Nehéz esztendő előtt állunk

Nehéz év előtt állunk. Négy hónapon belül országgyűlési választásokat fognak tartani, megalakulhat egy új kormány, majd egy röpke nyári szünet után következik a helyhatósági választások kampánya. Tavasszal lejár Polt Péter legfőbb ügyész mandátuma is. Borítékolni lehet, hogy akár a jelenlegi, akár az új Országgyűlés fog dönteni sorsáról, mindenképpen hatalmas politikai vihar fog kitörni a választási procedúra körül. A hisztériakeltésben az MSZP és az SZDSZ fog majd az élen járni, farvizükön azzal a baloldali cselédsajtóval, amelyik már évek óta hajtóvadászatot folytat az ügyészség ellen. Júniusban véget ér Bagi István alkotmánybíró kilencéves megbízatása, míg dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Évának a hetvenedik életévének betöltése miatt kell távoznia a testületből. Felfogható az újonnan megválasztott Országgyűlés érettségi vizsgájának is, hogy képes lesz-e időben megválasztani a megfelelő utódokat.
Az idén megválasztott államfő már több esetben is utalást tett arra, hogy évek óta betöltetlen az Állami Számvevőszék két alelnöki széke. Ennek az alkotmányos mulasztásnak az orvoslása szintén az új Országgyűlés feladata lesz. Egy év múlva már tudni fogjuk, hogy valósággá válik-e a kisebb létszámú parlament és a minisztériumok, illetve a politikusok számának csökkentése, vagy az erre vonatkozó ígéretek csupán üres szólamok maradnak. Amennyiben kormányváltásra kerül sor, akkor a második Orbán-kormány várhatóan napirendre fogja tűzni az ezzel kapcsolatos törvénymódosításokat, míg a jelenlegi koalíció maradása esetén az eddigi helyzet konzerválódna. A szocialisták gondolkodásmódja szerint, akinek nincs legalább egy államtitkári vagy miniszteri biztosi megbízatása az ezzel járó íróasztalokkal és aktatologatásokkal egyetemben, az nem is számít igazán embernek. A tavaszi voksolás hosszú időre eldöntheti, hogy az az irritálóan alacsony hatásfokkal működő, ugyanakkor pazarlóan drága államgépezet működik-e tovább, ahol különböző hivatali pozíciók odaígérésével akár a miniszterelnöki funkció is megszerezhető, vagy pedig hozzákezd a végrehajtó hatalom egy átfogó közigazgatási reformhoz.
Erősen kérdéses, hogy kibírja-e a magyar gazdaság a választási kampány ígéretdömpingjével kapcsolatos megterhelést. A Gyurcsány-kormány minden fogadkozása ellenére a felelőtlen költekezés jegyében állította össze a jövő évi büdzsét. A könyvelési trükköknek és az állampolgároknak jogosan járó juttatások ki nem fizetésének az Európai Uniótól kezdve az Alkotmánybíróságig felsőbb testületek egész sora parancsolt megálljt. Ezek ellenére nem zárható ki, hogy a Gyurcsány–Veres–Kóka trió megpróbálja a választások időpontjáig tovább kozmetikázni azt a 2006-os költségvetésnek elkeresztelt pénzügyi torzszülöttet, amelyet a karácsony előtti napokban szavazott meg az Országgyűlés. A szétzilálódott államháztartás konszolidálása mindenképpen halaszthatatlan lesz, bárki kerül kormányra. A nagy dilemma az – és ez szintén a szavazók döntésén múlik –, hogy az új kormány a Békesi–Bokros-féle durva megszorításokkal próbálja majd rendbe tenni a nagy ellátórendszereket, vagy pedig egy óvatosabb, az 1998-as kormányváltás utáni évekhez hasonló válságkezelés következik. Elkerülve így a neoliberális sokkterápiát.
Ha nem sikerül egy éven belül olyan konvergenciamutatókat produkálni, amelyek legalább minimálisan hihetővé teszik az euró 2010-es bevezetésével kapcsolatos honi fogadkozásokat, akkor ez hosszabb távon is negatív módon érintheti Magyarország nemzetközi pénzpiaci helyzetét. Sem kedvező kamatozású hitelekre, sem pedig az olyannyira várt EU-támogatásokra nem számíthat egy olyan ország, amelynek kormánya lassan négy éve nem képes az ide vonatkozó ígéreteit betartani. A májustól hivatalába lépő új miniszterelnök számára komoly kihívás lesz Magyarország zuhanásának megállítása a nemzetközi hitelminősítő intézetek besorolásain, és elérni, hogy az EU pénzügyi biztosa a katasztrofális magyar költségvetés miatt ne fenyegetőzzön tovább az uniós pénzátutalások befagyasztásával. Ha ez netán megtörténne, úgy uniós tagságunk vesztené azonnal értelmét, vele együtt az elmúlt tizenöt év minden erőfeszítése. Ez ügyben már most minden felelősség a Medgyessy–Gyurcsány-kormányt terheli.
Mindenesetre hónapokon belül tudni fogjuk, hogy Gyurcsány Ferenc ténykedése csupán egy jelentéktelen lábjegyzet-e a magyar belpolitika annaleseiben, vagy valóban egy jelentős politikusnak sikerült az MSZP-n belüli belharcok eredményeképpen az ország élére manővereznie magát. A közvélemény-kutatások jelenlegi állása szerint a verseny nyitott és kétesélyes. Az MSZP győzelmi esélyeit azonban döntően befolyásolja majd a szabad demokraták szereplése. A következő parlamenti ciklust semmiképpen sem az a politikai erő fogja uralni, amelyik a ciklus közbeni népszerűségi versenyben több jó pontot szerez, hanem aki a voksolást megelőző hetekben több bizonytalan és ingadozó szavazót tud maga mellé állítani.
Talán jó is, hogy a nyár közepén még hatalmas fölénnyel vezető Fidesz komoly figyelmeztetéseket kapott az ősz folyamán. Semmi sem jelent nagyobb veszélyt a kormányváltásra készülő Szövetség számára, mint az elbizakodottság és az ellenfél alábecsülése. A Száz lépés programjának tavaszi meghirdetése óta teljes gőzzel robogó – mellesleg az adófizetők pénzének milliárdjait felemésztő – kampánygépezet részben viszszaadta a balliberális kormány szavazóbázisának önbizalmát. Mára egyértelművé vált: a kétharmados jobboldali többségért, már csak a jéghideg médiaellenszél miatt is, keményen meg kell dolgozni, és az ötven százalék fölötti jobboldali mandátumfölény megszerzése sem lesz egyszerű feladat.
Az áprilisi megmérettetés minden valószínűség szerint újra átrendezi a rendszerváltás előtt kiformálódó, majd a kilencvenes évek végén átalakult pártszerkezetet. A Fidesz először fogja egy kiterjedt tagsággal és kapcsolati hálóval néppártként megméretni magát. A főpróbaként sikeresen záruló európai parlamenti választások megalapozott reménykedésre adhatnak okot. A szocialisták számára az a tét, hogy a karrierjét még az MSZMP és a KISZ berkeiben kezdő generáció – amelynek prominensei hatalmasat buktak a köztársaságielnök-választás során – a felszínen tud-e maradni, vagy pedig egy újabb nagy kudarc végleg elsodorja őket. A kisebb pártok közül a jelenlegi adatok szerint csupán a mind hisztérikusabban kampányoló szabad demokratáknak van reális esélyük az ötszázalékos küszöb átlépésére. A többiek balsorsa végleg beteljesedhet néhány hónapon belül. A társadalom tagoltságának ismeretében célszerű lenne, ha nem kétpárti törvényhozás alakulna meg a tavasz folyamán. A kisebb pártok előretörése azonban sok esetben politikusaik rátermettségétől és találékonyságától függ. Pusztán attól, hogy humorosnak szánt plakátokon próbálja meg egy-egy törpepárt fricskázni a nagyokat, még egyetlen választói célcsoport sem fog felsorakozni mögéjük.
Végezetül az önkormányzati választás jelent még egy nagy kihívást, amelyet az átfogó közigazgatási reformok (például a régiók kialakítása) elmaradása miatt még mindig a jelenlegi struktúrában kell lebonyolítani. Településenként és megyénként eltérő eredményekre lehet majd számítani, megannyi kiélezett helyi párharccal. Az igazán nagy kérdést Budapesten válaszolják meg az állampolgárok: marad-e az egyre tehetetlenebb Demszky Gábor vezette baloldali városvezetés, vagy pedig a rendszerváltás óta először a polgári oldal megkapja végre a lehetőséget, hogy a véget nem érő szövegelések, a mindent belepő szeméthegyek és a közlekedési káosz helyett végre egy európai hangulatú fővárost alakítson ki.