Néhány hete tényfeltáró cikksorozatot közölt a nagyváradi Reggeli Újság a Mucuska-ügy főszereplői által használt titokzatos irodáról. A történet gyökerei az Orbán-kormány idejére nyúlnak vissza: egy 2001. december 10-i kormányrendelet értelmében (hatszázmillió forint maximált értékben) ingatlant kellett megvásárolnia és felszerelnie a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak azért, hogy a határon túli történelmi magyar egyházak vezetőinek legyen hol megszállniuk és ügyet intézniük budapesti látogatásaik alkalmával. Hogy miért volt erre szükség, arról Tőkés László a Reggeli Újságnak elmondta: van néhány olyan épület, ingatlan vagy terület Magyarországon (például a nagyváradi római katolikus egyháznak és az Erdélyi Református Egyházkerületnek), amely a trianoni diktátum előtt egyházi tulajdonban volt, és a magyarországi restitúciós törvény nem intézkedett az ügyben. Felvetődött az ötlet: jó és méltányos volna, hogyha a Trianon okozta vagyoni veszteséget is kárpótolandó az erdélyi magyar egyházak valamely nagy értékű ingatlanhoz jutnának, amelyet a magyar fővárosban használhatnak szállásként vagy egyház-képviseleti, egyház-diplomáciai bázisként. „Otthon lehettünk volna Budapesten” – mondta a püspök.
A XII. kerületi ingatlant már a Medgyessy-kormány idején vásárolta meg a HTMH úgy, hogy a döntésről sohasem kérte ki az érintettek – vagyis az erdélyi történelmi egyházak vezetőinek – véleményét. Lapunk információi szerint az ajánlati felhívásra öt értékelhető pályázat érkezett, a döntési javaslatot 2002. június 28-án hozta meg a bírálóbizottság. Bálint-Pataki József (azóta lemondott) HTMH-elnök a bizottság elnökeként a Military-Bau Rt. tulajdonában lévő Eötvös utcai ingatlan megvásárlására tett javaslatot: a két épületből álló együttesért (az ingatlan összterülete 5293, a rajta lévő épületeké pedig 1405 négyzetméter) bruttó négyszázhúszmillió forintot fizettek. A döntés mellett többek között az szólt, hogy „az irodaépületen minimális felújítást kellene eszközölni, (…) az épületen semmiféle szerkezetmegerősítő beavatkozásra nincs szükség, a főfali hibákat falfestés és homlokzatfelújítás során meg lehet szüntetni”.
Érdekes momentum, hogy a két épület július 29-i megvásárlása után, további közbeszerzési eljárás nélkül a HTMH a régi tulajdonost, a Military-Bau Rt.-t bízta meg a felújítással. Egy belső feljegyzés szerint az „elnök úr előzetes egyetértésével és utasítására” ki kell alakítani az irodaépületben a „határon túli magyarok szervezetei által használható irodahelyiségeket”, illetve be kell szerezni bizonyos dolgokat. A feljegyzésben szó szerint ez áll: „egyesek saját eszközeinkből biztosíthatók (számítógép, hangfalak)”, a fennmaradó eszközök költsége pedig alig 350-400 ezer forint. Ennek ellenére a HTMH egy pécsi magáncéggel bruttó 10 383 750 forint értékben kötött szerződést az irodaépület elektromos hálózatának, valamint számítógép- és telefonhálózatának kiépítéséről, miközben ugyanettől a vállalkozástól egy másik szerződésben megrendelik még egyszer a mini telefonközpont beszerelését, és havi üzemeltetési díjban is megállapodtak. A tízmilliós műszaki fejlesztésbe (amely információink szerint lényegesen többe került, mint a két épület felújítása) nem fért bele még egy fénymásoló sem, hiszen egy 2004 elején keltezett HTMH-s feljegyzésben arról értesítik az elnököt, hogy „a hivatalunk által kezelt Eötvös utcai ingatlan irodaépületében működő, a határon túli magyar szervezetek koordinációs tevékenységét elősegítő irodahelyiségben dolgozók jelezték, hogy szükségük lenne egy kisméretű fénymásoló gépre, amelynek segítségével – az egyébként nem nagy volumenű – másolási munkákat elvégezhetnék”. Ismételjünk csak: tízmilliós beruházást eszközölnek, miközben a számítógépeket saját forrásból biztosítják, és még fénymásolót sem kell venni – akkor vajon milyen eszközöket telepítettek az épületekbe? Érdekes az is, hogy ekkor már szó sincs a püspökökről, a feljegyzés ugyanis „határon túli magyar szervezetek koordinációs tevékenységét elősegítő” irodahelyiségről beszél. Hivatalosan különben csak később, 2004 nyarán módosították az épületek rendeltetését: az 1067-es számú kormányhatározat ugyanis hatályon kívül helyezi az Orbán-kormány által meghozott 2001-es döntést, de ugyanakkor homályban hagyja az épület új rendeltetését. A módosításról különben a kormány elfelejtette értesíteni az érintetteket, vagyis az erdélyi magyar egyházakat.
Egy HTMH-s indoklásból az is kiderül, hogy a hivatal 2003 májusában a Nemzetbiztonsági Hivatallal is konzultált az ingatlanok külső védelmi rendszerének (kamerák, felvevők, mozgásérzékelők stb.) kialakításáról. Felmerül a kérdés: a határon túli magyar egyházak püspökeinek szálláshelyéül szánt épület biztonsági rendszeréhez miért kellett az NBH-val konzultálni?
Az elkészült ingatlant – a Reggeli Újság információi szerint, amelyeket eddig nem cáfolt a HTMH – eddig kizárólag a Szatmári házaspár használta. A kémügy kirobbanása után azonban (miután valószínűleg kínossá vált a dolog) a két, immár üres épületet felajánlották az Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak, ám utóbbi nem reagált a HTMH felajánlására.
A Reggeli Újság Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök információira hivatkozva úgy tudja: Szatmári Tibor és felesége 2003 szeptemberében költözött be az ingatlanba, ott tartva fenn „kétes hátterű irodájukat”. A férj ekkor az RMDSZ „budapesti nagyköveteként” európai fórumokon is képviselte az alakulatot, és komoly befolyással bírt szocialista és liberális politikusokra. Felesége ezalatt a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány alkalmazottja, miközben a sajtóban megszellőztetett lehallgatási jegyzőkönyvek szerint intim viszonyt ápolt két miniszterrel is, és élvezte Bálint-Pataki József megkülönböztetett figyelmét. Lapunk információi szerint egyes kormánypárti politikusok már 2004 végén értesültek a Szatmári házaspár kémgyanúba keveredéséről, és erről értesítették az RMDSZ vezetőségét is. Ennek köszönhetően a romániai magyarok érdekvédelmi szervezete tavaly decemberben megvált Szatmári Tibortól, majd a feleség HTMH-beli munkaviszonyát is megszüntették. Ennek a játéknak rendelték alá a hivatal átszervezését, létrehozva egy olyan mamut főosztályt, amelyet a mai napig nem vezet önálló kinevezett főosztályvezető.
A Magyar Nemzet még novemberben kérdéseket intézett a HTMH megbízott elnökéhez, Szabó Bélához. Bár a magyar sajtóban szokatlanul hosszú ideig, csaknem három hétig vártuk a válaszokat, de a megbízott elnöknek (akit információink szerint rövidesen csíkszeredai magyar főkonzulnak nevez ki a Külügyminisztérium) nem volt ideje válaszolni. Azt szerettük volna tudni, hogy miért volt szükség az NBH-val konzultálni az Eötvös utcai ingatlan külső biztonsági rendszerének kialakításáról; tételesen milyen műszaki eszközöket vásároltak közpénzből az épületek felszerelésére; kik dolgoztak, illetve laktak és mennyi ideig az ingatlanban; és történt-e belső vizsgálat a HTMH-ban a „kémbotrány” után arra vonatkozóan, hogy a Szatmári házaspár milyen adatokhoz férhetett hozzá. Ezzel el is érkeztünk az ügy másik, igen fontos aspektusához: a HTMH elnöke és a határon túli magyarok ügyével foglalkozó államtitkár, Szabó Vilmos miért támogatott évekig kémgyanúba keveredett embereket? Alapos a gyanú, hogy az Eötvös utcai ingatlant már a vásárlás pillanatában nekik szánták, és nagyon nehéz logikus magyarázatot találni arra is, milyen jellegű információtechnológiai berendezéseket vásároltak tízmillió forint értékben, amikor már kétszázezer forintért komplett számítógépes konfigurációkat lehet venni a boltokban.
Szabó Bélához intézett levelünkben választ szerettünk volna kapni arra is, hogy 2002 májusától a HTMH hányszor kérte ki hivatalosan a Belügyminisztériumtól valamely szomszédos állam magyarigazolvánnyal rendelkező polgárainak adatait. A hivatal megbízásából ki kérte ki ezeket, és mi célból, és a megszerzett adatokat mely szomszédos országokba juttatták el, ott kikhez és mi célból? Lapunk birtokába jutott ugyanis a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal magyarigazolványok főosztályának 2003. június 10-én kelt levele, amelyben a címzettet, vagyis Bálint-Pataki József elnököt tájékoztatják a magyarigazolvány informatikai rendszeréből lekért adatállomány megküldéséről. Vajon ki vitte azt Romániába, ha nem az RMDSZ nagykövete? Egy korábbi levélben (2003. február 27.) a BM hatósági hivatalvezető-helyettese arra kéri a HTMH elnökét, hogy az adatszolgáltatás érdekében „a megállapodásban foglaltak jogszabályi alapjának megteremtését a vonatkozó jogszabályok módosítása, illetve kiegészítése során szíveskedjenek kezdeményezni”, mert a hivatal technikailag már felkészült az adatállomány „ellenőrzési célú átadására”. Jó volna tudni, hogy a HTMH-nak miért kellettek annyira a magyarigazolvány-tulajdonosok adatai, hogy még a jogszabály-módosítást is vállalta érte. A HTMH időnként célzottan, egy-egy országra lebontva is kérte az adatokat: a Bálint-Pataki József által szignált levélben 2004. április 21-én például kikérte az ukrajnai magyarigazolványosok címadatait egy CD-re. Miért volt erre szükség, és ki juthatott hozzá a lemezhez?
Lapunk úgy tudja, az NBH a kémügy ezen vonatkozásait nem vizsgálja, csupán azt, hogyan kerültek a lehallgatási jegyzőkönyvek a román sajtóhoz. A Magyar Televízió szerint hazugságvizsgálat alá vetették az összes NBH-s tisztet, és a Magyar Nemzet úgy értesült, a vizsgálat eredményeként hármat már el is bocsátottak tisztségéből. Természetesen megkérdeztük az NBH-t is az ügyben, de három kérdésünkre több napon keresztül hiába vártuk a választ.
A lapunk birtokába jutott adatokat elemezve levonhatjuk azt a következtetést: a HTMH a kormányváltás után nem a püspököknek keresett ingatlant, hanem valami egészen más célból. Fura az is, hogy a kémgyanúba keveredett házaspár lebukása után hirtelen nem tudnak mit kezdeni az épülettel. A kérdés jogos: mi volt a céljuk a vásárlással? Csaknem félmilliárd adóforint elkótyavetyélését ugyanis nem indokolhatja a két miniszternek Mucuska iránti megkülönböztetett érzése. Felmerül a kérdés: a magyar hatóságok együttműködése a kémgyanúba keveredett házaspárral netán a magyar–román titkosszolgálatok egy közös projektjének a része?
origo.hu
További komoly vizsgálatok zajlanak Ruszin-Szendi Romulusszal kapcsolatban
