Nem kellene feltétlenül aggastyánként élnie a nyolcvanesztendős Magyar Rádiónak. Mert mostanában jobbára csak rutinból dolgozik a lehető legkevesebb energiát használva, mintha tartana attól, hogy idő előtt kimerül. A zsebében turkál régi kincsek után – szerencséjére ott még van mit keresni –, de szellemi tartalékai mintha fogyóban lennének. Nehéz persze ígéretes közszolgálati rádiós életpályát rajzolni manapság egy pályakezdő elé, aki lendületet vihetne a tapasztalt szerkesztők közé, meg amúgy is létszámstop van.
A Magyar Rádió egykoron, tizenöt-húsz évvel ezelőtt, olyan szellemi műhely volt, ahonnan lopni volt szokás: jól felkészített, némi rutint is szerzett fiatal kollégát, valamint műsorötletet. Ma pedig?
Mit tehet a közrádió, ha a legtöbb hallgató nótát és kabarét szeretne? De azért két kabarészám között azért legalább kísérletet tehetne arra, hogy felrázza a hallgatóságát. A magyar médiában, beleértve a közmédiát is, a legegyszerűbb és legvonzóbb mozgósításnak az tűnik mostanában, hogy műsorkészítés címén és helyett a hallgatókkal telefonáltatnak. Szép, friss lehetőség volt ez tizenöt esztendeje, amikor az emberek lehetőséget kaptak végre arra, hogy cenzúrázatlanul és büntetlenül elmondhassák a véleményüket, de fáradt megoldás ma, amikor a telefonálók köre szűk réteggé apadt, akik szinte mindenhez hozzászólnak, és előre kiszámítható gondolatok mentén haladva nyilatkoznak.
A mi időnk legutóbbi, vasárnapi adásában például a médiacsapda volt a téma. Ha valamiről, erről azután igazán lehet beszélni, csak már egy kicsit meg kellene újítani a repertoárt. Mondhatja a véleményét nyugdíjas pedagógus és nagymama, el is mondta elégszer. Az a kör, amelyik telefont ragad e téma kapcsán, különféle címszavak alatt, már alaposan kibeszélhette magát a rádióban. Így azután a műsor az ilyenkor szokásos unalomban zajlik, időnként dramaturgiai elemként egy zeneszámmal vagy szellemiizgalom-mentes beszélgetéssel díszítve, mígnem tanyáról egy hallgató telefonál. És egyáltalán nem arról beszélt, hogy le a televízióval, beszélgessünk a családban, meg erőszak, Tom és Jerry, Bruce Willis, hanem hogy a digitális televíziózás elindulása elveszi a televíziót a tanya népétől, amelyiknek se pénze, se technikai felszerelése (sőt megfelelő hálózati feszültsége) sincs arra, hogy kövesse a nagy ugrást. Meg hogy ő szereti a televíziót, a műholdján ötszáz csatornát tud fogni, többek között az izraeli hadsereg napi egyórás adását is. Azt is mondja, hogy ma már a traktoron is megy a tévé, hiszen mit csináljon a paraszt szántás közben, mikor órákon át csak egyenesen kell mennie.
A kedves hallgató a Bács-Kiskun megyei tanyájáról jó nagy követ dobott az állóvízbe. Megmutatta, hogy az élet egésze másról szól, mint azt néhány városi értelmiségi vagy álértelmiségi képzeli, hogy vannak valódi kérdések, amelyeket végre határozottan fel kellene tenni az illetékeseknek is. A hallgató pedig nem azért hallgató, hogy magát hallgassa.
Vajon a közszolgálati rádió vette-e az adást?
(A mi időnk, Kossuth rádió)
origo.hu
Megöltek egy nőt Budapesten
