Talán elkezdődött

K ö n y v e s h á z

Karátson Gábor könyvét olvasva először egy emlék ugrott be. 1986 őszén Párizsban, a Gare de l’Esten felszállok a Balt-Orient expresszre. Tizenegy nap után hazaindulok. Kedvetlen vagyok és kimerült, elfárasztott a benyomások feldolgozhatatlan tömege és a folyamatos lelkiismeret-furdalás, mert annyira szerettem volna eljutni a francia fővárosba, hogy nem törődve szüleim szűkös anyagi helyzetével, hitelből indultam el. Alig tucatnyi nap alatt legyőzött a bűntudat. Megkönnyebbülök, mikor elfoglalom a helyemet, azt gondolom, végigalszom az utat. Aztán előkerül a hátizsákomból három könyv: Méray Tibor narancssárga Nagy Imre-könyve és két ezüstborítójú Márai, a Judit… és az utóhang meg az Ítélet Eridusban, az összes érték, amelyet magammal hozok. Egy percet sem alszom, olvasok órákon át, míg a vonat átrobog a kontinensen. Jócskán elmarad már Bécs, amikor kiborítom a hátizsákomat, koszos ingekbe csavarom a könyveket, úgy pakolom vissza őket. Onnantól gombóc nő a torkomban, izgulok, csak észre ne vegyék a határon. Szerencsém van. A szúrós tekintetű vámos csak bedugja fejét a fülkébe, körbenéz, aztán megy tovább.
Miért ez az emlék? Mert ott és akkor, huszonegy évesen találkoztam először 1956 történetével olyan formában, amely eltért a hivatalos tálalástól, és amely mélyebb, konkrétabb és tragikusabb volt a baráti beszélgetéseken hallottaknál. Mert a forradalom harmincadik évfordulójához közeledtünk, érezhető volt a készülődés rá odakint és a félelem tőle idehaza. Mert az a vastag narancssárga könyv ébresztette fel bennem az igényt, hogy megértsem, mi is történt itt akkor, mi játszódhatott le az emberekben, akik a biztosan tudható vereség dacára szembeszálltak a túlerővel, egyáltalán, mi van a mögött a ferdítések és elhallgatások átszőtte, a felszínén mozdulatlannak tetsző, a mélyben azonban nagyon is mozgolódó világ mögött, amelyben élni kényszerültünk, és amely a szamizdat kiadványokhoz vezetett, a Beszélőhöz, a Demokratához, Krassó, Petri, Konrád írásaihoz vagy Milan Kundera tiltott regényeihez.
Aztán kerestem mindent, ami 1956-tal kapcsolatos volt, majd a rendszerváltás után vártam, egyszer csak dőlni kezdenek az ezzel foglalkozó művek. Vártam. Nagyjából hiába. Nem a történeti munkák, a visszaemlékezések, szóval a tényszerűségek hiányoztak, hanem a mentalitást, a dolgok lelkét, az események nehezen megragadható emberi indíttatásait, magatartás- és gondolkodási formáit közel hozó alkotások. Ilyen Karátson Gábor Ötvenhatos regény című könyve.
Nehéz beszélni erről a kötetről, legalábbis úgy, ahogy irodalmi művekről szokott az ember, hiszen nincs a szó klasszikus értelmében vett cselekménye, idő sem létezik benne, legalábbis nem a maga megélhető linearitásában, tagolatlan, széttört részek kusza, folyton mozgó, változó halmaza ez a könyv, ahogyan a tudatban létezik. S ugyanígy van a történésekkel. Így kerülnek egymás mellé csapongva az erdélyi nyaralások, a börtön, a forradalom, a szerelmek, a Duna-tüntetések, készülő műsorok, utazások, barátságok, eltávolodások, újbóli közeledések képei, hangulatai. A regény szereplői gyerekek voltak a második világháború végén, ifjan érték meg az ötvenhatos forradalmat, börtönbe kerültek, s jóval később, meglett emberként, legalábbis aki bírta addig, a rendszerváltást. Tevékeny részesei lettek a változásnak, bejárták a maguk kacskaringós útját a véget nem érő átmenet Magyarországán.
Karátson Gábor könyve, ha be kellene sorolnom, azt mondanám, fontos és nagyon értékes mentáltörténeti regény, amelyben egy értelmiségi hányódásai rajzolódnak ki nagy plaszticitással. Kényszerek, vonzódások, választások, csalódások, tévedések folyton összekuszálódó hálójában, úgy, hogy közben az ember képes megőrizni önmagát. „Hatalmas időszakaszokon keresztül egyszerűen nincs a regényen kívüli valóság. Legfeljebb valami szinte vallásos várakozás némelyekben, az idő talán egyszer még visszahajlik önmagára. Micsoda kor volt az, amelyben éltünk, micsoda kor! Mégsem szabad mindezzel kapcsolatban csupán boldogtalanságról beszélnünk.”
Ha már Kundera szóba került. Azt írja nemrég megjelent A függöny című regényében, hogy a múlt minden pillanata és közöttünk áll a felejtés és az emlékezés, a felejtés, amely eltöröl és az emlékezés, amely átalakít. Nos, Karátson Gábor könyve, mint általában a jó opusok, valahogyan éppen e két hatással igyekszik szembefeszülni. S ez a jelenlegi amnéziás időkben nem éppen egyszerű. Valószínűleg ezért van ilyen művekből kevés.
(Karátson Gábor: Ötvenhatos regény. Helikon Kiadó, Budapest, 2005. Ára: 3990 forint)