A sportcsarnokban 1984 nyarán összegyűlt tízezer evangélikus hívő látványa minden bizonnyal felemelő érzéssel tölthette volna el a Magyarországi Evangélikus Egyház tagjait, ám mint arról Fabinyi Tamás evangélikus lelkész utólag kétségtelen tényként megállapította, „az egyház- és az állami vezetés a nagygyűlést a kor kiegyezéses politikájának szolgálatába kívánta állítani”.
„Azt gondolták – idézte fel a korabeli eseményeket Fabinyi Tamás lelkész az evangélikus Élet című lapnak –, hogy a találkozó a »puha szocializmus« országának kirakatába helyezhető: hadd lássa a világ, hogy az országban vallásszabadság, az egyházban pedig jó rend uralkodik.”
Ezt a látszatot zavarta meg a nagygyűlésnek írott Nyílt levelével Dóka Zoltán, a Hévízgyörkre „száműzött” evangélikus lelkész. Levelében Dóka élesen bírálta Káldy püspök által az evangélikus lelkészekre erőltetett az államhatalmat kiszolgáló, úgynevezett „diakóniai teológiát” (lásd keretes írás), az egyházban uralkodó teológiai terrort, a személyi kultuszt, a diktatórikus irányítást, azt állította, hogy az evangélikus egyházban nincs vallásszabadság.
„Én és sok lelkésztársam Magyarországon nem akarjuk a szocializmus és kapitalizmus világméretű vitáját eldönteni, mert úgy látjuk, hogy nekünk, éppen mint az egyház képviselőinek más a küldetésünk” – írja Nyílt levelében Dóka Zoltán, majd így folytatja. „A mi küldetésünk sokkal mélyebb síkon keresi és szólítja meg az embert, mint ahol ez a vita folyik t. i. ott, ahol az ember – álljon e vita bármelyik oldalán – mint bűnös ember áll Isten előtt, aki Jézus Krisztus keresztje által megítéltetett, és kegyelmet nyert.”
Dóka Zoltán levelében sérelmezte, hogy „Néhány éve Káldy püspök sokszor hangoztatta szóban és írásban: nem elég, ha valaki jól végzi munkáját a gyülekezetben! Nem elég, ha a lelkész jó és engedelmes állampolgár, és a helyi állami szervekkel jó kapcsolatot tart fenn! A MEE (értsd: Magyar Evangélikus Egyház) lelkészei akkor végzik helyesen, korszerűen a szolgálatukat, ha a szocializmus ideológiáját (leszámítva az ateizmust) magukévá teszik, és az állam szocialista célkitűzéseit aktívan támogatják.”
Dóka Zoltán, itt megjegyzi, hogy mindig is érzékeny volt a szociális igazság kérdéseire, mert szegény családból származott, ám levelében leszögezi: „De hogy Káldy püspök, a diakóniai teológiát mint kötelező teológiát és a szocializmust mint kötelező ideológiát előírja nekem, az ellen Isten és emberek előtt tiltakozom és ehhez való jogát nem ismerem el halálomig!”
Dóka soha nem ismerte el legitim püspöknek Káldy Zoltánt, mert nem valódi választás útján lett püspök, Dóka több lelkésztársával közösen vallották azt, hogy Ordass Lajos püspököt törvénytelen módon az állam távolította el előbb 1948-ban, majd 1958 – rendeleti úton a püspöki székből. Az Ordass-vonalhoz tartozó lelkészeket félreállították, Dóka Zoltán ennek során került a budapesti Deák térről 1958-ban Hévízgyörkre.
A Nyílt levél hátterének megértése végett Dóka Zoltán 1988. március 16-án egy nagytarcsai lelkésztalálkozón egészen 1948-ig vezette vissza a történet szálát. 1948. október 1-jén ítélték el Ordass Lajos püspököt két év fegyházra, Vargha Sándor egyetemes főtitkárral együtt, aki három évet kapott. Majd nem sokkal később internálták Keken András és Kendeh György lelkészeket. (Később alaptalannak ítélték a vádakat, és rehabilitálták őket.)
Miért kellett Ordass Lajost eltávolítani az egyház éléről, mi volt az igazi ok? – tette fel a kérdést a nagytarcsai találkozón Summa summarum című összegzésében Dóka Zoltán, majd megadta a választ is: „azért, mert Ordass püspök a II. világháború után kialakuló új államhatalom totális igényével szemben következetesen képviselte és védte az egyház működésének teljes szabadságát, és ellenállt minden külső és belső törekvésnek, amely az egyház életét az állam politikai igényeinek igyekezett alárendelni”. Ordass püspököt nem politikai, hanem lutheri teológiai szempontok vezették – húzta alá Dóka Zoltán.
Dóka az 1984-es Nyílt levélben is felrója Káldy püspöknek, hogy „a nyilvánosság előtt ismételten vádolta és elítélte Ordass püspököt és munkatársait, mint akik az állam ellenségei és akik az egyház szekerét árokba döntötték. Ez mindig durva, fenyegető hangon történt anélkül, hogy a vádlottaknak módjuk lett volna szabadon védekezni.”
A Nyílt levél nem maradt következmények nélkül Dóka Zoltán számára.
Miklós Imre 1984. augusztus 31-re meghallgatásra hívta Dókát, ahol letámadta. A meghallgatásról – jó bürokratához illően – emlékeztetőt is írt. Eszerint Miklós Imre a következőket mondta Dókának: „Amit tett, az árulás az egyháza és a népe ellen! (…) Egy történelmi jelentőségű rendezvény alattomos hátbatámadása nem vita, hanem erkölcstelenség, ami különösen súlyos egy lelkész esetében, akinek az erkölcsiségét tömegek között kell közvetítenie. (…) Hogyan képzeli tovább papi tevékenységét?”
Egy 1999-ben megjelent interjúkötetben (Nem voltam egyedül – Beszélgetések az evangélikus közelmúltról) így emlékezik vissza a retorziókra: „A rendőrségi kihallgatásom szinte kellemes beszélgetés volt egy Oláh nevű fiatal tiszttel. Az Állami Egyházügyi Hivatalban viszont Miklós Imre durván, sértően, hatalmi arroganciával beszélt velem. Többek között azt mondta, hogy erkölcsi kátyúban vagyok. Primitív szövegeire nem reflektáltam, de azt megmondtam neki, hogy véleményét nem osztom…”
A hévízgyörki lelkész elleni hajsza főszereplője maga Káldy püspök volt. 1984. augusztus végén felfüggesztették állásából a lelkészt, és fegyelmi eljárást indítottak ellene, amit Dóka szabálytalan és törvénytelen eljárásnak tartott, és megtagadta az engedelmességet, vagyis tovább szolgált a mellette hűségesen kiálló gyülekezetében. 1984. október végén végül a fegyelmi eljárást és a felfüggesztést megszüntették. A lelkiismeret kényszere nyomán írt Dóka-levél születésének körülményeit még mindig nem ismerte meg és annak hatását nem dolgozta fel az evangélikus egyház közvéleménye – állapította meg Fabinyi Tamás.
Az evangélikus egyházban jelenleg teljes tisztújítás folyik, minden lehetőség adott arra, hogy Ordass Lajos püspök és Dóka Zoltán hévízgyörki lelkész által képviselt teológiai irányvonal visszakapja az őt megillető helyet az egyház életében.
A lelkészük emlékét ápoló hűséges hévízgyörki gyülekezet erre mutatott példát október 23-án és az elmúlt évtizedekben.
Dóka Zoltán. 1929-ben született Győrött. Evangélikus teológiai tanulmányait 1952-ben fejezte be kitűnő eredménnyel. 1952-től 1958-ig segédlelkészként szolgált Komáromban, Tapolcán, Budavárban, a Deák téren, majd Pécsett. 1958-tól 1996-ig Hévízgyörkön lelkész. 1958-ban a pécsi gyülekezet meghívta lelkészének, de kinevezését az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) megakadályozta. Az 1960-as években felmerült, hogy teológiai tanári kinevezést kap a teológia újszövetségi tanszékén, de az ÁEH ezt is megakadályozta. 1977-ben jelent meg Márk evangéliumáról írt kommentárja, ám csak az egyházi cenzúra által meghamisított formában. 1984-ben írta meg híres Nyílt levelét, a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlése azonban ezt meg sem tárgyalta. Egyik kezdeményezője és szerzője volt az 1986-ban megjelent testvéri Szó és az 1989-es Kiáltó Szó reformiratoknak. Alapító tagja volt az Ordass Lajos Baráti Körnek, amely végül 1996-ban kiadta Márk-kommentárjának eredeti hiteles változatát. 1990-ben a Zürichi Egyetem teológiai fakultása díszdoktorává avatta. 2000. október 17-én elhunyt.
Lakos Magdolna lelkésznővel 1954-ben kötött házasságot. Két gyermekük közül a nagyobbik lány, Dóka Mária jelenleg egy svájci református gyülekezet lelkésze. Kisebbik gyermeküknek Dóka Ágnesnek a leánya is a nagyszülők hivatását választotta: jelenleg a budapesti evangélikus teológia hallgatója.
