Mentaszörp, bogrács a Rába mentén

Pincéi vannak, de a bora gyatra, arról most inkább nem is írok. Persze közel a Pannonhalma– Sokoróalja-borvidék, és ott, Nyúlon túl igen becsületes rizlingek teremnek. De nem erről van most szó, hanem a Rába mentéről.
Istenem, ez az ország olyan szép, hogy azt elmondani úgysem lehet. Képzeljék csak el: biciklivel Sárvárról Győrbe. A Rába-töltésen akácosok, nyárfák és jegenyék mellett. Apró falvak között, meg-meg- mártózva az áradó folyóban, esténként vadkempingezve ízlelgetni nemcsak a bográcsban főtt paprikás krumplit, hanem – néhány pohárka után – a lét értelmét is.
Malomsokra érkezünk. Ligetváriék fogadnak. Almafák és öreg dió a kertben. A dió mögött pókhálós kamra. Öreg Simson porosodik bent, meg kerti szerszámok, korhadó ablakkeretek, málló vakolat, gyógynövény szárad az asztalon. Hátul szemnek kedves kert a töltésig. Veteményes. Mentaszörpöt kapunk, hátul termett mentából, no meg hűtött citromfűteát, s már pucoljuk is a krumplit az esti bográcsozáshoz a parton. Magasra rakott szalmabálán alszunk.
Kisbaboton Káldy László lát vendégül, a filmművész. Portáján lovak nyerítenek. A baboti Kocsmatelevízió életre hívója mesebeli idillben él, legszívesebben a kemencébe dobnánk a retúr vonatjegyünket. Maradni kellene. Reggel pecázgatni a Rábán. Délelőtt Káldy-filmeket nézni a sötétített szobában; fröccsel, szalonnával, friss paprikával, zamatos hagymával kedveskedni délután a gyomornak a lugas alatt, hajtani a legyeket, ropogtatni a még éretlen mogyorót, estefelé csobbanni a folyóban, tüzet rakni, és szúnyogcsapkodás közben megmosolyogni azokat, akik Tunéziába járnak nyaralni, de még nem látták ezt az országot. Magyarországot, az én országomat. Szerelem ez alighanem.