A svájci Stadler Bussang AG-vel írt alá tegnap szerződést a MÁV Rt. harminc elővárosi villamos vonat szállításáról és harmincéves karbantartásáról, ám biztosat még most sem lehet tudni motorvonatügyben. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter utasítására csak feltétellel írhatták alá a felek a szerződést. Bekerült ugyanis egy olyan passzus, amely szerint a szerződés akkor lép hatályba, ha a MÁV a finanszírozási szerződést is aláírja az illetékes pénzintézettel, és ha a KDb sem minősíti az eljárást és az azt lezáró döntést jogsértőnek. Ezzel viszont a labda ismét a KDb térfelére került, amely eddig a vesztes Bombardier beadványát követően két alkalommal nyilvánította semmisnek a MÁV eredményét. Ismert: a MÁV legutóbb harmadszorra is a Stadlert hozta ki győztesnek, a Bombardier a keresetét ismét eljuttatta a KDb-hez.
*
A MÁV Rt. a szerződés tegnapi aláírását azzal indokolta, hogy a döntőbizottság a törvényben meghatározott nyolc napon belül nem emelt kifogást a MÁV immáron harmadszorra kihirdetett eredménye ellen. A vasúttársaság augusztus 4-én harmadik nekifutásra is a Stadlert hozta ki győztesnek, miközben a Bombardier ajánlatát érvénytelenítette. A kanadai–német cég ugyanis második és harmadik ajánlatában a járművek karbantartási és tisztítási költségeire évente és ülőhelyenként egy eurócentet határozott meg, amely a MÁV szerint nem felel meg a valós költségeknek. A MÁV tegnap közleményében tudatta: a Stadler járművei korszerűbbek, ráadásul összköltség tekintetében – a motorvonatok ára és harmincéves karbantartásuk költségei – a svájci cég 13 milliárd forinttal olcsóbb versenytársánál.
Mindezek az érvek azonban eddig nem hatották meg a KDb-t, a Bombardier beadványát követően a bizottság tagjai arról döntöttek, hogy augusztus 26-án ismételten meghallgatják a felek képviselőit, döntés pedig szeptember elején várható. Abban az esetben viszont, ha ismét helyt ad a Bombardier kérelmének a KDb, a szerződés sem léphet hatályba, ami a motorvonatok szállítását tovább késlelteti.
A MÁV az eredeti tervek szerint 2006 tavaszán állítaná forgalomba a harminc motorvonatot, a járművek Budapest Déli pályaudvarról a pusztaszabolcsi, székesfehérvári és tatabányai elővárosi vonalakon közlekednének. Iparági normák szerint viszont az első járművek leszállítása is tizenkét hónapot vesz igénybe, annak ellenére, hogy mindkét pályázó esetében megkezdődtek a mérnöki és technológiai előkészületi munkálatok. Ugyanígy létre kell hozni egy komplett javító- és karbantartó bázist – az új központ a használaton kívüli teherkocsi-javító műhely területének és infrastruktúrájának megvásárlásával és fejlesztésével Pusztaszabolcson épül ki –, amire még abban az esetben is szükség lesz, ha két vonat közlekedik a MÁV vonalain. A karbantartó bázis és az eszközök átadásáról még nem állapodtak meg tegnap a felek, a szerződés szintén csak ezt követően léphet hatályba. A motorvonatokat azért közlekedteti majd a dunántúli vonalakon a MÁV, mert jelenleg itt a legkorszerűtlenebb a járműpark. A finanszírozási pályázat hónapokba telhet, a szerződést még ebben az évben aláírná a vasúttársaság. A MÁV pályázatára információink szerint hat pénzintézet jelentkezett.
Dian József, a Bombardier MÁV Kft. ügyvezetője elmondta: bíznak abban, hogy a KDb helyt ad a kérelmüknek. A Stadler tegnap közleményben tudatta: örömükre szolgál, hogy több hónapos tárgyalás után az elfogult és igazságtalan ellentámadások dacára aláírták a MÁV Rt.-vel az elővárosi motorvonat szállítására és karbantartására vonatkozó szerződést. A Stadler Flirt motorvonat alacsonyabb árával, gazdaságosabb műszaki megoldásaival, nagyobb utaskényelmével és biztonságával nyert.
Alpesi lendület.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!