Száraz ágtól virít a rózsa…

Móser Zoltán
2005. 09. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bartók Béla 1881. március 25-én született a Torontál megyei Nagyszentmiklóson, és ötven évvel ezelőtt, 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban. Ám Bartókkal kapcsolatban van még egy olyan hely és évszám, amelyik élete későbbi folyását döntően befolyásolta, bár ezt kevesen tudják. Ez a hely a Gömör megyei Gerlicepuszta, az időpont: 1904 májusa. Ekkor a 23 éves vékony, sovány fiatalember vonatra ül Budapesten. Előtte még el kell mondanunk, hogy oda, a világ végére vitet egy zongorát, hogy készüljön a pozsonyi bemutatkozó hangversenyére. Tornallyjáról, ahová megérkezett, a következő úton mehetett négy órán keresztül a lovas kocsival: Szkáros, Kisvisnyó, Újvásár, Ratkó, aztán vagy Ratkósebesen, vagy Ratkószuhán át Kopárhegy felől ért Gerlicepusztára, a Fischer család kastélyába.
Néhány nap múlva ezt írja édesanyjának: „Tornallyán alig kaphattam egy öreg embert a podgyász leszállítására, annak is kellett hogy segítsek… A környék Tornallya vidéken cseppet sem biztató; lapos, unalmas; később kezd érdekesebbé, végül széppé válni. Gerlicepuszta (= 2 ház) egy völgykatlanban fekszik. Fekvése határozottan szépnek mondható… A koszt jónak ígérkezik (a kávé nagyon jó). A szobám is szép tágas (jaj de unalmas ezekről írni!!). Barátságosan fogadtak, mindenben előzékenyek akarnak lenni. Most csak 5 leány van itthon 13-tól 30 évig. Éjjel csend van. Nappal is meglehetős. Még a sétahelyeket kell majd kitapasztalnom.”
A kibédi Dósa Lidi, aki akkor 18 éves volt, itt (valamilyen nyaralóhelyen) szolgált. Ráduly Jánosnak elmesélte idős korában, hogy egymás mellett volt a szobájuk. „Örökké hallottam, hogy Bartók zongorázik… Egyszer aztán meghallotta, hogy énekelek a gyereknek. Tetszett Bartóknak a nóta, azt mondta, hogy még énekeljek, mert ő le szeretné jegyezni. Aztán hívott engem, és kérdezte, hogy jól zongorázza-e. Hát pont úgy vót, ahogy én énekeltem.” E ratkóvölgyi faluban valaha ötvennyolc ház állt, de 1898-ban hat kivételével az egész község leégett, aztán csak kettő maradt, s mikor én ott jártam – alig tudtuk megtalálni a falu nyomát –, már egy sem. A kastélyból is csak ez a rom maradt. Kevés, de mégis becses emlék. Hisz oda kell képzelnünk Bartókot a zongorával, Dósa Lidit egy fél dallammal, amely – Kodály fogalmazott így – „megsejtette vele a székely zene különlegességét”. Ekkor figyelt fel igazán a magyar népdalra, és hamarosan meg is kezdi a rendszeres gyűjtést. Hogy milyen eredménnyel, jól ismert.
Halála évfordulóján ezzel a képpel (és élménnyel) emlékezem Bartókra, a szolgáló Dósa Lidire is, miközben hallom, dúdolom nótáját: Száraz ágtól messze virít a rózsa…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.