Cserbenhagyott drogosok

Feljelentette magát a héten egy szociális munkás a Fővárosi Főügyészségen. Mielőtt belépett volna az épületbe – ahová használt és steril fecskendőkkel érkezett – azt mondta, az eszközök bizonyítékul szolgálnak: részt vesz a szenvedélybetegeket segítő tűcsereprogramban. Közlése szerint naponta körülbelül húsz kábítószer-élvező keresi fel a prevenciós alapítványt, hogy a használt tűket újakra cserélje. A cél természetesen az, hogy megelőzzék a fertőző betegségek – a HIV, a hepatitis – terjedését. Az önfeljelentéshez segítséget adott egy jogvédő szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ). Ügyvédje a helyszínen úgy nyilatkozott: a jelenlegi jogszabályok szerint nem bűncselekmény, ha valaki segíti a drogosokat, az ügyészség mégis büntetőeljárást szorgalmaz a hasonló esetekben. A TASZ szerint a Legfőbb Ügyészség álláspontja az oka annak, hogy a fecskendőket kicserélő szervezetek vidéken nem tudtak megállapodni a rendőrséggel, Budapesten ez már 2003-ban sikerült. Azóta a rend őrei nem végeznek célzott ellenőrzéseket a tűcsereprogramok helyszínei körül, mondjuk a mobil állomások, kisbuszok környékén. Szemet hunynak: nem kutakodnak, nem érdeklődnek, drogfogyasztókról van-e szó vagy sem, mert akkor meg kellene indítani ellenük – s a tűcsere lebonyolítói ellen is – a büntetőeljárást. A mostani látványos önfeljelentés tesztelés. A jogvédő szervezet a nyilatkozat szerint arra kíváncsi, hol a tűrés határa, s miért nem támogatja az ügyészség a fertőző betegségek megelőzését.
Kevés olyan önzetlen akció lehet, amely jobban megérdemli a társadalmi, sőt a hatósági támogatást, mint a betegségek megelőzése. Éppen elég az, ha valaki a drog rabjává válik, szükségtelen, hogy a szer használatával még fertőző betegséget is szerezzen. A szociális munkásokat, orvosokat, pszichológusokat köszönet illeti segítő közreműködésükért. S adott esetben a jogvédő szervezeteket is, ha nem hagyják sorsukra az elesett embereket. A Társaság a Szabadságjogokért jelenlegi akciója azonban több mint ellentmondásos. Úgy látszik ugyanis, hogy a TASZ eltévesztette a házszámot. Önfeljelentő pártfogoltjával az ügyészségre ment ahelyett, hogy az Igazságügyi Minisztériumot kereste volna meg. A jelenlegi jogszabályok szerint ugyanis a tűcsereprogramban részt vevő szociális munkások – mint a droghasználat segítői – bűncselekményt követnek el. Ezeknek a szabályoknak azonban már rég nem lenne helyük a törvénytárban. Ám nem azért, mert figyelmetlenségből csak most tűnt fel, hogy elavult rendelkezésekkel van dolgunk. Nem. Ezek a paragrafusok azért hatályosak még most is, mert az igazságügyi kormányzat – az Alkotmánybíróság döntése ellenére – nem készítette el az új drogszabályokat, s a május 31-i határidőig azokat nem is fogadhatta el az Országgyűlés.
Ha nem lenne cinizmus, azt mondhatnánk: a szociális munkás önfeljelentési akciójával évfordulót ünneplünk. A TASZ jóvoltából arra emlékezhetünk, hogy az Alkotmánybíróság egy esztendeje, 2004. december 13-án semmisítette meg a büntető törvénykönyv liberális drogszabályait, s írta elő, hogy azokat ez év május végéig újakkal váltsák fel. Konkrétan persze nem a liberalizmussal volt baja a bírói testületnek, hanem az önkénnyel és a dilettantizmussal. A lelkiismeretesség és a szakértelem hiányával. Ez jellemezte a Btk. rendelkezéseit, amelyek mögött az SZDSZ sorakozott fel teljes mellszélességgel. A törvény-előkészítést az igazságügyi tárca szabad demokrata politikai államtitkára, Hankó Faragó Miklós vezényelte, az elvi alapok lerakásában pedig az oktatási tárcát vezető Magyar Bálint segített neki. Úgy zajlott ez a kodifikáció is, mint a gyűlöletbeszéd büntethetővé nyilvánítása: ideológiai alapon. Nem törődve azzal, hogy kit védünk és kit ítélünk el. A gyalázkodást tiltó paragrafusokat is törölte azonban a jogtárból az Alkotmánybíróság.
A kábítószerek használata, tartása, terjesztése tehát bűncselekmény maradt. Az AB szerint a kábulathoz való jog nem ismerhető el. Arról nem lehet szó, hogy a nemzetközi listákon pszichotróp anyagként felsorolt szereket idehaza szabadon felhasználható vegyületként kezeljék, akár csak részben is, és eltöröljék a büntetőjogi konzekvenciát. Ez ugyanis oda vezetne, hogy az ország nem csak egészségügyi, társadalombiztosítási szempontból kerülne súlyos helyzetbe – a gyógyítás nem kevés pénzt visz el –, de megrendülhetne a közbiztonság is. A tilalmak feloldásával, enyhítésével az ország a nemzetközi drogkereskedelem, a kábítószer-bűnözés központi helyévé válhatna – a szállítmányok errefelé vennék az irányt. Más sem hiányozna, mint a drogmaffia, meg az a hatalmas kiadás, amelyet a rendőrség és a hírszerzés megerősítésére kellene fordítanunk.
A büntetőjogi szigor fenntartása mellett a bírói testület ugyanakkor hangsúlyozta a gyógyítás, a megelőzés fontosságát is. Olyannyira, hogy maga észlelte: hiányoznak a segítőszolgálatok munkatársait védő rendelkezések. Ez már csak azért is érdekes, mert miközben beadványok sora érkezett – jogvédő szervezetektől is – az alkotmánybírákhoz, senki sem emelt szót a kábítószer-fogyasztók egészségügyi gondozását végzőkért. A TASZ sem. Nem követelte, hogy törvénnyel mentesítsék őket a büntetőjogi felelősség alól.
Az AB tehát hivatalból észlelte és állapította meg, hogy az Országgyűlés emiatt alkotmánysértő mulasztásban van. A határozat erről a következőket mondta: „A drogmentesítést a Magyar Köztársaság is társadalmi értéknek ismeri el. A kriminalitás és az egészségügyi ártalmak visszaszorítása megkívánja ártalomcsökkentő szolgáltatások és programok működtetését.” A bírák úgy látták: csak részlegesen történt meg a leszoktató-, segítő-, megelőzőprogramok szabályainak kialakítása és összehangolása a Btk. rendelkezéseivel. „Tisztázatlan, mi a jogalkotó álláspontja az egyes módszerek, például az úgynevezett belövőszobákban történő fogyasztás, vagy a tűcsereprogramok büntetőjogi megítéléséről” – olvasható a megállapítások között.
Az AB tehát csupán annyit rögzíthetett, hogy a programokban segédkező egészségügyi és szociális személyzet büntetőjogi helyzete bizonytalan. „A közreműködők már pusztán az eszközök használatának biztosításával is formális értelemben bűnsegédi magatartást fejtenek ki, és jelenleg csupán a hatóságok önmérsékletén múlik, hogy nem alkalmazzák ennek következményeit” – mondták. Leszögezte a határozat azt is, hogy az élet védelméhez való alkotmányos jog alapján ezek a programok szükségesnek ítélhetők. „Azon kábítószer-fogyasztók leszokásának segítéséről, akik a büntetőeljárástól függetlenül önként keresik a drogfogyasztásból a kiutat, a polgáraiért felelősséget viselő demokratikus jogállam nem tekinthet el. A drogmentesítés olyan államcél, amely a bűnmegelőzéssel is elválaszthatatlan kapcsolatban áll. A droghasználattal együtt járó fertőzések – hepatitis, AIDS – veszélyeinek elhárítása pedig a költség-haszon elemzés alapján is az egész társadalom érdeke.”
A kormány a következő kabinet asztalára tolta át az új rendelkezések kidolgozását, cserbenhagyva ezzel nem csak a segítségre szoruló drogosokat, de a megmentésükért áldozatot vállaló szociális munkásokat is. A programok mögül ráadásul kispórolta a pénzt. Csak nem erről akarja elterelni a figyelmet az ügyészségi önfeljelentő akció?