Először a kórházakban kezelt fekvő betegek, katonák és foglyok, majd a külföldön élő irakiak adhatják le a szavazataikat a hivatalosan 15-én tartandó parlamenti választás keretében. A becslések szerint ma és holnap mintegy másfél millióan szavazhatnak tizenöt országban, közöttük az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában.
A parlamenti választás immár a harmadik voksolás a Szaddám-rezsim bukása óta, s mint a korábbi fordulók során, Irak most is rendkívül feszült hangulatban készülődik. Csak tegnap tizenketten haltak és több mint harmincan sebesültek meg különböző támadásokban.
Az ország új alkotmányát kidolgozó ideiglenes parlamentet január 30-án választották meg. A szunnita muzulmánok bojkottálták a voksolást, amelyből a lakosság többségét alkotó síiták és a kurdok kerültek ki győztesen. Az MTI beszámolója szerint Rick Lynch tábornok, az iraki többnemzetiségű erők szóvivője közölte: tudomásuk van arról, hogy az al-Kaidával kapcsolatban álló lázadók erőszakos cselekmények elkövetésére készülnek a napokban.
A 275 képviselői helyért 228 politikai szervezet és 21 pártszövetség mintegy 7000 jelöltje indul. Utóbbiak közül öt nagy vallási vagy etnikai alapon szerveződött választási koalíció van. A januári választásokon győztes pártszövetséget, az Abdel-Azíz Hakím vezette Egyesült Iraki Szövetséget tizenhét síita mozgalom, közöttük Ibrahím Dzsaafari kormányfő Iszlám Dava Pártja (Iszlám Hangja) alkotja, és most első ízben támogatja Muktada asz-Szadr radikális hitszónok. Januárban viszont a pártlistát még a síiták vallási tekintélye, Ali asz-Szisztani nagyajatollah is támogatta.
A januári választások második helyezettje, a Kurdisztáni Szövetség a két nagy kurd párt, a Maszud Barzani vezette Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP) és a Talal Dzsalabani államfő vezette Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) színeiben állít jelölteket. A világi síita Ijád Allávi volt átmeneti kormányfő Iraki Nemzeti Listájához csatlakoztak liberális szunniták és kommunisták is. Az Iraki Nemzeti Kongresszust vezető Ahmed Csalabi miniszterelnök-helyettes ezúttal külön listát állított. A szunniták Iraki Egyetértés Pártja néven a közösség fő ereje, az Iraki Iszlám Párt köré építették fel szövetségüket, amelynek tagja az Irak Népének Konferenciája és a Nemzeti Párbeszéd Tanácsa nevű szervezet is. A keresztény és türkmén kisebbség, akárcsak az iszlamista kurdok, szintén külön listákon indulnak.
George Bush amerikai elnök Philadelphiában mondott beszédében közben először szólt az áldozatok számáról. Mint fogalmazott, a háború mintegy harmincezer iraki halálát követelte.
Erősödő kapcsolatok. Szimbolikus jelentőségű kezdeményezést tett tegnap az Európai Bizottság az Európai Unió és Irak kapcsolatainak szorosabbra fűzésére: javasolta, hogy a két fél kezdjen tárgyalásokat egy kereskedelmi és együttműködési megállapodás mielőbbi – azaz még 2006-ban történő – megkötésére. Egyben megerősítette, hogy az EU állandó képviseletet nyit a közel-keleti ország fővárosában. (MTI)