Ha jön az ár

Egyes autósok, akik megúszták a tomboló vihart, és járművüket sem sodorta el az ár, talán a pusztítás látványánál is meghökkentőbb képpel voltak kénytelenek szembesülni az elmúlt napokban az amerikai délen. A hurrikán által megkímélt Georgiában például bizonyos benzinkutak árjelző tábláján a hatdolláros számjeggyel. A Mexikói-öböl körzetében a Katrina névre keresztelt fergeteg gyakorlatilag kiütötte a helyi olajfinomítókat és a kutak egy részét is, amelyek korábban az amerikai olajfogyasztás jelentős részét fedezték. Nem csoda, hogy a környező államokban a gallononként kért korábbi, három dollár alatti ár sok helyen öt dollár fölé kúszott, ami példa nélküli az Egyesült Államokban.
Ilyen körülmények között érthető, hogy a világ legnagyobb olajfogyasztóját ért katasztrófa kihat a nemzetközi olajpiacra is. Főként a bizonytalanság az, ami ilyenkor felfelé tornázza az árakat, hiszen az elszenvedett kár lehet, hogy önmagában nem indokolná az irreálisan magas árak további emelését. A hetven dollár fölötti hordónkénti olajárakat sokan kész tényként kezelik már (kedden elérte ezt a bűvös határt, igaz, a kereskedési nap végére némileg csillapodott az ár), annak dacára, hogy leginkább nem a kőolajat termelő tengeri kutakban keletkeztek károk, hanem a finomítókapacitásban. Ami tehát a világ nagy része számára biztosan érezhető lesz e viharból, az az, hogy még többet kell a kutaknál fizetni.
A Katrina viszont nemcsak az olajpiacon vetett szelet, hanem a nagypolitikában is. Először is még inkább ráirányítja a figyelmet, mennyire törékennyé vált a világ első számú nagyhatalmának olajellátása, ami arra ösztönözheti az amerikai kormányzatot, hogy felgyorsítsa azokat a programokat, amelyek a külföldi olajtól való függését csökkentenék.
Mielőtt bárki arra gondolna, hogy ez a „zöldprogramok” megerősítését jelenti, nem árt, ha tudja, hogy a közeli jövőben inkább az eddig természetvédelmi okokból föld alatt hagyott olajkincs kiaknázását, szén- és atomerőművek építését vonja maga után e törekvés, hiszen – sajnos – a hidrogénalapú gazdaság beindítása (ahol a gépkocsik hidrogénnel működnek, a hidrogént pedig környezetkímélő szél- és napenergiával a vízből nyerik) még évtizedekkel arrébb van.
Másrészt a Capitol Hillen megint felerősödött a vita, hogy vajon az ilyen méretű hurrikánok a globális felmelegedés következményei-e, és ha igen, akkor a Bush-kormányzat miért igyekszik e jelenség méreteit és hatásait kicsinyíteni, és miért nem áldoz többet a nem olajalapú technológiák fejlesztésére. Így elképzelhető, hogy a politikában, Irak mellett, adu lesz a zöld kártya.
Eközben nekünk itt van a magunk politikai vihara a geotermikus erőművek körül, miután Orbán Viktor, a Fidesz elnöke meglebegtette szemünk előtt a zöld jövőt. Azon szakemberek majd elvitatkoznak, hogy mit is lehet kihozni az egyelőre lezárt hőforrásainkból, ha áramtermelésre szeretnénk fogni őket – bizonyára nem olyan egyszerű ügy ez, ahogy a politika láttatni akarja. A Katrina hurrikánról és az emelkedő olajárakról érkező hírek hallatán, a benzinkutaknál bosszankodó autósokra gondolva és az egyre gyilkosabb gázszámlák miatt hüledező nyugdíjasok miatt hajlamos vagyok azonban azt hinni, hogy a Fidesz most egyszerre termel politikai hasznot magának és mozdítja előre az ország ügyét is, amikor a zöld kártyát kijátssza a választásokon. Hiszen a kőszegi kijelentés egyben vitatémává emeli azokat a stratégiai kérdéseket is, amelyek Európa, azon belül Magyarország sorsát meghatározzák majd a következő fél évszázadban.