Így kell érteni, amikor Gyurcsány Ferenc harcot hirdet a feketemunka ellen – fogalmazott Répássy Róbert azzal kapcsolatban, hogy a Btk. szeptember 1-jétől ugyan bünteti a színlelt szerződés alapján történő feketefoglalkoztatást, jövő júniusig emiatt mégsem indítanak senki ellen büntetőeljárást.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese még október 14-én tett feljelentést a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) ellen munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás bűntettének gyanúja miatt. Internetes honlapján az üvegzsebprogram alapján közzétett adatokból ugyanis kiderült, hogy a kancellária számos munkatársát – több tucat tanácsadót, a sajtószóvivőt – is jelentős értékű megbízási szerződéssel foglalkoztatja. A Fővárosi Főügyészség kiemelt és gazdasági ügyek osztálya október 24-én kelt határozata szerint viszont a feljelentés tárgyát képező megbízási szerződések ügyében bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg, így a büntetőeljárás lefolytatására törvényes lehetőség nincsen, mivel az adótörvények módosítása következtében 2006. június 30-ig emiatt senki ellen nem indítanak büntetőeljárást. Bár a moratóriumot a Fidesz-frakció is megszavazta, Répássy hangsúlyozta: ez a kényszervállalkozók – újságírók, művészek – számára kínál átmeneti lehetőséget, de álmukban sem gondolták, hogy a módosítást éppen az állam, a MeH használja jogi kiskapuként. A MeH esetében nincs szó kényszervállalkozásokról, ahol köztisztviselők – így kormánymegbízottak – létszámfölötti, illetve a köztisztviselői törvényen kívül álló megbízási foglalkoztatása történik – mutatott rá a politikus.
Batiz András kormányszóvivő korábban közölte: a kancellária mindenkit írásban megkötött szerződés alapján foglalkoztat és befizeti utána a közterheket.

Menstruációs görcs: 5 életmentő tipp, hogy könnyebben átvészeld ezeket a napokat