A vb-elődöntő önmagában is bőven elegendő tét, de ha magyar–román párosításban zajlik, az még külön élt ad neki. Az ellenfél számára legalábbis mindenképpen, és ez meg is látszott a szombati öszszecsapáson. Az addig nyolc mecscsen át brillírozó románok ugyanis bizonytalanul, komolyabb átütő erő nélkül támadtak, a hajrában pedig a kapunkat is alig találták el. Ám legnagyobb bánatunkra így is győztek 26-24-re, és ennek több oka is van. Az első, hogy ezúttal sajnos nem akadt nyerő emberünk. Görbicz vállalta ugyan a játékot, és érdeklődésemre tagadta, hogy még szerdán összeszedett combsérülése visszafogta volna, de pont az a robbanékonyság hiányzott belőle, ami a virtuozitásával együtt tarthatatlanná teszi. Siti percekre jól helyettesítette, de kevés lehetőséget kapott, Tóth Tímea sokat hibázott, Mehlmann rontott vagy javított, de legalább nem henyélt, a jobb szélen pedig ismét kimaradtak a ziccerek, akár Balogh, akár Kovacsicz próbálkozott. Ilyen egyéni teljesítményekkel képtelenség vb-fináléba jutni, még úgy is, hogy védelmünk közepe jobban zárt a szokásosnál. A svéd játékvezetők következetlenül, nagyrészt a mi hátrányunkra ítélték meg a belemenéseket, vagy ha épp így voltak következetesek, az még rosszabb. De azért nem érdemes e témával többet foglalkozni, mert a mieink nem tették őket igazán próbára; inkább a román cserekapusnak, Ludmila Tereza Tamásnak szereztek egy életre feledhetetlen napot, hiszen 13 lövésből 8 elakadt benne, e 62 százalékos mutatóval az egyetlen igazán szilárd pont el is döntötte a két ingatag fél küzdelmét.
Németh András szövetségi kapitány a bírókról csupán annyit mondott, végig érezte részükről az ellenszenvet, de inkább azt emelte ki, hogy csapatunk gyenge támadójátéka és helyzetkihasználása miatt veszített. Ferling Bernadett pedig igyekezett máris a másnapi irányt kijelölni, amikor azt mondta: „E fiatal csapat számára óriási értéke van a harmadik helynek, mi, idősebbek majd elmeséljük, a tavalyi hazai Eb-n elvesztett elődöntő után micsoda érzés volt mégis felállni a dobogóra.”
Ahova ezúttal a dánokon át vezetett az út, hiszen a második elődöntőben aránylag simán, 31-24-re kikaptak az oroszoktól. A meccs pozitívuma Irina Poltorackaja tündöklése mellett az volt, hogy Szentpétervár lakossága végre észlelte, hogy kézilabda-világbajnokság zajlik a városban, és tizenhárom napos késéssel sikerült az eseményhez méltó hangulatot teremtenie. Vasárnap a magyar–dán bronzmérkőzésen még nem telt meg a nézőtér, de mivel ez nem lehetett szokatlan, inkább a tét miatt kezdtek bizonytalanul, fölélövésekkel a csapatok. Vérten szerezte az első találatot, a változatos, de kiegyenlített küzdelmet jelzi, hogy 8-6-nál mi, 12-10-nél az ellenfél vezetett kettővel, a félidő végén eggyel, 15-14-re. Szünet után aztán Pálinger a kapuban elkapta a fonalat és a dán bombákat, neki és a jó befejezéseknek köszönhetően 20-17-re megléptek a magyarok. Borbás beállóban, Görbicz irányítóként (nem hiába lett posztján a vb legjobbja) remekelt, az 57. percben 27-22-nél eldőlt a bronzérem sorsa. A vége 27-24 lett, az idén a legutóbbi két olimpiát megnyert dánok ellen nem vesztett meccset válogatottunk, most sem. Németh András szövetségi kapitány joggal értékelhetett örömmel: „A románok elleni kudarc után csak erre a találkozóra összpontosítottunk, meglett az eredménye. Lelkileg és fizikailag is a dánok fölé nőttünk. A második félidőben úgy játszott a csapat, mint akkor, amikor a nagy, kemény csatákat megnyerte. Úgy gondolom, ezzel a bronzéremmel bőven túlteljesítettük, amit ígértünk, és amit vártak tőlünk.”
A házigazda oroszoktól viszont egyértelműen a végső sikert várták, és ők nem roppantak össze a súly alatt: a döntőben 28-23-ra legyőzték a románokat, s pontveszteség nélkül végeztek az élen a 2005-ös női kézilabda-világbajnokságon.
Ha felidézzük a 2003-as horvátországi vb élmezőnyét – 1. Franciaország, 2. Magyarország, 3. Korea, 4. Ukrajna –, és összevetjük a mostanival, kétféle következtetést vonhatunk le. Az első, hogy válogatottunk a két évvel ezelőttihez képest egy helyet esett vissza, a második ellenben, hogy egyedüliként őrizte meg tagságát a legjobb négy között; és a modern sportban, amelyben minden nap új hősök születnek, az állandóság a legnagyobb érték.
Eredmények. Elődöntők: Románia–Magyarország 26-24, Oroszország–Dánia 31-24. A 7. helyért: Brazília–Korea 29-28. Az 5. helyért: Hollandia–Németország 28-26. A 3. helyért: Magyarország– Dánia 27-24. Az 1. helyért: Oroszország–Románia 28-23.
