Aki nem elvett, inkább adott

Ma száznyolcvan esztendeje, 1825. november 3-án a pozsonyi diétán váratlanul szót kért egy nyalka kiállású harmincnégy éves huszárkapitány, bizonyos gróf Széchenyi István. Váratlanul, korábban ugyanis nemigen szólalt fel, így aztán meg is lepődtek a teremben ülők – hát még akkor, amikor meghallották, mit mond. Azt mondta (a korabeli tudósítások szerint szép csendesen, pátosz és felhajtás nélkül), hogy ő pedig egyévi teljes jövedelmét felajánlja a nemzetnek egy tudós társaság megalapítására. Ez nagyjából hatvanezer forintot jelentett, ami elképesztően nagy összeg volt annak idején, nem véletlenül számított a fiatal arisztokrata az ország egyik leggazdagabb emberének. Olyan Gyurcsány méretű ember lehetett – már ami az anyagiakat illeti! A tudós társaságot, mint ismert, meg is alapították, ma Magyar Tudományos Akadémia néven működik a Lánchíd mellett, amit egyébként szintén a nagycenki arisztokrata építtetett a hozzá való alagúttal együtt. Csak érdekességként említem, hogy Széchenyi István nem valamiféle privatizációs stikli révén lett dúsgazdag, ügyeskedő KISZ-vezető sem volt soha, kormányüdülőt sem vásárolt bagóért, hogy aztán majd kiadja busás haszonnal Metternichnek, vagy Batthyánynak, Kossuthnak. „Csak” a hazáját szerette. Ezt egyébként valószínűleg a papától, Széchényi Ferenctől örökölte, aki 1802-ben megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot és Könyvtárt (a mai Országos Széchényi Könyvtárt). Szóval száznyolcvan esztendeje történt ez a nevezetes esemény, és azt hiszem, nem kezeljük az eseményt kellő értékén, ami pedig nagy hiba. Gyurcsány Ferenc fentebbi említése – nem győzöm hangsúlyozni – csak a vagyonméret összehasonlítására vonatkozik.
Nehogy bárki is Széchenyi mellé csúsztassa!