvétel úgy történt, hogy Maxon tábornok Gosset angol ezredes és Foesten angol őrnagy jelenlétében a városházán aláírta az átadási jegyzőkönyvet. Azután a csapatok tisztelegtek, és elvonultak a Széchenyi térről. A Széchenyi téren már nem volt látható szerb katona!
Megértjük, hogy a nemzeti hadsereg bevonulásakor sírtak az emberek örömükben, s örömük jeléül házaikat fellobogózták nemzetiszínű zászlókkal, ablakaikat drapériákkal és virágokkal díszítették fel. Mert ki ne örülne azon, hogy felszabadult a kommunista, szociáldemokrata és az ellenséges szerb megszállás alól?
1921. augusztus 30. Tábori hálaadó szentmise és Zadravecz István prédikációja
Már kora reggel megindult a város a nagy katonai gyakorlótérre, ahol fél kilenc órára felsorakozott a katonaság, a csendőrség és a rendőrség. Az északra néző nagy tribün nyugati végén derékszöget alkotva és kelet felé irányítva, tehát észak–dél irányban állott a fegyveres erő. Vele és a tribünnel szemben, a négyszög keleti és északi oldalát képezve gyülekezett a közönség, mely sűrűn hullámzott ki a városból. Majd ugyanide vonultak fel tömött négyes sorokban – bányászokkal az élükön – a keresztényszocialisták, a legényegyletiek, az ipartestületiek, az iparosszövetségiek, vasutasok, postások, a pécsi és bányásztűzoltók, a pécs-baranyai vendéglősök, a fűszeresek, a ’48-as asztaltársaság – mindegyik csoport a saját testületi zászlójával.
Kevéssel kilenc óra előtt a tömeg lelkes éljenzése között berobogott az üres négyszögbe Soós altábornagy tisztikarával és egy szakasz huszárral. Végigszáguldott a tribün és a csapatok előtt, földig hajoltak a zászlók…
Ezután megérkezett Zichy Gyula gróf, megyés püspök Mosonyi Dénes kanonokkal és Ákos István szentszéki jegyzővel. A tér közepén álló, zöld ágakkal félig körülvett oltárhoz lépett. Végül fél tíz tájban érkezett meg a budapesti vonat, amely Zadravecz István tábori püspököt hozta. Alig pár perc, és az „Új Kapisztrán” megjelent a téren P. Szabó Pius titkárával. A két püspök, Zichy és Zadravecz meleg örömmel üdvözölte egymást. És most jött a szentmise, a végén áldás a szentséggel és a Te Deum. És akit mindnyájan vártunk, hogy halljunk, a mi „Új Kapisztránunk”.
Végre fellép az alacsony szószékre. Most kezd csak kibontakozni előttünk. Itt az ő igazi helye, itt elemében érzi magát. Itt érvényesül legszebb harmóniában a szép piros ifjúság a főpásztori komolysággal, a kemény katonaság az atyai szeretettel, az apostoli szerénység a hivatali méltósággal. Körülnéz, és elkezdi azt a szentírási idézetet, amellyel a mai szentmise is kezdődött, amelyben szó van a rabságról, de Isten útján a szabadulásról is.
És mi körülállók hallgatjuk, és kezdjük megérteni, hogy miként tudta a fiatal, alig 36 éves szegedi házfőnök magához vonzani a kommün és a francia megszállás alatt éjjeli tanácskozásra a menekült tiszteket! Miként tudta a szegedi alsóváros polgárait és az elszórt tanyák gazdáit titokban, civil ruhában felkeresve feltüzelni, fellelkesíteni, hogy adott jelre mind készen legyenek! Miként merészelt az olcsó halál idején bemenni a szovjet direktóriumba, és ott, saját barlangjában megfricskázni az éhes, vad tigris orrát, és odakiáltani neki: „Ha pedig bárkinek bántódása lesz a városban, harmincezer embert hozok rátok!”
menekültügyi törvény
Hollandia lezárja a kapukat: példátlanul szigorú menekültügyi törvényeket fogadtak el
