Negyvennyolc soros Biblia (1.)

L a p s z é l j e g y z e t e k

Magyarországon az európai könyvnyomtatás legelső korszakából viszonylag kevés munka maradt fenn napjainkra. Az első jelentősebb terjedelmű, szétszedhető betűkészlettel nyomtatott könyvből, az 1454–55-ben készített 42 soros Bibliából például csak két kis töredéket őriznek a hazai könyvtárak. Ez a Biblia volt Johann Gutenberg első nagy munkája, amelyből mintegy harminc példány maradt fenn világszerte.
A hajdani aranyműves Gutenberg tervei megvalósításához kölcsönt vett fel Johann Fust mainzi ügyvédtől. Fust ugyanis jogi praxisa mellett a haszon reményében pénzügyekkel is foglalkozott. A vállalkozás számára biztosított 800 gulden – körülbelül kétszáz hízott marha ára – csak a gép elkészítésére volt elegendő, Gutenberg pedig nem tudta befejezni munkáját, ezért 1452-ben újabb megállapodást kötött a csavaros eszű ügyvéddel. Fust ezúttal már nem kölcsönt adott, hanem egyenesen üzlettársa lett a feltalálónak. Ő fedezte a vállalkozás kiadásait: fizette az ólmot, a papirost, a festéket. És természetesen a munkabért. A nagy munka talán sohasem készült volna el segédek nélkül; Gutenberg munkásokat vett föl, akiket szigorú titoktartásra kötelezett. Legtehetségesebb tanítványa Petrus Schöffer volt, a gernsheimi születésű párizsi íródeák, aki tökéletesen elsajátította az új eljárás minden csínját-bínját.
Gutenberg és Fust a szerződés értelmében megfelezte a hasznot, viszont a tőke megtérüléséig a műhely berendezése és a kinyomtatott könyvpéldányok Fust zálogául szolgáltak. Nem is lett volna semmi baj ezzel a megoldással, ha a tulajdonostársak össze nem különböznek. A pénzének megtérültét türelmetlenül váró Fust azonban beperelte Gutenberget, és valószínűleg megszerezte tőle a gépeket és a 42 soros Biblia már elkészült példányait.
A per során a mester segédei, akik később önálló nyomdászként folytatták pályájukat, tanúként jelentek meg Helmasperger közjegyző előtt. Petrus Schöffer nem a zseniális feltaláló, hanem a pénzt biztosító Fust mellett foglalt állást. Meg is kapta jutalmát: Fust hozzáadta leányát, és a Gutenbergtől megszerzett eszközök segítségével megkezdhette működését Európa második könyvnyomdája, a Schöffer–Fust családi vállalkozás. 1457-ben kiadták a mainzi zsoltárkönyvet, majd hamarosan újból a Szentírás megjelentetésével próbálkoztak. Ez a könyv is gyönyörű lett, méltó párja Gutenberg munkájának. 1462-re készült el a 48 soros Biblia. Az ügyvéd-pénzember Fust három évvel élte túl a 48 soros Biblia kiadását; egy párizsi üzleti útja során tűnt el 1465-ben. Valószínűleg pestis végzett vele. Schöffer apósa halála után egyedül vitte tovább a vállalatot, majd a kiadó fiára, később annak a fiára, Schöffer unokájára szállt.
A 48 soros Bibliának egyetlen ismert hazai példánya van. A több mint félezer esztendős könyv megfejthető története kész kalandregény. Sajnos azonban a mintegy ötven, különböző korokból származó könyvbejegyzés ellenére egyelőre kikutathatatlan a könyv múltjából több száz év históriája. Csak a Biblia legrégebbi és a legújabb kori hányattatásaira vonatkozóan van biztos adat.
A 48 soros Biblia hazai példányának kolofonjában, közvetlenül a Schöffer–Fust cég híres kétpajzsos nyomdászjelvénye alatt, vörös tintával tizenegy soros XV. századi bejegyzés olvasható, amely alighanem az első tulajdonostól származik. A szövegből három sort ugyan később kihúztak, szerencsére azonban nem olyan alapossággal, hogy ne lehetne kibetűzni az eltüntetésre szánt részeket. A lapszélen, a könyv nyomtatásának idejét jelző dátum mellett (Anno Domini M. CCCC. LXII. In vigilia Assumptionis Virginis Mariae; azaz 1462. augusztus 15. előtti napon, Nagyboldogasszony ünnepének vigíliáján készült el a nyomdász a munkával) látható még két egyszerű számtani művelet is: 1748–462 = 1286; illetve 1462+176 = 1638. Az elsőt nyilván elrontotta a számoló, aki talán azt akarta megtudni 1748-ban, hány esztendős ez a réges-régi Biblia. És vélhetőleg szintén a könyv korát számolgatta száztíz évvel korábban a másik bejegyzést készítő ismeretlen is.
A hosszú bejegyzés szövege pedig azt adja az olvasó tudtára, hogy ezt az Ó- és Újszövetséget Johannes de Oswanczum jogász, Szűz Mária krakkói templomának altaristája, tehát miséspapja vásárolta a krakkói vár falának közelében lévő ferences kolostor számára 1464-ben, az újonnan kanonizált Szent Bernardin ünnepének vigíliáján (május 19.) 24 magyar forintért. Az altarista feljegyzése a könyv korai történetének legbiztosabb adata, rengeteg információt kaphatunk belőle. Sziénai Bernardinnak mint új szentnek a külön említése – tizennégy esztendővel kanonizációja után – minden bizonnyal a megajándékozott obszerváns szerzeteseknek tett gesztus volt.
A bejegyzés másik érdekessége a fizetőeszköz említése: 1464-ben, Mátyás koronázásának évében egy krakkói altarista magyar forintokat adott a bizonyára mainzi könyvárusnak a vaskos Bibliáért cserében. Ez persze csak későbbi korok számára jelenthet meglepetést, mi is rácsodálkozhatunk, de még 1875-ben Bognár Márk vagy Nagy Róbert gyöngyösi könyvtárosok is különlegesnek találták ezt, és be is jegyezték észrevételeiket a könyv újrakötésével készített új szennylapokra.