A bíborosi testület tagjai hétfő délutáni megbeszélésükön többek között a migráció és a több kontinenst is sújtó háborúk problémáját érintették.
Olyan, pásztorként szolgáló pápáról beszéltek, akinek távlatai vannak, és a katolikus egyházat a párbeszéd irányába tereli, kapcsolatok építésével más vallásokkal és kultúrákkal
– mondta el a szóvivő.
A bíborosi tanácskozások első napjaihoz képest az utolsó ülésekről tartott beszámolóiban Matteo Bruni egyre több részletet osztott meg arról, hogy milyen egyházfő képét vázolták a bíborosok. Korábban elmondta, hogy a bíborosok szerint Ferenc pápa utódjának az emberek mindennapi életéhez közel álló pásztornak kell lennie, olyan egyházfőnek, akinek érezni közelségét, képes betölteni a híd szerepét, ugyanakkor irányt is mutat a tájékozódását vesztett emberiségnek a válságba jutott világrendben.
A tervek szerint a bíborosok kedden délelőtt tartják a pápaválasztás előtti utolsó, tizenkettedik megbeszélésüket.
A Vatikán körüli római utcákban Matteo Maria Zuppi bíboros, az olasz püspöki kar elnöke újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy „minden a lehető legjobban halad előre”. A szíriai apostoli nuncius, Mario Zenari bíboros azt hangoztatta, hogy „türelmesen várni kell, és majd minden kiderül”. Hozzátette, hogy rövid konklávét vár, és már lefoglalta a visszaútra a repülőjegyét.
A tokiói érsek, Tarcisius Isao Kikucsi bíboros, a Caritas Internationalis elnöke úgy vélte, legfeljebb három napig tart a konklávé.
– tette hozzá.
Borítókép: Pierbattista Pizzaballa olasz bíboros és jeruzsálemi latin pátriárka (középen) egy svájci őr mellett sétál, amikor a Vatikánba érkezik egy kongregációs ülésre 2025. május 5-én (Fotó: AFP)