Belső égés

Egy ország szellemi tőkéjét, innovációs potenciálját abból lehet megbecsülni, hogy adott időszakban egymillió lakosból hányan tesznek szabadalmi bejelentést. Ez az arány növekszik; csökkenés főleg háborús, labilis viszonyok között élő népeknél figyelhető meg. És Magyarországon.
Feltaláló bárki lehet; munkás, paraszt, értelmiségi, sőt néha tudós is – mondja Vedres András. A kémiaprofesszor a Magyar Feltalálók Szövetségének főtitkára, huszonhárom szabadalom tulajdonosa – nevéről olyan újításokra asszociálhatunk, mint az ökojacht és a légmotoros kerékpár.
– A tudós többnyire ismert dolgokat vizsgál és magyaráz, s csak kitaposott ösvényeken képes haladni. Nem így a feltaláló, aki rendszerint meglepően új alkotást hoz létre, s a tudomány csak alap számára, amelyről el kell rugaszkodni. Persze ennek az alapnak van gravitációja, egy idő után visszaránt.
Magyarország szellemi tőkéje – az egymillió lakosra eső találmányi bejelentések száma szerint – a két világháború közötti időszakban volt a legbőségesebb. Az utána következő legjobb évtized a nyolcvanas évekre esett, mikor a világranglista első tíz országában szerepeltünk, évente négyszáz szabadalommal. Jelenleg egymillió lakosonként körülbelül nyolcvan találmány születik évente; az erős hanyatlás a rendszerváltozás óta tart. E tekintetben a fejlődő országok sorába, a huszonhetedik helyre kerültünk. Ha pedig nem születnek nagy számban találmányok, az exponenciálisan növekvő emberi szükségleteket nem lehet kielégíteni, s ennek Vedres szerint tragikus következményei lehetnek.
– Vettem egy új autót, amelyben a váltó, a világítás, az ablaktörlő, az ABS, az ESP, a klíma, a radarok és minden számítógép-vezérlésű. Már az első két évben ötször tönkrement a komputer, úgyhogy minden funkció leállt. Nemrég emiatt vonattal kellett hazajönnöm külföldről. Ez mutatja az innováció helyzetét a globalizált autógyártásban: egy új típust azelőtt rendesen kifejlesztettek, több időt és pénzt szántak rá. Mostanában hamar kihozzák az új konstrukciót, és a kuncsaftokra bízzák a tesztelést – mondja Vedres András.
Magai István gépészmérnöki doktorátussal, jó néhány saját szabadalommal a háta mögött, multinacionális cégnél dolgozik. Tavaly alkotta meg az úgynevezett termodinamikus gázmotort, mely elmondása szerint alkalmas lehet arra, hogy idővel leváltsa a hagyományos belső égésű motorokat – ugyanis környezetkímélőnek, könnyűnek és jó hatásfokúnak ígérkezik.
A mérnök a munkaadójával kötött szerződéssel – mint kesernyés-viccesen fogalmaz – „eladta a lelkét”, hiszen minden szellemi termékkel, amelyet előállít, a vállalat rendelkezik. A cég csak akkor engedélyezi, hogy a kötelékébe tartozó feltaláló saját nevén szabadalmaztassa ötletét, ha azt nem találja profiljába illőnek. Így a kérelem beadása után közel öt hónap elteltével jelenthette be a szabadalmi hivatalnál a gázmotort.
Az általánosan elterjedt négyütemű belső égésű motorok – a legmodernebbek is – sok káros anyagot pufognak ki, főként a tökéletlen, gyenge hatásfokú égés miatt. A károsanyag-kibocsátást paradox módon az égést segíteni és a füstképződést korlátozni hivatott adalékanyagok is fokozzák, amelyek ráadásul drágítják az üzemanyagot. A termodinamikus gázmotornak viszont nem lenne szüksége adalékanyagokra. Hidrogéngáz felhasználása esetén vízgőzt pufogna ki, ezért zárt térben (például raktárban üzemelő targoncákban) is lehetne használni őket – nem okoznának nagyobb légszennyezést, mint a gáztűzhely a konyhában.
Belvárosi forgalomban egy kétezer köbcentis motor hatásfoka nem megy tizenöt százalék fölé, megugrik viszont a fogyasztása. Névleges terhelésnél – ha tehát országúton, egyenletesen, ötödik sebességben „húzatja” az ember – a hatásfok csupán harminc–harmincöt százalékig emelkedik. A mérnök állítja: találmánya „részterhelésnél” is képes legalább olyan hatásfokra, mint a belső égésű motorok névleges terhelésnél.
– Magyarázni kezdtem a gyerekeknek, főleg a két nagyobbnak, Hannának és Miklósnak, milyen elven is működne ez a szerkezet – idézi fel az ötlet születését a mérnök. – Most azt mondják, ők nem érzik, hogy feltalálók lennének, pedig segítettek gondolkodni. A koncepció egyes lényeges részletei épp a kérdéseik nyomán alakultak ki. A bejelentéshez szükséges dokumentáció elkészítésében is hasznukat tudtam venni. Miki az egyik rajznál segített számítógéppel, Hanna volt a fotós.
Amerikai szociológiai vizsgálatok mutatják, hogy ötven évvel ezelőtt Amerikában a feltalálókat szinte istenítették, ma pedig vicces Don Quijote-figurának, flúgos alaknak tartják őket. Mikor az Egyesült Államokban vizsgálták a korszakalkotó találmányok eredetét, meglepő eredményre jutottak: a legtöbb iparágban – ide értve az olajipart, a fémipart és az elektronikát is – a nagy jelentőségű találmányok alkotói mind a független feltalálók. (Kivétel a gyógyszeripar, ahol a korszakos alkotásokat vállalati vagy kutatóintézeti kollégiumok hozzák létre.) A felmérés adatai szerint a független feltalálók aránya Amerikában huszonöt százalék. Ez a szám jelenleg Magyarországon a legmagasabb: hetvenöt százalék az egyéni feltalálók aránya. A magyar szabadalmak száma azonban az utóbbi időben drámai csökkenést mutat.
Hazánkra Vedres András szerint nem annyira a sokat emlegetett agyelszívás, inkább a szellemi abortusz jellemző; sok a kihordatlan, elvetélt ötlet. A kreatív gondolatok itthon tartásával és itthoni hasznosításával kapcsolatban Vedres András úgy véli: egy találmánynak ott kell hasznosulnia, ahol a legjobbak a feltételek. Adott esetben a magyar találmányok külföldi oltalmazását kell segíteni, s ez nagyon költséges dolog. Miután a hazai műszaki alkotás portfóliók kezében van, itt komoly állami támogatásra van szükség, azaz át kell vállalni a külföldi szabadalmaztatás költségeit. Erre a jelenlegi keret kevés, a támogatási rendszer sem alkalmas.
– A Magyar Szabadalmi Hivatalhoz évente nyolcvanezer szabadalmi kérelem érkezik külföldről és csupán nyolcszáz belföldről. A külföldiek ilyen arányban blokkolják a hazai ipart és kereskedelmet, azaz a mi mozgásterünk itthon csupán egyszázalékos. Egyébként ez a szám az unió országaiban öt és huszonöt százalék között mozog; Japánban már ötvenszázalékos a belföldi találmányok aránya. Ha ez így megy tovább, biztosan gyarmattá válunk. Pedig vannak példák a kitörésre: Kína és a kistigrisek, valamint Finnország és Dánia e téren 1980-ban még mögöttünk volt, ma már messze előttünk járnak.
A jelenlegi kormányzati ciklusban születettek innovációs törvények, amelyekben viszont nem szerepel a találmány szó. Bevezették az innovációs járulékot, amelyet a vállalkozásoknak kell fizetniük, hogy az újítások folyamata gyorsabb legyen; ám miután e törvények alapfogalmai tisztázatlanok, félő, hogy az összegyűjtött járulékból cégautók és villák lesznek, nem pedig hasznot hajtó, megvalósított találmányok, mutat rá Vedres András.
Amennyiben a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a rendelkezésre álló ötmilliárd forintot ténylegesen a magyar találmányokra és azok hasznosítására költi, a főtitkár szerint sikerpályára állítható a hazai innovációs gazdaság.
Magai István úgy véli: három–öt éves fejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy piacérett termék legyen a találmányából. A feltaláló először olyan fejlesztőket keres, akik kis kockázatú területeken mozognak. A Magai család – házi pénztáruk terhére – megpróbál legyártani és tesztelni egy termodinamikus gázmotort. Hannával közösen tervezett honlapjukon, ahol a találmány műszaki leírása is szerepel, a „küldetésünk” cím alatt ez áll: „A kreatív gondolatok nem emberi teljesítmény eredményei; mindez a teremtő Istentől van, ajándék.”
– A feltalálóélet: egyszer fönn, egyszer lenn – mondja Magai István. – Ha az ember Istennek tetsző életet akar élni, számolhat azzal, hogy a Mindenható irányítja az eseményeket. A jó gondolatokért hálás lehetek, ha pedig megvalósulnak, azért még inkább. Nem mindegy, milyen eszközökhöz nyúl az ember; a mindenáron való előmenetelnél többet ér számomra a tudat, hogy áldás van a munkámon.