Menni vagy maradni

Lothar Matthäusszal és a jelenlegi magyar labdarúgó-válogatottal kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Pontosabban inkább megérzéseim, benyomásaim, ezért próbálom szubjektív véleményemet objektív számadatokba burkolni. Tény, hogy a német szakvezető pontosan arra az eredményre jutott, mint tizenöt elődje az elmúlt két évtizedben: csapata nem lépett túl a világversenyes selejtezőn. Szerdán késő este, két fordulóval a sorozat vége előtt zárult be a vb-kapu, a sors furcsa fintora, hogy egy olyan mérkőzést követően, amelyen legjobb játékát produkálta a nemzeti gárda a bő másfél éve tartó Matthäus-éra alatt. Ám vesztett, s ezzel nehéz vitatkozni. Mint ahogy azzal is, hogy a világhírű labdarúgóból lett tréner mérlege a magyar kispadon 23 meccsből 10 győzelem, 2 döntetlen, 11 vereség, tétmérkőzésekre vetítve 4-1-3. Ez még változhat, hiszen egy hónap múlva Szófiában a bolgárokkal, illetve itthon a horvátokkal vívunk számunkra már tét nélkül vb-selejtezőket.
Az eredményesség tehát nem támasztja alá Matthäus szerződésének meghosszabbítását, de 1986, legutóbbi világbajnoki részvételünk óta egyszer már előfordult, hogy elbukott selejtezősorozat után maradt a szövetségi kapitány: Bicskei Bertalan élte túl, hogy nem voltunk ott a 2000-es Eb-n. Ő volt egyébként ebben a két sikertelen évtizedben a legtovább hivatalban lévő kapitány, másodszori regnálása majdnem három és fél esztendőn át tartott. Lothar Matthäus is megkapta a bizalmat, hiszen egy év nyolc hónapnál jár, s ezzel harmadik a sorban. Ennyi idő alatt kipróbált több mint nyolcvan játékost címeres mezben, ennek ellenére az utolsó pillanatig nem találta meg csapatát. Most azt állítja, hogy igen, s a Málta elleni második félidő, valamint a svédek elleni helytállás akár ezt is jelentheti. Ám nem feltétlenül, erre talán a már említett maradék két nehéz vb-
selejtező hozhat bizonyítékot.
Matthäus, bár mostani nyilatkozataiban mintha feledné, azzal ült le a magyar kispadra, hogy a nemzeti tizenegy ott lesz jövőre Németországban. Szembesülve a rideg valósággal rájött, hogy a legjobb lesz másra, az edzőkre, játékosokra kenni minden gondot, főképp úgy, hogy részben igaza volt, igaza van. Hiszen hol az a kemény kritika, amelyik nem áll meg a mai magyar labdarúgással szemben? A honi sajtó nagy része nem várja el a világhírű legendától, hogy egyetlen önkritikus szót kiejtsen a száján, kijelentéseit szolgaian szajkózza, csak azért, hogy legközelebb is nyilatkozzon.
Ebbe a sorba felesleges beállni, de ettől még nem szégyen kimondani: Matthäusnak momentán nincsen alternatívája. Nem szakmai zsenialitása vagy elhíresült pozitív szemlélete miatt, hiszen semmivel sem jobb edző, mint elődei többsége, hanem azért, mert kapcsolatrendszere pótolhatatlan. Nélküle nem jönnek a brazilok vagy az argentinok, nem megyünk a németekhez, a franciákhoz, nincs támogató, nincs pénz. S ami fontos, nincs olyan tréner se, aki az eredményesség reményével a helyébe lépjen. Ezt a jelek szerint az MLSZ (amelynek ráadásul az edző kebelbéli barátja, Peter Pellady a marketingvezetője) is belátja, hiszen legközelebbi elnökségi ülésén, október 6-án vélhetően megerősíti posztján a maradni óhajtó Matthäust.
Maradjon is, legalább beszélnek még rólunk. Miatta. Ha viszont mégis megy, csak azt kívánhatjuk neki, hogy hazájában találja meg szakmai boldogulását. A német futballnak ugyanis eddig, kortársaival (Klinsmann, Völler, Augenthaler stb.) ellentétben valamiért nem kellett. Ám ez legyen az ő személyes problémája, nekünk akad elég a saját focinkkal.