Fusizás

A régi világ elmúltával a szavai is kikoptak a napi használatból – írja egy régi olvasóm. Ma már ki tudja, ki használja a szót: fusizás? Senki. Pedig jaj, de nagy dolog volt az annak idején! Az ember átment a szomszéd villanyszerelőhöz a rossz vasalóval, hogy jó napot, szomszéd, itt van ez a rossz vasaló, elromlott a piszok, holott megelőzően még jó volt, nézze már meg, a Jóisten is megsegíti érte. Mire a szomszéd villanyszerelő fogta a piszok vasalót, bevitte a munkahelyére, és ott – az állami vállalat alkatrészeiből, munkaidőben – megjavította. Pénzért persze. Ő is jól járt, meg a szomszéd is. Ez volt a fusi.
Olvasóm ezek után a következőket írja: ne csodálkozzunk, hogy a tévében és a rádióban nekünk nem tetsző filmeket játszanak, zeneszámokat sugároznak, mert ezeknek a szerkesztőknek is vannak „szomszédjaik”, akik nagyon kérik őket, azt a filmet, azt a zenét játsszák be képernyőre, mikrofonba, amelyik nekik a legkedvesebb. A részleteket majd megbeszéljük… És jönnek az agylágyító amerikai akciófilmek targoncástul, vagonostul, dübörög az anglomán pléhzene. A kétkezi ember meg kétségbeesetten vinnyog, mint akire rádőlt az európai kultúra. Ez is fusi – hangoztatja a levélíró. (Egyebeket is, de azt most nem írom ide.)
Tessék megfigyelni, Kína, India, egyáltalán a Közép- és Távol-Kelet alig szerepel a hírekben, rádióban, tévében, pedig ott él a világ lakosságának közel a fele. Ők azonban nem érdekesek. Valószínűleg nem tudják kifizetni a fusit. Van viszont hír innen meg onnan annál több – hogy honnét, azt most nem fogom ideírni, tessék figyelni a sajtót. Meg az arányokat: fusi az egész hírvilág. Elfuserált.