Lakoma az Apró-villában

Szentesi Zöldi László
2005. 12. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most, miután a brit miniszterelnök dolga végezetlenül elutazott a magyar fővárosból, ideje megállni egy pillanatra, hogy a pillanat nagyságának adózva leszögezzük: végre képesek vagyunk méltóképpen megvendégelni egy magas rangú európai kormányfőt. Gyurcsány Ferenc érti a módját. Hol vannak már azok az idők, amikor a botrányos söjtöri lakoma után Kovács László elvtársi puritanizmusra intett, és arra, hogy egy nehéz helyzetben lévő ország kormánya ne urizáljon, egyen inkább virslit.
Változnak az idők, változik a menü. Gyurcsány miniszterelnök semmit sem bízott a véletlenre, amikor Szemlőhegy utcai villájában megvacsoráztatta Tony Blairt. A nagyvonalúan összeállított menü önmagáért beszél: tokaji fácáneszenciával és vörösboros fásgaluskával kezdték, gyömbéres jércével töltött pulykamellszeletekkel és rozmaringos csibemártással folytatták, végül narancsfelfújttal fejezték be. Ez utóbbi politikai üzenetét most inkább nem fejtegetném, legyen elég annyi, hogy a vörös málna MSZP-közelibb választás lett volna. A bensőséges találkozóról, fájdalom, nem tudunk szaftos részletekkel szolgálni, miután az MTI, a Népszabadság és a Blikk fotósán kívül mást nem engedtek a szent család közelébe. Nem túlzás a kifejezés, hiszen – amint arról az MTI gondosan beszámolt – brit miniszterelnöki látogatás ide, baráti fotósok oda, Gyurcsány Ferenc jó családapaként ágyba parancsolta gyermekeit. A látszatot minden körülmények között meg kell őrizni, pontosabban csak az számít, semmi más.
Nem biztos, hogy a villa előző tulajdonosa, Apró Antal, az egyszerű munkásból lett véreskezű politikus örülne annak, hogy a kedvenc kandallója mellett a brit miniszterelnök kvaterkázik unokavejével. Kár, hogy nem magyarázták el Blairnek azt sem, hogy Dobrev Klára és a lurkók mellett érdemes lenne legalább egy pillantást vetnie az anyósra, Apró Piroskára is, ha már annyira érdeklődik a kelet-európai kommunista múlt iránt. Tegnapi sajtótájékoztatóján a brit miniszterelnök ugyanis csak Nagy Imre tragikus sorsával kapcsolatosan idézte fel a kommunistákat, és arról „elfeledkezett”, hogy vacsorapartnerei között is akadnak szép számmal tegnapi bolsevikok. (Nem csupán érdekesség: miután a brit királyi család rokonságban áll a Romanovokkal, II. Miklós cárnak a kommunista terroristák általi kivégzése miatt Anglia uralkodói nyolc évtizedig nem voltak hajlandók találkozni a szovjet vezetőkkel.)
A brit kormányfő persze nincs könnyű helyzetben. Maga előtt görgeti a megoldatlan EU-költségvetési ügyet, másrészt éppen ezekben a hetekben éli fel végső népszerűségi tartalékait. A tegnapi brit sajtóban még a legárnyaltabb megfogalmazásokban is a nemzeti érdekek feladásának vádja fogalmazódik meg. A Daily Telegraph egyenesen „béna kacsának” nevezte a miniszterelnököt, a Daily Mail címlapján A nagy árulás díszeleg, a Sun szerint Tony Blair „megadta magát”, a Daily Express és a Financial Times szintén feladást emleget.
A Blair-korszak tagadhatatlanul lezárult, és aligha volna meglepő, ha jövőre Gordon Brown pénzügyminiszter vagy valaki más ülne a miniszterelnöki székbe. Szomorú, de beszédes tény, hogy a szemmel láthatóan megfáradt, ugyanakkor feszült Blair manapság már csak az Apró-villában őrzi megfakult presztízsét. Mindezeken túl azonban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy bármennyire is lebegtette különvéleményét a látogatás előtt Gyurcsány, a tegnapi sajtótájékoztatón roppant kompromisszumkésznek mutatkozott. Meglehet, hogy egy jól kommunikálható vacsoráért milliárdokat vett ki a magyar emberek zsebéből. Ez a valódi botrány, nem pedig a két nehéz helyzetben lévő politikus baráti csevegésnek álcázott píárvacsorája.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.